Marad hely a bútoroknak? – Szórakoztató elektronika a magyar háztartásokban
Egy-két évtizede a nagy becsben tartott, nyolcnál több csatornás tévénket, videónkat vagy kétkazettás magnónkat hosszas rákészülés után vásároltuk egy szaküzletben, s aztán sokáig vigyáztunk rá, óvtuk a nedvességtől és a portól éppúgy, mint a gyerektől és a nagyszülőktől. Mára a szórakoztató elektronikai eszközöknek nemcsak a használata rutinszerű, immár a legkisebb gyerek és a nagyi számára is. Ezek beszerzése ugyanígy hétköznapivá vált, a hipermarketekben a bevásárlókocsiba, a chips és a kóla mellé rakhatjuk a síkképernyős tévét, a több CD-t és formátumot kezelő minihifit vagy a házimoziszettet ugyanúgy, ahogyan az azóta már némiképp deklasszált „hagyományos” készülékeket.
Általános trend, hogy a műszaki cikkek mind többet tudnak és egyre olcsóbbak lesznek – persze a legújabb, épp divatba jövő high-tech kütyük méregdrágák –, és valahol mindig akciós valami. A műszakiáruház-mogulok közötti árversenynek az egymással ellenfélként küzdő cégek talán kevésbé örülnek, a fogyasztó mindenesetre boldogan vásárol. A megfizethető készülékek vonzzák a tömegeket, s kutatói szemmel vizsgálva a technológiák piacát, a hangsúly épp ezen a tömegszerűségen van.
A híradás-technikai és szórakoztató elektronikai berendezések piacát is felpezsdítő karácsonyi konzumőrület és értékesítési hajrá apropóján nézzük tehát, milyen eszközökkel szerelkeztek fel a magyar háztartások a BellResearch által évente elkészített Magyar Infokommunikációs Jelentés legfrissebb lakossági adatai szerint.
Sok tévét nézünk
Tévézésben mi, magyarok európai viszonylatban is „jók vagyunk”, nemzetközi felmérések eredményei szerint szabadidőnk több mint felét – naponta átlagosan 2 óra 44 percet – a képernyő előtt töltjük.
A Magyarországon 1957-ben indult televíziózás hőskorában a média közösségi integrációs ereje nemcsak a látottakon-hallottakon keresztül, hanem közvetlenül, fizikai szinten is érvényesült. Egy-egy műsor előtt a társasház tehetős, befolyásos lakójának készüléke előtt csücsült egy egész emelet apraja-nagyja. Ma már csak megmosolyogjuk a kezdeti lelkesedést, hiszen szinte mindenhol találunk televíziót. A hazai háztartások 98 százaléka rendelkezik tévével, így mindenki a sajátját bámulhatja. Amellett, hogy mind többen tévézünk, elmondhatjuk azt is, hogy egyre több tévét nézünk, hiszen sok helyen, majdnem minden harmadik otthonban két darab – működő – készüléket is tartanak.
A berendezések közel fele legalább 6 éves, de az elmúlt időszak forgalmát tekintve sem lehet a gyártóknak és kereskedőknek okuk komolyabb panaszra. 2000-től évről évre nőtt a magyarok televízióvásárlási kedve, a készülékek 16 százaléka nem idősebb másfél évnél. A beszerzési források között a meglévő eszközöket tekintve egyelőre a hagyományos bolttípusok, az univerzális műszaki áruházak és a szaküzletek viszik a prímet. A közelmúlt trendjei azonban egy új beszerzési forrás növekvő jelentőségére hívják fel a figyelmet. Az összes meglévő készülékből közel minden tizedik az elmúlt öt-hat évben Magyarországon is terjeszkedő hipermarketláncok áruházaiból származik. Ez önmagában nem tűnik különösebben magasnak, viszont a csak ebben az időszakban vásárolt tévék bázisán ez az arány ennél másfél-kétszer nagyobb, s a műszaki szaküzletek súlyával vetekszik.
Kábelbarátság
A magyar háztartások körülbelül felében van kábeltévé (51 százalék, ami közel kétmillió otthont jelent), és további háromszázezer lakásban parabolaantennával fogják be a műholdas csatornákat. Ez utóbbi technológia elsősorban a 3 vagy több fős, magas fogyasztású, aktív keresős háztartásokban fordul elő, míg a kábeltévé nélküli, csak hagyományos antennával felszerelt készülékeket az átlagosnál magasabb arányban a vidéki kistelepülésen, az egyszemélyes, alacsony jövedelmű háztartásokban találjuk.
