Nők – egymás között – Újfajta műtárgyak nőktől
Mi műtárgy és mi nem az? Beszélhetünk-e még egyáltalán tárgyakról vagy csak művekről? Jó néhány évtizede világossá vált, hogy a huszonegyedik századot megérő generációkat kortárs képzőművészettel a hagyományos keretek között egyre nehezebb lekötni, megszerezni, ismeretlen nevű művészek kiállításaira elvárni.
Miközben figyelmünk középpontjában a műkereskedelemben is preferált olaj-vászon festmények állnak, a hazai képzőművészeti életben a kilencvenes évektől kezdve egyre többen inkább az újfajta művészi kifejezésmódokat keresik. Összeállításunkban olyan képzőművésznőket mutatunk be, akik alkotásaikkal kitágítják a képzőművészet lehetőségeit. Benczúr Emese, Berhidi Mária, Csáky Marianne, Eperjesi Ágnes, Gőbölyös Luca és Szabó Eszter Ágnes munkái sok szállal kötődnek a női léthez, a női mivolthoz, amihez a legtermészetesebb módon viszonyulnak. Nem harcolnak érte vagy ellene, egyszerűen nőként élnek. Közös vonásuk, hogy mindannyian elkötelezték magukat a számukra értéket képviselő gondolatok, tárgyak, jelenségek megőrzése, a jövőbe való átmentése mellett. Műalkotásaik a hagyományosan a nőknek tulajdonított tevékenységi körökhöz, életszférákhoz kapcsolódnak, 21. századi módon értelmezve, átlényegítve.
Ma sem voltam a strandon
Benczúr Emese alkotásai tulajdonképpen írott képek. Munkáinak többsége néhány szóból álló mondatok, életigazságok felmutatása, melyeket különböző textúrájú anyagokba hímez bele. A hímzés a tradicionális női tevékenységek közé tartozik, amelynek gyakorlása kitartást, komoly munkabíró képességet igényel, és esztétikai élményt teremt. „Az egyformaság viszonylagos” – hímezi rá 240 darab levágott farmernadrágszárra. „Ha száz évig élek is – Napról napra gondolok a jövőre” – varrja rá évek óta mindennap egy előre gyártott textilcsíkra, amely ma már több ezer méter hosszúságú. „Ma sem voltam a strandon” – írja élénk színű fonallal piros-fehér csíkos nyugágyvászonra. „Minták kellenek az élethez – Az alap a változások által válik láthatóvá” – olvasható a felirat egy óriásplakátnak készült, kék színű selymen. A hatalmas méretű textíliát egy óriásplakát-táblán állították ki a szabadban, ahol a nap kifakította az anyag színét, s a rávarrt betűket lebontva az eredeti felületen is láthatóvá vált a felirat.
A Benczúr Emese műalkotásain olvasható szövegek egyszerű és közérthető, szentenciaszerű mondattöredékek, amelyek mindenki számára elérhető és megélhető bölcsességekre hívják fel a figyelmet. A művész szereti ezeket a régi, jól bevált mondásokat, amelyek közhelyeknek tűnnek. Úgy véli, hogy a gyerekkorunk óta ismert, unalmas frázisok mély értelmét felnőttként tapasztaljuk meg. Az idézett életbölcsességek ugyanis egy olyan tradicionális gondolkodás lenyomatai, amely fogódzót, kapaszkodót jelent a legkülönbözőbb életkorokban és élethelyzetekben. Benczúr Emese munkáihoz olyan anyagokat választ, amelyek közvetett vagy közvetlen módon a mához szólnak, amelyek valamilyen módon érintkeznek a jelennel. Az előre kigondolt szövegekhez méteráruboltokban, bolhapiacokon keres textileket, olykor kacatokat is. Egyik legfrissebb művét, az Élesítsd az elméd címűt több száz különböző alakú és színű világító kínai jelvényből állította össze. Az 1999- es velencei biennáléra készült alkotása, a Try to see the world through..., azaz 
Próbáld meg rózsaszínben látni a világot rózsaszínű organzából készült, amely azért is ragadta meg a művészt, mert a bolti címkén elolvasta a termék fantázianevét: American Dream. A több mint tíz méter hosszú és hat méter széles anyagot, amely teljesen beborította a biennále magyar pavilonját, egy hónapon keresztül napi tizennégy órát varrta. Művei közül az egyik legkülönlegesebb a citromhéjakra hímezett „Egy heti fogyasztás és termelés – Munkám gyümölcse”.
