Testünk belső titkai – Orvosi konferencia és kortárs képzőművészet
A Testünk belső titkai című kiállítás ötletét egy nemzetközi orvosi konferencia, a Budapesten június 24. és 28. között megrendezendő 2nd Congress of the World Society for Breast Health adta. A konferencia témái között nemcsak a betegség gyógyítása, hanem a rehabilitáció, illetve az egészség megőrzése is szerepel.
Az emberi test ábrázolása a képzőművészet talán legősibb témája. A termékenységgel, a test fizikai erejével kapcsolatos, többnyire mágikus tulajdonságokkal felruházott művek mindmáig megjelennek a primitív művészetben. A művészek az ókortól kezdve az ideális szépséget keresték és próbálták ábrázolni, a keresztény kultúrában azután a test a szellemi mellett háttérbe szorult: inkább csak a spirituális tartalom burkaként jelent meg, illetve a testi szépség a lelki tisztaság szimbóluma volt – lásd Madonna-ábrázolások.
A test betegségeinek ábrázolása a 19. század második felében, az orvostudomány és az antropológia új korszakának kezdeti időszakában jelent meg. Különösen érdekesek ugyanakkor ebből a szempontból az I. világháború után keletkezett művek, amelyekben a művészek szinte orvosi érdeklődéssel közelítettek az új fegyverek okozta újfajta, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően túlélhető sérülések, testi deformációk felé.
Feminizmus, szexuális forradalom és body art
A test ábrázolásában, a testhez való viszonyban az igazi fordulatot a hatvanas évek társadalmi mozgalmai, a feminizmus és a szexuális forradalom hozta meg. A hatvanas évek performanszaiban és a body artban tanúi lehetünk annak, miként „fedezték fel” és mutatták be a korszak művészei saját testüket. A test sebezhetősége, a fájdalom, a testnek való kiszolgáltatottság, a szexuális tabukról való gondolkodás jelenik meg a műalkotások témájaként – gyakran szociológiai kontextusban. Ennek a korszaknak talán legismertebb alakja az amerikai Hannah Wilke (1940–1993), aki korai performanszaiban saját szépségét, nőiségét, a női testtel kapcsolatos társadalmi elvárásokat állította művészete középpontjába. Később, miután mellrákban megbetegedett, eldeformálódott, megcsúnyult testét az orvosi vizsgálatok következtében keletkezett sebekkel fotózta és mutatta be kendőzetlenül, mintegy vágta a néző arcába.
Manet-festmény és infúzió
Hatalmas feltűnést keltett 1996-ban a lengyel Katarzyna Kozyra, amikor saját, rákbetegségben szenvedő testét először Manet Olympia című festménye alapján állította be és fotózta le, majd pedig hasonló pozícióban, kórházi ágyon fekve, infúzióval a karjában. Manet festménye felháborította a korabeli nézőket, mivel a ruhátlan testű színésznő magabiztossága, ahogyan magát és meztelen testét vállalva bátran a néző szemébe néz, nem volt összeegyeztethető a polgári társadalom prűdségbe hajló szemérmességével. Kozyra a Manet-mű parafrázisában a betegséggel szembesítette a közönséget, manapság ugyanis már nem a szexet, hanem a betegséget övezi hasonló prüdéria.
Mennyi marad az emberből?
A mostani kiállításon a beteg testtel szembesülő művek, illetve a társadalmi elvárásoknak megfelelni igyekvő, testét nem kímélő ember jelenik meg. A mai társadalomban az érvényesülés egyik fő feltétele a szép és egészséges test. Mindenképpen meg kell felelni – vagy legalábbis megpróbálni – az aktuális szépségeszménynek, olykor egészségre ártalmas diéták vagy akár sebészeti beavatkozások árán is. A sportolás gyakran már nem a mozgás öröméről szól, hanem bizonyos méretek, szinte ember feletti teljesítmények eléréséről, amelyeket a szervezetre ártalmas kemikáliák segítségével lehet csak produkálni.
Hersko Juditot a test és a lélek szétválása foglalkoztatja szinte pályafutása elejétől. 2001-ben a Ludwig Múzeum kistermében kiállított installációja kapcsán hivatkozott Francis Barker, amerikai antropológus könyvére, aki szerint a modern „én” a test és az anyagi lét feladásával jött létre, a test és a természet legyőzése, a fölöttük való uralom a modern szubjektum létének sarokköve. Hersko most kiállított művében egy Buddha-szobor lassan elfordulva, fokozatosan beolvad a fal felületébe. Mennyi marad abból a spirituális tartalomból, üzenetből, amit ez a két figura jelent, ha a valóságos test eltűnik? Mennyi marad meg az emberből, ha a teste meghal? – teszi fel a kérdést Hersko.
Nagy Kriszta 200 000 Ft című művében számítógéppel manipulált fotókon saját magát állítja elénk, hat különböző méretű mellel. A művész kihívó testtartásával provokálja a nézőt, és szembesíti előítéleteivel, s egyúttal öntudatosan vállalja, hogy az lehet, aki csak akar. Némi pénz és egy ügyes plasztikai sebész kérdése az egész.
 |  |  |
 |  |  |
Artur Zmijewski lengyel művész a testi fogyatékossággal kapcsolatos műveiről ismert. Karolina című rendkívül drámai videója a fájdalomról, a testének kiszolgáltatott emberről szól, aki nem tehet mást, mint szörnyű szenvedések közepette várja a halált, hiába szép és fiatal, a csontjait már megtámadta a rettenetes betegség.
Gyenis Tibor a protézisekkel, a valóságos test mesterséges kiegészítőivel, pótlékaival foglalkozik szobrászati és fénykép alapú műveiben. Felhívja figyelmünket, hogy egy protézis, egy plasztikai műtét épp olyan formaalakító művelet, mint maga szobrászat, csak éppen az élő testen. Azok a mesterséges anyagok, amelyekből a protézisek készülnek, egyre tökéletesebben utánozzák az emberi testet, szinte jobbak, mint a természetes, illetve az emberi testet is egyre inkább a protézisekhez kívánják hasonlóvá tenni.
A mesterséges test, a kirakati bábu foglalkoztatja Köves Évát. Egy-egy kirakat egy-egy kis univerzum a maga lakóival, ahol minden ideálisnak látszik, ám semmi sem valóságos. Ebben a vágyott világban a test nem számít, csak a ruha, a tárgyak, amiket meg lehet venni. Nem az számít, ki vagy, hanem hogy milyen ruha van rajtad, kinek látszol.
Nagyon megrázóak Érmezei Zoltán közvetlenül a halála előtt készített corpusai, amelyeket saját testéről készített. Homokba feküdt, majd testének lenyomatát gipsszel öntötte ki. Testének pozíciója Jézust és a két latort idézi – kereszt nélkül. Krisztus szenvedésével megváltotta a világot, a művész csak reméli, hogy szenvedései nem hiábavalók és legalább saját magát megválthatja.
A Testünk belső titkai című kiállítás a Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Művészeti Múzeumban látható 2003. június 20-tól augusztus 31-ig.