A kábeltévés piac – a szolgáltatók nem kis örömére – jelentős növekedési potenciált tartogat. Közel 1,2 millió háztartás egyelőre annak ellenére nem veszi igénybe e szolgáltatásokat, hogy számukra az elérésnek nincsenek infrastrukturális akadályai, a kábel a lakás elérhető közelségében van. Ezek tehát különösebb ráfordítás, hálózatkiépítési költségek nélkül csatlakozhatnának a hálózatra – csupán meg kell őket győzni az így fogható csatornák értékeiről, előnyeiről. A már meglévő infrastruktúrán felül pedig azokon a területeken, ahol a szolgáltatások még nem elérhetők, a lehetőségek kiépülése esetén a háztartások szintén jelentős hányada nézné szívesen e csatornákat – itt tehát megvan az igény, csak a hozzáférés hiányzik. De vajon a nem fogyasztók meggyőzése vagy a médiatörvény által is korlátozott hálózatépítés jelent egyszerűbb feladatot a szolgáltatók számára?
Szórakoztató elektronikai berendezések elterjedtsége a hazai háztartások körében
Bázis: az összes háztartás a mintában, N=1582
Forrás: BellResearch – Magyar Infokommunikációs Jelentés, 2003
Szórakoztató elektronikai berendezések elterjedtsége a hazai háztartások körében
Bázis: az összes háztartás a mintában, N=1582
Forrás: BellResearch – Magyar Infokommunikációs Jelentés, 2003
Video
A nyolcvanas évek szórakoztató elektronikai slágere, a videomagnó ma minden második otthonban a tévékészülék közelében lapul, igaz, ebből a masinából általában csak egyet tartanak a magyarok. A márkák palettája rendkívül színes, szinte valamennyi gyártó terméke megtalálható a hazai háztartásokban – ezekből tízet biztosan mindenki kapásból fel tudna sorolni –, a legelterjedtebbek között szerepel a Philips, a Samsung, a Panasonic, az LG (1995 előtt GoldStar – ugye, emlékszünk?) és az Akai. A jelenleg működő készülékek 40 százaléka 6 éves vagy régebbi, s bár a piacon feljövőben vannak az újabb technológiák, és sok tékában a VHS mellett a DVD-k is ott sorakoznak a polcokon, a videomagnó- vásárlási kedv lanyhulását csak az idei évben lehet valamelyest érzékelni.
DVD
A szórakoztató elektronikai masinák között az asztali DVDlejátszó a jelen sikere. Ugyan – az első fél év végi adatok szerint – még csak a háztartások alig több mint 3 százalékában találunk ilyen masinát, de az összesen 141 ezer darab készülék közel négyötödét az elmúlt másfél évben vásárolták, és a kutatók becslései a piac további, rendkívül dinamikus növekedését vetítik előre. A magyarok a lejátszók közel felét műszaki áruházakban veszik meg, viszont minden nyolcadik hipermarketből származik, amely üzlettípus ezzel lekörözi a márkakereskedéseket és a műszaki szakboltokat is.
A háztartásfők terveit alapul véve az év végéig közel duplájára, mintegy 93 százalékkal nőhet a piac. Természetesen e kezdeti növekedés a technológia korai életfázisát jellemzően gyors üteme a penetráció jelenlegi alacsony értékének is köszönhető (azaz a kicsi százalékokat könnyű megduplázni), az eszközök és a filmek árának trendszerű csökkenése azonban a DVD-zés széles körben való elterjedését valószínűsíti. A piac szélesedését és szegmentációját a kínálati oldal is követi, a gyártók a low-end „gazdaságos” kategóriától a legszofisztikáltabb felhasználói igényeket kielégítő felvevőberendezésekig gyakorlatilag minden fogyasztói réteg számára kínálják a készülékek sorát.
Zenében a minihifi a legnépszerűbb
A nagyobb értékű háztartási audiokészülékek között a „minden az egyben” típusú kompakt hifik – ízlés szerint music centerek, illetve mini- és mikrorendszerek – a legelterjedtebbek, szinte minden negyedik magyar otthonban ezek szólnak. A minihifiket sem halmozzuk, a háztartások csupán elenyésző hányadában van egynél több. A leggyakoribbak a műszaki áruházban vásárolt készülékek, a jelenleg működő darabok egynegyedét az elmúlt másfél évben vásárolták; nota bene, az Electro World első magyarországi áruháza is tavaly február végén nyitott – nem is akárhogy. A hazai állomány viszonylag fiatal életkora jelzi a piac aktivitását az elmúlt öt évben, a jelenleg működő készülékek kevesebb, mint egyötöde készült 97-ben vagy korábban.