Benczúr Emese már pályája kezdetén korlátozottnak, szűknek érezte a festészet eszközeit, valami mást keresett, s talált meg a varrásban, hímzésben. Ezt a tevékenységet édesanyjától tanulta el gyerekkorában, miközben mellette ült és nézte. Úgy tartja, hogy ugyanazon a módon nyúl egy-egy témához, mint a festők, csak más kifejezőeszközöket alkalmaz. A festményekkel kapcsolatban egyébként leginkább a pátosztól idegenkedik, amely a befogadók részéről általában körüllengi a műtárgyakat. Az elejétől kezdve elhatározta, hogy nem készít olyan műalkotást, ami érinthetetlen, amihez tilos hozzányúlni. Ez a szemlélet jellemző életfelfogására is. Munkái az állandó, mindennapi tevékenykedés, a kötelességteljesítés szükségletéről szólnak. Egyfajta alázatról a monoton, egyre ismétlődő munkafolyamatok iránt, amely a pátoszt nélkülözve értékeli föl, nemesíti meg a hétköznapokat, a meditációhoz hasonlatos tudatállapot előidézésével.
(Benczúr Emese kiállítása április 15-ig látogatható a budapesti Knoll Galériában.)
Térfoglalás
Berhidi Mária minden művével teret komponál, lefoglal magának egy helyet, amelyet aztán a maga módján átalakít, átrendez. Megváltozhatnak az ablakok, a bejárat, a kijárat, a gerendák, olykor még a falakat is áttöri. A kiállítóteremben kilátót, templomot, meditációra felkínált pihenőhelyet épít, amelyekbe a szobrász akarata szerint lehetetlen nem belépni vagy éppen belépni. Öntörvényű térkompozíciói olykor jelzésszerűek, máskor robusztusak. Gyakran dolgozik nagy kövekkel, de akár két paplanhuzatból, egy szalmazsákból meg egy hosszabb deszkából is mellbevágóan új, egyedi térélményt hoz létre. A szobrászat hagyományos alapanyagaiból, kőből és fából építkezik egyáltalán nem hagyományos módon. A természetes anyagokat ugyanis igyekszik meghagyni a maguk eredeti formájában, ahogyan rájuk talált. A kő- és fadarabok a lehető legminimálisabb átalakítással épülnek be az installációkba. Nemcsak a tereket rendezi át, a hétköznapi tárgyaknak is új életet, új jelentést ad. Folyamatosan gyűjtögeti a házban és a ház körül véletlenszerűen talált, haszontalannak vagy kidobásra ítélt eszközöket, anyagokat és ezeket is felhasználja, megmenti.
Megragadják a természetes nyerseségükben érdekes vagy szép formák, amelyeket a lehető legkisebb fizikai beavatkozás és a lehető legintenzívebb szellemi koncentráció erejével illeszt össze. Ó-ék című munkáját formailag például az inspirálta, hogy a kertjében álló nyírfáról a szél nagy mennyiségű vékony gallyat sodort le. A gallyakkal megtöltött két régi típusú, úgynevezett tükrös paplanhuzatot, melyeken a kivágás kört, azaz O betűt formáz. Az egyik O-ra megkülönböztetésül még egy ékezetet is varrt, így Ó-ra változott. A két ellentétes struktúrájú, értelmű, jelentésű anyag találkozásából létrejött szobrot négy-négy tégla formájú kőre fektetve állította ki. A hálószoba terét felidéző, a duplaágyra utaló installáció a hajdan élettel teli, elszáradt gallyakkal az örök nyugvóhely képzetét is kelti. Az egy vonással férfivá, illetve nővé transzformált, egymás mellett fekvő, érintkező, a helyét mégis mereven megőrző paplanpáros a két nem kapcsolatát, élet és halál kérdéseit veti fel, mint egy korábbi mű, a szintén paplanhuzatokból komponált Tisztaszoba is.
