Van új a WAP alatt? – Helyzetjelentés a hazai mobiltartalom-szolgáltatásról
Miközben a legkülönbözőbb szakmai és félszakmai körök hosszú évek óta a WAP technológia haláláról beszélnek, a telefonok gyártói és a mobilszolgáltatók – erről tudomást sem véve – gőzerővel fejlesztik mind jobb és nagyobb tudású WAP-os készülékeiket és tartalomszolgáltatásaikat. Itthon a hazai GPRS-hálózat tavalyi üzembe állása óta egyre többen ízlelgetik a zsebinternetben rejlő lehetőségeket.
Lassan három éve már, hogy egyik neves kockázati tőkebefektetőnk elemző szakértője felvilágosított: „A WAP halott, vagy legalábbis döglődik. A GPRS hamar ki fogja szorítani. Nem fektetünk pénzt ilyen elavult technológiába...” Az idő múlása nem sokat változtatott a hasonló, néha a „gizike-gőzeke”-szerű vélekedéseken. A legtöbben, akik legalább valamit sejtenek a technikai háttérről, általában úgy gondolkoznak, mint egyik informatikus kollégám: „Már akkor halott ötlet volt, amikor kitalálták. Lassú és ronda, kicsi a kijelző, nincs tartalom, a HTML-t nem lehet értelmesen konvertálni, csak a portálszerű rendszerek számára kifizetődő WAP felületet is kialakítani.”
Csak igen kevesen vannak, akik látják: a fenti vélemények jobbára a városi folklórban gyökereznek, és nem a WAP valós kritikái. Szerencsére a telefonok gyártói és a mobilszolgáltatók az említett kevesek közé tartoznak, így évek óta töretlen a WAP-os készülékek fejlődése. Maga a WAP mint átviteli protokoll megfelelően átgondolt és kidolgozott. Egyszerűbb esetben hatékonyan használható kis sávszélességű adatkapcsolatok kialakítására, de – mint erre manapság már példa is található – akár színes televíziós adás átvitelére is alkalmassá tehető.
Először felcuccolunk
Ha az elérhető és vágyott tartalom adott, az előfizetőnek még számos dologra szüksége van ahhoz, hogy hozzájusson. Eszközök tekintetében a bőség zavarával küszködünk. Gyártók sora kínálja a legkülönbözőbb kivitelű, tudású és árú WAP-os telefonokat, de választhatunk akár mobilkommunikációra alkalmas tenyérszámítógépet is. A szolgáltatóval való kapcsolat megteremtéséhez már az egyszerű GSM szabványú ketyerék is megteszik, ugyanakkor ma már minden modern készülék „tudja” valamelyik gyors adatátviteli szabványt, például a GPRS-t. A következő, amire szükségünk van, a GPRS-előfizetés. A három hazai szolgáltató nagyjából hasonló, egy-kétezer forintos havi díjért kínál ilyet előfizetőinek, de akik épp csak kipróbálni szeretnék a mobilnet lehetőségeit, alkalmi alapon már alig 400 forintért is benevezhetnek a kalandra.
Aki WAP-ot látni akar, mind leGoogljék
Ha a fentiek mind együtt vannak, telefonunk megfelelő menüpontjának kiválasztásával máris a hálózaton találjuk magunkat. Itt merül fel a következő kérdés: mit is láthatunk valójában, hogy fogunk ráakadni a minket leginkább érdeklő oldalakra? A helyzet e tekintetben már messze nem egyértelmű. Jó évtizede annak, hogy a webet használók hasonló problémákkal küzdöttek. Erre adott kiválóan használható és pillanatok alatt hihetetlenül népszerűvé vált megoldást a Digital, létrehozva az internet első globális, szabad szavas keresőjét, az AltaVistát. A kezdetben egyeduralkodó szolgáltatást több hasonló követte (Yahoo, Lycos, Alltheweb, Excite, HotBot vagy a pillanatnyilag legnépszerűbb Google), valamennyien ugyanazt a filozófiát megvalósítva: virtuális robotokkal járjuk körbe a hálózatot, nézzük meg és jegyezzük meg jól, amit találunk, majd a hozzánk érkezett kérdésekre válaszul meg tudjuk mondani, hogy az egyre csak növekvő weben hol található meg a keresett szövegrész, kép vagy bármi más információ. Ezek a keresők teremtettek rendet az interneten, nélkülözhetetlenné válva annak használatában. Némely szakértők (mint például a Schubert–Selz–Haertsch szerzőhármas, a Digital erfolgreich – Digitális siker – című könyv írói) egyenesen úgy vélik, hogy a hálózati tartalom értékét, mint értékközvetítők, a tartalomkínálókkal szemben az elszórt információt összesítő keresőrendszerek adják. Nos az említett keresők egy részének van ugyan mobileszközökkel is használható felülete, de kifejezetten a WAP-os tartalomban keresni csak némelyikük képes, a magyar WAP-tartalom keresésére pedig csak egyetlenegy szakosodott, nevezetesen a Wapradar.