A hagyományos hifitornyok, az elemekből (erősítőből, különböző lejátszókból és hangfalakból) összeállított rendszerek a kompakt berendezéseknél ritkábban fordulnak elő, csupán az otthonok kevesebb, mint ötödrészében. Ezek túlnyomó többségét egyben, illetve részeit egyszerre vásárolták, minden hatodikat építgette gazdája elemenként, az esetek jó részében különböző márkák eszközeiből.
Asztali CD-lejátszók: egyre inkább a vájtfülűeknek
Az önálló, asztali CD-lejátszók magyarországi elterjedtsége viszonylag alacsony, a háztartások mindössze 8 százaléka rendelkezik ilyen készülékkel. Az élénk – törvényes, illetve illegális – hanghordozópiacnak látszólag ellentmondó csekély penetrációs érték három alapvető okra vezethető vissza. Az egyik a számítógépes CD-meghajtók általános elterjedtsége, amely némi szoftveres támogatással hasonló funkciókra bírható, mint az önálló asztali lejátszó – az otthoni PC-k 85 százalékában van CD-olvasó, és 78 százalékára telepítettek médialejátszó alkalmazást is. Nyilván az így előállítható hangminőség messze elmarad a hifi szinttől, a hétköznapi felhasználót a jelentős minőségi kompromiszszumért kárpótolja azonban a megoldás ingyenessége, a PC-vel rendelkező háztartások 84 százalékában a CD-meghajtó úgyis be van építve a számítógépbe. A másik ilyen oknak az tekinthető, hogy a technológia terjedésével, olcsóbbá válásával és zsugorodásával más eszközökbe, a minirendszerekbe, a hifitornyokba vagy a hordozható rádiós készülékekbe is bekerült a CD-lejátszó – közvetlenül az ezzel hanyatló életfázisba csúszó magnó fölé, illetve később már a helyére. A harmadik ok pedig a DVDtechnológia terjedése, ugyanis e készülékek is pompásan kezelik a hasonló méretű kompaktlemezeket.
Az utóbbi években az asztali CD-lejátszók beszerzése is csökkenő tendenciát mutat, ami valószínűsíti, hogy az audio-CD technológia virágzása ellenére az önálló, egyfunkciós asztali lejátszók most már nem is terjednek el igazán széles körben. Helyüket az üzletek polcain s az otthonokban átveszik a multifunkciós és a hordozható készülékek a széles tömegek számára, a gyártók a csúcsminőségű hangzást produkáló, egyre kifinomultabb, de meglehetősen borsos árú asztali CD-lejátszókkal pedig a vájtfülűek szűk rétegét célozzák meg.
A következő igazán populáris audiotechnológia talán az mp3-lejátszó lesz. Az eredetileg számítógépes hangtömörítési formátumot már nemcsak a használat módját és a felhasználói kört is erősen leszűkítő PC-n lehet lejátszani. A világszerte közel háromszáz gyártó által kínált hordozható eszközök közül jó néhány a hazai üzletekben is kapható (az Antenna Magazin épp előző, októberi számában mutatta be az Apple iPod nevű lejátszóját), a DVD-lejátszók is megbirkóznak a formátummal, sőt kedvenc számainkat már vezetés közben sem kell nélkülöznünk, hiszen nem is túl drágán magyar fejlesztésű eszközt is szerelhetünk az autórádió helyére.
CD-írók
A számítógéppel felszerelt magyar háztartások közül szinte minden harmadik rendelkezik CD-íróval, ami körülbelül 345 ezer otthont jelent. A technológia meglehetősen magas elterjedtségi szintje egyfelől a hordozó költségei elmúlt évekbeli drasztikus csökkenésének köszönhető, másrészt annak tudható be, hogy az új számítógép- konfigurációkat eleve CD-íróval szerelik az árban már csak néhány ezer forinttal olcsóbb, egyfunkciós olvasók helyett. Nem csoda hát, ha az írható CD-k forgalma elképesztő ütemben nő, s hazánk e téren a nemzetközi élvonalban foglal helyet. Az Artisjus szerzői jogvédő egyesület adatai szerint 2001-ről 2002-re ötszörösére emelkedett a legális csatornákon behozott nyers korongok mennyisége, 5 millióról 25 millió darabra.