Talált tárgyakból, vastag hordóabroncsból és terítőből készítette egyik legújabb installációját, amelyet a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben láthatott a közönség a közelmúltban. Az abroncsból és a vörös terítőből hatalmas hímzőráma lett, amely láthatatlan köteleken a térben lebegett. A fölülről megvilágított piros korong alatt, a fény által rózsaszínre színezett, óriási árnykörben robusztus, kőből faragott tű feküdt. Az installáció elhelyezése bizonytalanságot kelt, hiszen a felnagyított, megváltoztatott arányok és a tárgyak súlya, melyre a lebegés, illetve a földhöz kötöttség utal, teljesen ellentétesek megszokott tapasztalatainkkal. Berhidi Mária átalakítja a tárgyak szokásos rendjét – a hímzőráma mozog, a tű helyzete statikus, hiányzik a kettőt összekapcsoló cérna vagy fonal –, áthelyezi a hangsúlyokat, látszólagossá teszi az egyensúlyt, letérít a sztereotip gondolkodás útjáról.
(Berhidi Mária és a Mezőszemerei Képzőművészeti Alkotótelep művészeinek kiállítása április 25-ig látható a Hatvany Lajos Múzeumban Hatvanban.)
Szorgos kezek
Eperjesi Ágnes 1989-ben figyelt fel azokra a kis grafikákra, ábrákra, használati utasításokra, melyeket a főként az élelmiszerek és a háztartási termékek csomagolására szolgáló, majd kidobásra ítélt zacskókra nyomtatnak. Az apró rajzocskák eredeti funkciója, hogy olyan információkat közöljenek az áruról, amelyek amúgy is mindenki számára egyértelműek: mindenki tudja például, hogy mit kezdjen egy törlőkendővel. „Minél hétköznapibbak a becsomagolt dolgok, annál egyértelműbben utalnak a háztartás, a mindennapi otthoni teendők életünkben elfoglalt helyére. Többnyire olyan magától értetődő mozdulattal dobjuk ki feleslegessé vált csomagolásukat, mintha meg akarnánk szabadulni attól a nyűgtől, ami a házimunkához tapad.” – írja Eperjesi Ágnes frissen megjelent Újrahasznosított képek című katalógusában.
A művész az elmúlt tizenöt évben összegyűjtött óriási zacskógyűjteményéből, a véletlenszerűen talált, vizuális hulladékok közül válogatta ki azokat a piktogramokat, amelyeket a megsemmisítő névtelenségből kiemelt, megmentett, újrahasznosított. Műveit úgy hozza létre, hogy az átlátszó fóliára nyomtatott ábrákat mindenféle átalakítás nélkül fotónegatívként használja: a nagyítógépben jócskán felnagyított képek komplementer színeket és fordított tónusokat kapnak. A grafikák ily módon komputerrel kinyomtatott színes fotókká, műtárgyakká válnak, de a művész hagyományos, a konyhában vagy a fürdőszobában felhasználható csempéket is készít belőlük (lásd: Ernst Múzeum, mosdó). Az évek során készített sorozatok a takarításról, a főzésről, a legújabb képek pedig az e munkákat végző emberekről szólnak. Hogyan lehet valamit letörölni egy ronggyal? Eperjesi Ágnes 360 variációt talált ennek az egy mozdulatnak az ábrázolására. A takarítás és a főzés képei mindig személytelenek maradnak, csak a tevékenységet végző kezeket, illetve a kész ételeket látjuk. Az új sorozatokon tűnnek fel első alkalommal személyek, ábrázolásmódjuk ugyanúgy sematikus, ábraszerű, mint a kezek, illetve az ételek esetében. A grafikák a sztereotip gondolkodásnak, az ösztönös beidegződéseknek megfelelően jelenítik meg a nőt és a férfit, a művész mégis portréknak tekinti a rajzokat, melyeket ezúttal feliratokkal is ellátott. E sorozatok bemutatásával egy időben jelenik meg Eperjesi Ágnes másik új műve, egy olyan művészkönyv, amely az elmúlt évszázad háztartási könyveinek mintájára segít eligazodni a konyha, a bevásárlás, a lakberendezés 
és a testápolás útvesztőiben. A szövegek nagy részét a művész komoly kutatómunka eredményeként a régi háztartási könyvekből gyűjtötte össze, vette át, az illusztrációkat a zacskógyűjtemény kezeket ábrázoló darabjai közül válogatta.
(Eperjesi Ágnes kiállítása március 29-ig a Vintage Galériában, március 24-től egy hónapon keresztül a Karton Galériában látható Budapesten.)
