Alulnézetből
A Budapesten élő, ötven felé közelítő Judit másfél éves korában, a járványos gyermekbénulás következtében lett mozgássérült. Szerencsésnek mondja magát, amiért nem lakótelepen lakik, ahol például a mellékhelyiségbe sosem jutna be, mivel a szabványos ajtón a kerekes szék nem fér be. Belvárosi, polgári lakása sem akadálymentes, de a kétcentis küszöbökön a fiatalkori rendszeres úszásnak köszönhetően könnyen átgurítja magát.
Reggelente az első problémát a kávéfőzés jelenti: mivel a konyhai villanykapcsoló túl magasan van, ha Judit nem tudna kicsit ráállni az egyik lábára, nem érné el. De hasonló kényelmetlenséget okoz számára a vállmagaságú mosogató és a szekrények magasabb polcai is. A következő akadály a fürdés: ha egy ügyes barátja nem épített volna be Judit útmutatása szerint kapaszkodót, a bemászás a csúszós kádba megoldhatatlan lenne.
Bár a házban van lift, azt a kaputól négy lépcsőfok választja el. A lépcső mellett kialakított rámpa azonban túl meredek, nincs megfelelő kifutása, így Judit nem tud egyedül elmenni otthonról. Kénytelen a bátyját mozgósítani, aki szabad időbeosztása miatt szerencsére könnyen alkalmazkodik hozzá. Az évek során megtanulták, hogy a könnyű, de ezért a meredek lépcsőkön borulékony kerekes székkel hogyan közlekedjenek. A kapu előtt újabb lépcsőfok nehezíti a kijutást, ám ha az nem lenne, Judit akkor sem tudna egyedül közlekedni: a járda a sarkokon a legtöbb helyen még nincs szintbe hozva az úttesttel, a kocsilehajtók, ha vannak, meredekek, és általában ott is parkol valaki. Ha egy hosszú járdaszakaszon akár csak egyetlen autós akad, aki parkoláskor nem hagy elég helyet a fal mellett, a mozgássérült lakók máris el vannak vágva a külvilágtól. Judit tehát, ha lenne neki, sem nagyon tudná megközelíteni az autóját.
A tömegközlekedés fel sem merül
A villamos, a troli és a metró a mozgássérültek számára megközelíthetetlenek, de elenyésző a mozgássérültek által használható buszok száma is. Ezért Judit általában a bátyjával és annak autójával közlekedik. A másik lehetőség a taxi: bár a taxisok általában segítőkészek, van, amelyik morog, amiért a kerekes szék elrakásával neki kell bajlódnia. A korrektorként dolgozó Juditnak a munkahelyeivel nagy szerencséje volt: mint mondja, mindenhol maximálisan alkalmazkodtak hozzá, és volt, ahol éppen az ő igényei miatt alakítottak ki mozgássérült WC-t vagy lábtámaszt az asztala alá.
Judit elmondta, hogy a mozgássérülteknek az akadálymentes bevásárlóközpontok megjelenése új világ kezdetét jelentette: jelentősen nőtt az a városi környezet, ahol valóban akadályok nélkül közlekedhetnek úgy, hogy nem szorulnak lépten-nyomon a nem mozgássérült emberek segítségére. Más boltba az utcáról oda vezető magas lépcső miatt nemigen jutnak be, de ha sikerül is, a kerekes szék általában eltorlaszolja a gondolák közötti közlekedőfolyosókat, ami kényelmetlenséget okoz a többi vásárlónak. Márpedig a fogyatékos egész élete így is arról szól, mondja Judit, hogy hiába próbálja elkerülni, kellemetlenséget okoz másoknak.
Mélyvízben
A mozgássérültek szempontjainak figyelmen kívül hagyása Judit szerint gyakran megfigyelhető az olyan, lifttel ellátott, és ezért akadálymentesnek kikiáltott új épületeken, ahol lépcső vezet a lifthez, vagy például a bankokban és a postán, ahol rendszerint egyetlen olyan pult vagy kihajtható írófelület sincs, amit a kerekes székesek is használhatnának. „Szemmagasságban más sem tudna írni, de hát mi úgyis alulról nézünk mindent.” Gyakran előfordul, hogy hiába van a középületben lift, azt csak a személyzet használhatja. Így például néhány évvel ezelőtt Juditnak valósággal ki kellett zsarolnia, hogy a Szent István kórház személyzeti felvonóját ő is használhassa. „Mindenki segít és rendes, de sokszor ragaszkodnak a hülye szabályokhoz” – mondja lakonikusan. Judit életét sok olyan szempontból is behatárolja az állapota, amire a nem mozgássérült ember nem is gondol. Nem jár például a körzeti orvoshoz, mert a kerekes szék nem fér be a rendelő ajtaján, igaz, szerencséjére az orvosa megértő és kijön hozzá. A mozgássérültek számára létfontosságú a mozgás: Juditnak a víz azon kevés közegek egyike, ahol nem érzi korlátozva magát, az uszodák és főleg a medencék azonban számára nagyon nehezen használhatók, az öltözőkhöz gyakran lépcső vezet. Hiába jól megközelíthetők a multiplex mozik, mivel nem kedveli az ottani filmkínálatot, előre tájékozódnia kell, hogy a kiválasztott művészfilmet például a Puskin moziban melyik teremben vetítik, mivel nem mindegyik termet tudja megközelíteni (igaz, van olyan mozi is, ahová ingyen beengedik). A színházakkal szintén vegyes a tapasztalata – a megközelíthetőség eleve meghatározza, hogy melyik teátrumba juthat be. A Víg- és főleg a Pesti Színház például mindig is kedvelt célpontjai voltak a színházbarát mozgássérülteknek, sokkal több viszont az olyan színjátszóhely, például a Kamra, ahol a fizikai akadályok miatt eleve esélyük sincs egy-egy amúgy érdekesnek ígérkező előadást megnézni.
Egészen másfajta szemlélet
A mozgássérült WC-k elterjedése korántsem mondható gyors iramúnak, igaz, Judit gyerekkora óta azért megfigyelhető némi fejlődés. Mint elmesélte, a családi kirándulások nem tartoznak a legkedvesebb emlékei közé: egész nap nem ivott egy kortyot se, mert tudta, hogy úgysem találnának megfelelő, széles ajtajú WC-t, és alig várta, hogy végre hazaérjenek. Ezért is volt nagy élmény számára a 80-as évek elején egy amerikai utazás; ott ugyanis egy egészen másféle szemlélettel találkozott. „Mindenhol ott volt a piktogram” – idézte fel azt az emlékét, ami érthető módon a legalapvetőbb volt. Nem csak az akadálymentesítettség vagy a mozgássérültek által is használható WC-k megléte volt magától értetődő mindenhol, de még az olyan apróságok is, mint hogy a középületekben mindenhol a rászorulók rendelkezésére állt egy kerekes szék, hogy ne kelljen az autóból ki-be pakolni a sajátjukat. Sokszor az apró dolgokon múlik minden, például hogy a szupermarketekben a bevásárlókocsik egy egyszerű szerkezettel összekattinthatók a kerekes székekkel, és így a mozgássérülteknek nem két kocsit kell irányítaniuk – mondja Judit. Ilyenfajta gondoskodó odafigyelésre itthon sajnos egyelőre nem nagyon akad példa.
„A figyelmetlenség, a rossz szemlélet miatt az ember egyfolytában olyan helyzetbe kényszerül, hogy segítségre, jóindulatra van utalva, egyszersmind sajnálatnak is kitéve – mondja szomorú önérzettel Judit –, így nem lehet emberhez méltón élni.”