Konvergencia a képalkotásban
A képrögzítés azóta, hogy Eastman 1884-ben feltalálta a filmtekercset – ezzel a fotózást elérhetővé téve a széles tömegek számára is –, gyökeres változáson ment keresztül. Ennek a folyamatnak egyik legjelentősebb fordulópontja a digitális kamerák megjelenése volt, nagyjából másfél évtizede. Mára a digitális fotózás az elérhető áron kitűnő képminőséget produkáló gépekkel a hagyományos, filmes eljárás igazi konkurense lett, s a képalkotási fényképezők mellett szkennerek, nyomtatók és képfeldolgozó szoftverek versengenek a vásárlókért. Vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről a hazai viszonyokat!
A számítógéppel felszerelt mintegy egymillió-ötvenezer magyar otthonban tízből kilenc esetben találunk hagyományos, analóg fényképezőt, digitális gépet azonban még csak 13 százalékuknál használnak. Ezenfelül mintegy 70-80 ezer olyan háztartásban is található digitális fényképező, ahol nincs PC. Az összesen mintegy 224 ezer masina közül minden másodikat az utóbbi másfél évben vásárolták, jellemzően műszaki áruházakban, márkakereskedésekben és szakboltokban; e téren a hipermarketek súlya egyelőre csekély. A háztartásfők év közepén felmért terveit alapul véve a közeljövőben folytatódik a digitális fényképezők piacának dinamikus növekedése, a kutatók becslései szerint az év végére a jelenlegi állomány 60 százalékkal is gyarapodhat, emellett a piacnak további jelentős lökést adhat a Sulinet Express is.
A lapolvasó – vagy ismertebb leánykori nevén: szkenner –, amellyel a papír alapú képeket varázsolhatjuk be a digitális világba, a PC-s háztartások 17 százalékában, körülbelül 183 ezer otthonban kapcsolódik a számítógéphez. A hagyományos fotókat az analóg fényképezőgéppel rendelkező háztartások mintegy 14 százaléka az otthoni szkennerével alakítja számítógépes formátumú képpé, míg közel egyötödük a digitalizálást szolgáltatásként veszi igénybe, így tehát nagyjából minden harmadik fotós került már közvetlen kapcsolatba az elektronikus képkezeléssel.
A digitális formátum előnye a gyors, olcsó, minőségében állandó sokszorosításon és továbbításon túl a képek módosításának lehetősége, ami egy egyszerű átméretezéstől a színek és a kontraszt utólagos kiigazításán át a teljesen új alkotások létrehozásáig terjedhet. Ez az egyszerűen kezelhető, sokoldalú – s nem feltétlenül jogtiszta úton beszerzett – szoftvereknek köszönhetően egy középkategóriás géppel és hasonló szintű felhasználói ismeretekkel rendelkező, „mezei júzernek” is lehetséges, és közel minden második otthoni PC-n található valamilyen grafikai vagy multimédiás szerkesztőprogram. A számítógép-használók közel egyötöde – saját bevallása szerint – ért is ezekhez a programokhoz, míg 60 százalékuk legalább havi rendszerességgel használja ezek valamelyikét. S ha elkészült a mestermű, a számítógépes háztartások közel felének van lehetősége saját nyomtatóval a digitális állományról színes papírképet készíteni.
A jelentés kutatási módszertana
A BellResearch a telekommunikációs, informatikai és internetes piacok keresleti oldali, tényadatokon alapuló, szakértő elemzését tartalmazó Magyar Infokommunikációs Jelentést évente adja ki. A jelentés 2003-ban moduláris felépítéssel készült, és feltérképezi az infokommunikáció aktuális állapotát a lakossági, vállalati és költségvetési szektorban.
A Lakossági Szegmens modulok 1600 háztartásfő és 1000 személy kérdőíves megkérdezésén, valamint 800 otthoni PC-felhasználóval készített telefonos interjún alapulnak. Az adatfelvételre 2003. május–júniusban került sor, a minták eredményei reprezentatívnak tekinthetők a magyarországi háztartásokra, személyekre és otthoni számítógép-felhasználókra.
