"Meg kell mutatnunk ezeknek" – Roma nők a közéletben, képernyőn
Külön padban ültek az általánosban, a romákért harcolnak évtizedek óta, és nem a hagyományos (roma) nők életét élik. A malteroslány, a patkolókovács és a csepeli vasmunkás lánya egymástól eltérően vélekednek arról, jó-e romának vagy nőnek lenni.
– Anyám sose volt rám büszke, amolyan istenverésének élt meg engem: úgy vélte, a munkámat bárki elvégezhetné helyettem. A hagyományos viszonyok közt élő roma nők szemében én egy boldogtalan asszony vagyok, aki este tízkor jár haza a munkából, és ég a szeme a számítógéptől. A közösségem szemében pedig stigma, hogy nem mentem férjhez, és nem szültem gyereket. Attól sem lett tekintélyem, hogy magyar és külföldi egyetemeken tanultam, és évtizedek óta fontos munkát végzek a romákért – mondja Kozma Blanka, a Közéleti Roma Nők Egyesületének vezetője.
Blanka édesanyja gyermekeit egyedül nevelő malteroslány volt, aki szerette volna, hogy lánya leérettségizzen, ám továbbtanulását már nem nézte jó szemmel. – Nem látta a végét, és ebben neki volt igaza. Mindig azt mondta: egy cigányt úgyse engednek érdemi pozícióba, és a nem roma többség mindig ellene tesz majd.
Ezt Blanka korán megtapasztalta: 1981-ben, az egyetem után minden osztálytársának jutott középiskolai tanári állás, csak neki, az egyedüli cigánynak nem. Ma úgy véli: lehet, hogy azért nem szült gyereket, mert ugyanúgy féltette a megaláztatásoktól, mint őt édesanyja.
Roma lányként nehezebb élete volt, mint ha fiúnak született volna: egy fiút jobban elengednek otthonról, és nem tekintik szexuális tárgynak, míg egy roma nő gyakran válik célponttá. Habár szabad a párválasztás, a lányok gyakran titkolják otthon, hogy barátjuk van. A szüzességkultusz Blanka szerint elsősorban nem a lányokról szól, hanem a család tekintélyéről, amit a hírbe került lány elronthat. A szexualitás a roma nők számára gyakran tabu: nem beszélnek arról, hogy érzik magukat az ágyban. Szerinte a fiúk inkább képesek arra, hogy kimeneküljenek a közösségükből, míg a nőknél ez a biztos bukást jelenti. A fiúk akár harmincon túl is nősülhetnek, nem illeti őket a roma közeg megvetése, mint a huszonévesen még hajadon és gyermektelen lányokat. A továbbtanuló lányok gyakran alulválasztanak, és náluk iskolázatlanabb partnerrel állnak össze, vagy komoly párválasztási nehézségekkel küzdenek. Blanka generációjának azonban még más problémái voltak: az értelmiségi férfiak (is) olyan asszonyt akartak, aki mos, főz, takarít, miközben az értelmiségi lét örömei, a kávéházak és a pénzköltés a férfiakat illette; forradalmár nőre senki sem vágyott.
Blanka szerint a szépség is hátrány, ha szegénységgel és érzékenységgel párosul, mert nagyobb ellenállást vált ki, mint az átlagos külső. Egy szép roma nő féltékennyé teszi és irritálja környezetét. – A gázsó férfiak számára pedig a cigány lány, legyen az szép vagy csúnya, egzotikus, megkapható és szexuálisan túlfűtött. Ha valakinek roma barátnője van, az többnyire azt jelenti, bármit megtehet vele, nem kell feleségül vennie, és kevés pénzbe kerül. Blanka szerint a roma nőkhöz társított további sztereotípiák, hogy „szülnek, mint a nyulak” és ők „veszekszik ki” a segélyt az önkormányzatnál. A roma nők a hozzájuk fűzött szexuális tartalmak mellett a szegénységtől és a munkahelyi diszkriminációtól is szenvednek. Az anyagi helyzetük miatt prostitúcióra kényszerített nők gyermekeit generációkra kidobja magából a közösség, míg azt jobban elfogadják, ha egy férfi futtatásból él. A roma nők ügyének felvetése nemcsak a többségi társadalom, de a roma férfiak számára is kérdéses. Blankát pár éve az egyik ismert roma vezető utasította rendre, amikor az országos cigány önkormányzatban női bizottság létrehozását javasolta: a vezető szerint az ilyesminek a családügyi bizottságon belül a helye.
Berki Judit, a Miniszterelnöki Hivatal Romaügyi Államtitkárságának januárban lemondott vezetője a kisvárdai kovácsműhelyből indult: nagyapja és apja patkolókovácsok voltak, ő pedig gyermekként folyton a műhelyben lábatlankodott. Szüleinek nem lett gyermekük, ezért Juditot apja húgának családjából fogadták örökbe. Apja akkor végezte el a nyolc osztályt, amikor Judit és húga gimnáziumba jártak. A családban a férfiak irányítottak, de nagyanyjuk „tipikus cigány asszony” volt, aki cukros kenyérrel tömte az unokákat, imádott mezítláb járni, nagyhangú volt, és gardírozta az egész családot. A magyar cigány családban több minta is volt a továbbtanulásra: Judit nagybátyja orvosnak tanult, habár abbahagyta, mert beleszeretett egy grófnőbe. Judit magyar édesanyjának családja sose fogadta el lányuk választottját. A köztisztviselő lánya egy bálban ismerkedett meg a kovács fiával, esküvőjükre senki nem ment el a menyasszony családjából, pedig fiákeren vitték az ifjú párt. Judit és húga tartották a kapcsolatot az anyai nagyszülőkkel, de csak apjuk nélkül mehettek hozzájuk. – Így éltek együtt nagyon szépen 52 éven át. A mama négy polgárijával tanultabb volt apámnál, de mindketten észrevétlenül terelgettek minket a tanulás felé. Zongorát béreltek, operabérletet szereztek, és zenetanárhoz járattak mindkettőnket. Nem anyagiakat kaptam tőlük, hanem sokkal fontosabb dolgokat: nyitottságot és szociális érzékenységet.