Idegentől is elfogadhatsz...
Triviális tartalomnak azokat az információkat nevezzük, amelyeket minden szolgáltató kötelezőnek érez elhelyezni a mobileszközein alapértelmezetten beállított WAP-os honlapján, azaz a híreket, időjárás-jelentést, sportot, tőzsdei adatokat, moziműsort, játékokat és természetesen egy egész sor telefonos „bigyót”, a csengőhangoktól a logókon át a háttérképekig. A WAP használata lassú terjedésének egyik oka épp ebben sejthető. Az átlagos előfizető sajnos úgy vélheti, a felsoroltakban ki is merül a mobilinternet minden lehetősége. Túlnyomó többségüknek elképzelése sincs arról, mi módon lehet a drága pénzért beszerzett státusszimbólumot rábírni az alapértelmezettől eltérő webhely meglátogatására, így örök időkre bezárva marad szolgáltatója WAP-os tartalomkínálati körébe, és csak azt látja, amit a jóságos szolgáltató elé tár.
A rafináltabb felhasználók elenyésző százaléka azért leküzdi a tornyosuló akadályokat, és telefonja böngészőjében új könyvjelzőt definiálva megpróbál egy szinttel a szolgáltatói szintnél kijjebb jutni. Ott éri azonban őket a következő keserű meglepetés: a mobilszolgáltatók két irányból is hálózati korlátokat állítanak a szabad böngészés útjába. Vannak webhelyek, ahová a szolgáltatótól „kifelé” és vannak honlapok, ahová más szolgáltatóktól „befelé” nem engedik az általuk – nem tudni pontosan, hogy milyen logika és meggondolás szerint – nemkívánatosnak minősített adatforgalmat, illetve látogatókat, ily módon tovább szűkítve a magyar nyelvű mobiltartalmak amúgy sem túl tág körét.
Mit hoz a honlap?
Mekkora tehát ez a nem túl tág kör? Az említett hozzáférési problémák sajnos a WAP-os keresőrobotok működését is akadályozzák, így nehéz pontos adatot mondani. Szeptember közepén valamivel több mint 200 000 korlátozás nélkül elérhető magyar nyelvű WML-oldalt lehetett találni a neten (forrás: WapRadar), gyaníthatóan a „titkos” oldalak sem növelik meg túlzottan ezt a számot. Meglepő, hogy a magyar WAP ugyanebben az időben mindössze 139 hálószemből állt, azaz összesen ennyi, domain név alapján megkülönböztethető, szerver szolgálta ki a hálózaton böngészőket. Ez csaknem 1500 oldalt jelent átlagosan. A bennfentesek
természetesen tudják, hogy a felsorolt számok csak nagyságrendi tájékoztatásnak tekinthetők, ugyanis egy WML dokumentum több különálló szerkezeti egységet, úgynevezett „card”-ot tartalmazhat, melyek a telefonok böngészőjében önálló oldalként jelenhetnek meg, valamint mert különösebb beleérző tehetség nélkül is sejthető, hogy a WAP-tartalom szolgáltatása néhány nagyobb kiszolgálón koncentrálódik. Valóban így van: a mobil-tartalomszolgáltatók listájából az első tíz kínálja a hálózat teljes WAP-tartalmának 93%-át, a WAP-os kiszolgálók mintegy fele pedig tíznél kevesebb dokumentumot tartalmaz csak. Ez persze nem tekinthető hibának, mindöszsze azt mutatja, hogy a cégek egy – egyelőre kicsiny – része fontosnak tartja, hogy elektronikus névjegykártyája, amely tevékenységének, elérhetőségének alapvető adatait tartalmazza, mobileszközökkel is megtalálható legyen. Meglepő az ingyenes WAP hostingot kínáló helyek népszerűsége. Ide főként magánszemélyek helyezik el a közösséggel megosztani kívánt dolgaikat. A mobilszolgáltatók hivatalos oldalain fellelhető információ mennyiségét az említett hozzáférési korlátozások miatt nehéz összehasonlítani, de a Westel ez idő szerinti fölénye nehezen vitatható.
