
Egy magyar hölgy a résztulajdonosa a mindössze ötmillió lakosú, eldugott fekete-afrikai ország, Benin egyik cyberkávézójának. Bozai Éva a budapesti műegyetemen ismerkedett meg benini férjével, akivel immár tizennyolc éve az afrikai országban él. A férj vállalkozó: üzleteket, éttermet működtet, az egy éve megnyílt cybercafé afféle presztizsvállalkozás, nyereséget egyelőre nem termel. A helyi főiskolán is oktató házaspár reményei szerint azonban nemsokára fog, hiszen az országban igen kevéssé elterjedt a vonalas telefon, ezért nagy a kereslet az internet által kínált kommunikációs lehetőségek iránt. Telefonvonalak és otthoni számítógépek hiányában pedig az emberek a gombamód szaporodó cyberkávézókból intézik üzleti ügyeiket, tartják a kapcsolatot távollévő rokonaikkal, ismerőseikkel. Bozai Éva elmondása szerint van olyan törzsvendégük, aki úgy jár a cybercaféba, mintha ott dolgozna: kora reggel érkezik, és késő délutánig marad. A beniniek telefonálni is az országban gyorsan terjedő cyberkávézókban szoktak, melyek IP-alapú telefonszolgáltatást is nyújtanak. Ez a módszer jóval olcsóbb beszélgetéseket tesz lehetővé a vezetékes telefonhálózaton bonyolítható távhívásoknál. Törvényi korlátozások szerencsére nem sújtják a gyorsan fejlődő, magáncégek által működtetett benini internetpiacot, amely hiánypótló szerepet tölt be az ország távközlésének fejlődésében. Ehhez a fejlődéshez teszi hozzá a maga kis részét egy kis magyar cyberkávézó Beninben.