Ars erotica
”Azáltal, hogy a szexualitás fogalomból kizáratik – pontosabban attól elválasztatik – sok minden, amit valaha és manapság is sokan a lélek terrénumához tartozónak értelmeznek, nos, ezáltal éppen az záratik ki, ami mindig is az erotika lakhelyéül szolgált az emberben: ugyanis az erotika meggyőződésem szerint a lélek egészéből fakad.” – vallja Csáky Marianne képzőművész, aki műveiben mindannyiunkat – nőket és férfiakat – érzékenyen érintő, „kényes témával”, az erotika és a szexualitás szétválasztásának kérdésével foglalkozik. Néhány évvel ezelőtt mutatta be a Ferde tér című installációt, amely sajátos elegye a magas és a populáris, valamint a népművészetnek. Az alkotás hordozói konyhai tárgyak, vágódeszkák és hőálló üvegedények, melyekre a művész a szexuális aktust ábrázoló domborműveket faragott, illetve jeleneteket festett.
Mind a faragványok, mind a festmények stílusa a populáris művészettel, magyar paraszti faragásokkal és vásári üvegfestményekkel rokonítja a tárgyakat. „Nem tehetek úgy, mintha nem látnám, mi van ezeken a műveken.” – írja egyik kritikusa. Valóban, a látvány meghökkentő, mellbevágó. Az európai művészettörténeti tradíciók szellemében született erotikus műalkotások ugyanis mindig az ember és környezete ábrázolására törekednek, a nemi szerveket jótékony leplekbe, homályba burkolják. Csáky Marianne nem követi ezt a hagyományt. A kis méretű, de csöppet sem intim művek mentesek a vágy és a szerelem, valamint a nőiesség romantikus konvencióitól.
A képek a részletekre koncentrálnak, melyek elhomályosítják, túldominálják a külvilágot és magukat az aktusban résztvevő alakokat is, akiknek inkább csak részei tűnnek fel. Csáky Marianne fent idézett gondolatának szellemében arra a – Freud szexualitás elméletének eredményeként végbement – folyamatra irányítják a figyelmet, mely a szexualitást leválasztotta mind az erkölcs, mind az erotika fogalmáról. A képek színei, formái, a képkivágások és a kegyetlenül nyers megfogalmazás az egység, a teljesség hiányát, s az iránta való vágyat jelzik. Az installáció lényeges eleme, hogy a művész a kiállítóteret is átformálta, a mű részévé alakította. A terem teljes területén új padlót épített, amelyet megbillentett, kimozdított a vízszintes-függőleges koordináta-rendszerből. A belépőt egy két irányban is döntött ferde padló fogadta, amely folyamatosan irritálta az egyensúly-érzékelő szervét. A vágódeszkák a plafonról lógtak, lebegtek ebben a néző számára bizonytalanná tett térben, az üvegedények a földre kerültek. Az ide-oda himbálódzó, hol a fény felé forduló, hol pedig árnyékba boruló fafaragások az idővel is változó vágóképekké alakultak.
(Csáky Marianne munkái a Vigadó Galériában március 16-tól május 2-ig nyitva tartó tematikus csoportos kiállításon láthatók.)
Testtérkép
Gőbölyös Luca egy New York-i kiállításra készítette „legnőiesebb” művét. A kiállítás Böröcz András, a New Yorkban élő magyar képzőművész kezdeményezésére jött létre, aki maga is kedveli a szokatlan médiumokat. A hazai közönség leginkább ceruzákból faragott szobrait ismeri. Böröcz András ezúttal arra kért fel művészeket, hogy a ruhatisztítóban a készre vasalt ruhákhoz adott vállfákból hozzanak létre műtárgyakat. Az ötletre vevőnek bizonyult Gőbölyös Luca is, akit ekkoriban éppen a női test öregedésének kérdése foglalkoztatott. A munkájához felhasznált vállfára rányomtatták az amerikai ruhatisztító vállalat reklámszlogenjét: Fresh as a Flower (Friss, mint a virág), s ez éppen beleillett az elképzeléseibe. Testszínű selyem zsorzsett anyagból kislányos hálóinget, csinos, vállpántos babydollt varrt. Lehetősége nyílt arra, hogy sok-sok fényképet, részlet-fotót készítsen annak az akkor már nyolcvan éven felüli aktmodellnek a testéről, akit a neves amerikai művész, Serrano Budapesten is kiállított felvételei révén ismert meg a világ. Gőbölyös Luca az általa gyönyörűnek látott, öreg női test ráncait, mint egy térképet, rávetítette a rózsaszínű textíliára. A hálóingnek az emberi bőrt imitáló anyagán kézi varrással, speciális öltésekkel alakította ki a test domborulatait, vonalait, ráncait. A női testnek az öregedéssel járó átalakulása más munkáiban is foglalkoztatja. Egy másik installációban egy asztalterítőre printelt egy idős hölgyről készített, életnagyságú aktfotót oly módon, hogy a fej, a karok és a lábak lelógtak az asztal lapjáról, a terítőre az öreg, ráncos test köré pedig almákat helyezett, kiemelve a kétféle „bőr” kontrasztját.