Nem megy a csicsa
Igényesség vagy igénytelenség jellemzi a mobil internetet? A kép e tekintetben is rendkívül vegyes. A szolgáltatók honlapjai egyre rendszerezettebbek, az idő haladtával valószínűleg csak javul a helyzet. Az átlagos vállalkozások viszont, melyek büszkén mutogatják internetes honlapjaikat, még láthatóan nem tudnak mit kezdeni a technológia adta lehetőségekkel. Ha a tényeken hosszabban merengünk, felsejlik előttünk a valószínű ok is, ami a webet a WAP-tól – az adatátviteli sebességen kívül – oly markánsan megkülönbözteti. Bárhogy is van, a HTML-ben alkalmazott megoldásokhoz képest (gondoljunk itt az egyszerű vagy animált képekre, flash betétekre, ActiveX-, Java-alkalmazásokra és hasonlókra) a WAP valóban csak csúnya békának tűnik. Nem a lehetőségekben, sokkal inkább az eszközökben van a hiány. Míg egy informatika iránt érdeklődő általános iskolás minden bizonnyal több webszerkesztőt is kapásból fel tud sorolni, még a szakembereket is zavarba lehet hozni, ha a mobiltartalom összeállításának kellékeiről tudakozódunk. Míg HTML-t az elterjedt szövegszerkesztők „Mentés másként...” menüpontjával a receptjeit gépbe pötyögő nagymama is létre tud hozni, látványos WAP-oldalak készítéséhez speciális tudás szükséges. Így aztán a mai mobilinternet leginkább a használható és fontos tartalom megjelenítésének eszköze. A csicsa itt még nem megy, pedig a neten igazából az az úr, míg az „igazi tartalom” aránya a több milliárd weboldal közt elenyésző.
WAP-ra egyelőre az kerül, amiről a lényeg néhány tőmondatban összefoglalható. Ezért ideális eszköze már most is a legkülönfélébb hírek továbbításának, vagy kiválóan használható adatbázisok elérésére (ilyennek tekinthetjük például a MÁV menetrendjét vagy a részvényárfolyamok alakulását). A változás azonban nem ért véget. A színes kijelzős, egyre nagyobb tudású telefonok, az egyre növekvő mobil-adatátviteli sebesség mind az irányba hat, hogy a WAP csúnya békája, ha döglötten is, de tovább kuruttyoljon. A száraz tavat pedig lassan feltölti majd a cseppenként érkező mobiltartalom.
Heitler Gábor
A magyar nyelvű mobiltartalom 99%-át a következő domainek szolgáltatják, ebben a sorrendben (forrás: WapRadar):
1. tagtag.com
2. wp.hu
3. metro.hu
4. zsebweb
5. webtap.hu
6. mobilforum.hu
7. 777sms.hu
8. teletext.hu
9. szeki.hu
10. cvonline.hu
11. wapforum.hu
12. vicclap.hu
13. westel900.hu
14. bankkartya.hu
15. pestiest.hu
16. waprally.hu
17. gastroport.hu
18. geocaching.hu
19. budapestfilm.hu
20. pannongsm.hu
21. stop.hu
22. tozsdeforum.hu
23. wap.hu
A legtöbbször keresett dolgok a WAP-on: A WAP-ozók körében gyűjtött adatok szerint (mintegy 100 000 keresőkifejezést megvizsgálva) a leggyakrabban keresett szavak a mobil interneten, ebben a sorrendben (forrás: WapRadar):
1. chat
2. java
3. games
4. download
5. játékok
6. szex
7. ingyen
8. erotika
9. video
10. free
11. háttérképek
12. tits
13. ringtones
14. porno
15. midi