Rossz emlékek persze vannak az iskolás időkből: a Gorkij fasori általánosban a harmadik napon indoklás nélkül ültették el padtársnője mellől – akkor nem értette miért, csak sírt miatta. – Diszlexiás lehettem, a tanító néni folyton azt ismételgette, hogy soha nem tanulok meg olvasni. Ezek évtizedekig bennem maradtak.
A virágkötőnek indult lányra, aki végül négy diplomát szerzett és számos civil szervezetet alapított, büszke a család. – Nagynéném mindig azt mondja: meg kell mutatnunk ezeknek, hogy vagyunk olyanok, mint ők. Szerinte a romáknak sokkal többet kell teljesíteniük, jobban kell adniuk a megjelenésükre és a viselkedésükre. Judit ugyanakkor nem felel meg a hagyományos női szerepnek. – A munkám sose tette lehetővé, hogy olyan mintaanya és feleség legyek, mint az anyám volt.
Mohácsi Viktória gyermekként színésznő akart lenni, egészen addig, míg anyja el nem ijesztette, hogy azok mind kurvák. A bedői cigánysorról származó oláh cigány lány ötödik volt a testvérek sorában, és legfeljebb csak harcos igazságérzete utalt arra, hogy valaha a hátrányos helyzetű és roma gyerekekért miniszteri biztosként felel majd az Oktatási Minisztériumban. Viktória testvéreihez hasonlóan jó tanuló volt; a tízfős osztályból hárman voltak csak cigányok, ezért nem érte meg külön cigány osztályt létrehozni. – Ennek köszönhető, hogy nem volt lehetőség lemaradni a többiektől. Persze nyolc éven át mi hárman ültünk az utolsó padban. És hiába volt háromnyelvű, román–cigány–magyar a település, természetes volt, hogy az iskolában csak magyart és románt tanultunk.
A berettyóújfalui gimnáziumban 600 gyerekből még egy cigány volt rajta kívül. Otthon keveset beszéltek cigányul, és csak néhány, főleg romákra jellemző szokásra emlékszik: természetes volt, hogy nem vetkőztek le egymás előtt vagy nem mentek strandra az osztálytársakkal. – Anyám azt mondta, bárkihez férjhez mehetek, csak romungróhoz ne. Máig nem tudom, miért. Tizenhat évesen került a magyar televízió cigány magazinjába Daróczi Ágnes, a nagynénje mellé. – Jártam forgatni az országban a pusztulatokat. Nem értettem, hogy lehet valakit meglőni Kétegyházán azért, mert körtét lop, vagy megtámadni valakit csak azért, mert sötétebb a bőre.
Egy skinheaddel készített interjú során aztán a saját bőrén tapasztalhatta meg a gyűlöletet. – Válaszolgatott, aztán odavágott egy akkorát, hogy elterültem a földön, pedig hat rendőr őrizte. Meghatározó élmény, hogy ennek semmi következménye nem lett, holott a tévétől jöttünk. – Legérzékenyebb kamaszéveiben sokkolták a romákat ért jogsértések, riporteri munkájában is ez az indulat vitte. Sokáig a Múzsa című kulturális műsor képernyőse volt, és az sem zavarta, hogy azért került a képernyőre, mert roma. – A helyén kezeltem a dolgot: nekik egy barna arc kellett, nekem meg a lehetőség, hogy tanuljak és képernyőzzek. Egy idő után aztán kiüresedett számomra a történet: kevés volt már, hogy mások által elmondott szöveget olvasok föl, miközben semmi fontosat nem csinálok.
Mindig előnyként élte meg, hogy lánynak született. – Konfliktushelyzetekben nem zavartak úgy el, mint egy férfit, hiszen én egy kedves, mosolygós lány voltam. Mivel normális külsőm van, a férfiak is pozitívan viszonyultak hozzám, márpedig a főnökök szinte mindig férfiak. Az pedig, hogy roma vagyok, a legnagyobb előny, mert mindig ezen a területen dolgoztam.
A rokonság minisztérijomnak és cigányminiszternek csúfolja, és árgus szemekkel figyelik, hogy megfogja-e azért a mosogatórongyot. A legjobban azt utálja, ha azt kérdezik: hogy emelkedett ki a romák közül. – Az emberek nagy százaléka lesajnálóan és paternalisztikusan áll a romákhoz. Én semmi különös nem vagyok, csak mindig tudtam, hogy világéletemben a romákkal akarok foglalkozni. Rendes foglalkozásom persze a mai napig nincs. Hacsak az nem, hogy hivatásszerűen veszekszem.
Varró Szilvia