Gőbölyös Luca úgy érzi, hogy a nőkben nagyon komoly megfelelési vágy él, s ezen az alapon manipulálhatók. Például a divatirányzatok is erre a bázisra épülnek, mindenki egyféleképpen akar kinézni, öltözködni. Úgy véli, mind a nők, mind a férfiak nagyon sokféle elvárással szembesülnek a világban, amelyek között nehéz eligazodniuk. Már csak azért is, mert gyakran összekuszálódnak a vélt és a valós, a tényleges és a kreált problémák szálai.
Háziasszony és cyberpunk
Szabó Eszter Ágnes mint művész és háziasszony érzékenyen reagál a technológiai fejlődésre. Különböző énjei szabadon mozognak, csaponganak az univerzumban és azon is túl. Olykor a hosszú élet titkához szeretne közelebb kerülni, s az űrételek vitamintartalmát és technológiai hátterét kutatja. Máskor a hétköznapi élet apró dolgairól alkot tudományos fikciókat. Sokszor úgy tesz, mintha nem lenne digitális technika, ezt hímzéssel helyettesíti, ezzel szemben a főzést szívesen digitalizálja. Amikor cyberpunkságról beszél, éppen erre gondol, az egyes ember számára adódó lehetőségekre, az egyes embert körülvevő apparátusok működtetésére. A háziasszony és a DJ tevékenysége között nem húz éles határvonalat, hiszen mindkettő leleményesen szervez, mixel és konstruál a körülötte lévő emberek szükségleteinek kielégítése érdekében.
Szabó Eszter Ágnes művészetének lételeme a stabilizálás, a megőrzés, az eltevés. Műalkotásaival a képzőművészet és a hétköznapi élet perifériáján mozog, elsősorban a háztartás, a női tevékenységek köréből választ médiumokat. Először a főzésről és az ételekről kezdett mint médiumokról gondolkodni. Az ételkészítés során számára sohasem maga az étel válik fontossá, hanem az elkészítés folyamata, az esemény, amin feltálalják vagy a kulturális háttér. Egyik jellemző műve a Magyarországon kizárólag Tapolcán vásárolható, mára kihalófélben lévő cukros perec felkarolására irányult. Felkutatta a sütemény kultúrtörténeti hátterét, elkészíttette és szétosztogatta, újra bevezette a köztudatba, receptjét lemezre énekelte. Egy másik alkalommal Audióbüfé címen rendezett művészeti akciót, melynek során a szendvicsek és a torták a helyszínen készültek el úgy, hogy a különböző konyhai eszközök által keltett ritmikus zajokat kihangosították, zenévé alakították. Később befőtteket és lekvárokat kezdett eltenni. Természetesen mindegyik egyedi mű, amelyeket üvegbe zárt csendéleteknek tekint. A gyümölcsök begyűjtése szabadtéri tevékenység, melynek célja és értelme a nyár színeinek, ízeinek megőrzése. Az egyedi összetételű műtárgydzsemekkel Szabó Eszter Ágnes kortárs művészeket ajándékoz meg, az ajándékozást hímzett képen dokumentálja. A régi falvédők mintájára, melyek számára kordokumentumokként szolgálnak, tervezi meg a saját korának arculatát tükröző textilképeit. Az emberi és a technikai minőség különbségeire utalnak, az általa Social Fictionnek nevezett témakörbe tartozó, az interneten is híressé vált Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val, illetve A kecskepásztor énem és az űrhajós énem találkozása című hímzett alkotások.
(Szabó Eszter Ágnes legújabb munkái Háziasszony-kommandó címmel a Karton Galériában tekinthetők meg március 18-ig.)
Spengler Katalin
