Egyél-szépben – Étterem a kultúrához
Étterem a kultúrához
Az élmény: képek, hangok, hangulat, ízek. A recept: vegyük szó szerint, hogy a gasztronómia a kultúra része. Hozzuk össze az étkezést a képzőművészettel, vagy inkább kép- és térélménnyel, hangokkal, hangulattal. Az eredmény: a Képíró étterem.
Ha van terület, ahol az utóbbi pár évben látványos a fejlődés Budapesten, az egyik mindenképpen az éttermi vendéglátás. Persze jócskán van még hova fejlődni, de már semmiképpen sem egy-két, hanem sok tíz kifejezetten színvonalas étteremből válogathat, aki jól akar enni. A tehetségesebb étteremtulajdonosokat ez arra ösztönzi, hogy megpróbáljanak a lehető legjobban kitalált koncepciókra épített vendéglőket nyitni.
A megújult Képíróban ez a koncepció láthatóan a vizuális kultúra, a zene és az étkezés komplex élményének kialakítása volt olyan módon, hogy azért a kulinárison maradjon a hangsúly. Rizikós vállalkozás, mert ha valamelyik részletbe hiba csúszik, oda az egész. A vendég kevésbé elnéző: ha erőteljes a látvány, ha nem kellemes a zene, az akkor is tönkreteszi az élményt, ha egyébként tökéletes az étel és az ital, és kifogástalan a kiszolgálás.
Tojáshéjakon lépkednek tehát a képírósok, egyelőre látványos sikerrel. A kis belvárosi utcában (Képíró ez is ) már az étterem portáljában is sikerült megtalálni a megfelelő formát, ahogy figyelemfelkeltés ötvözhető a hivalkodásnélküliséggel, és az elegancia nem elidegenítő, merev, hanem kifinomult bensőségességet sugall.
A mindennapi valóságból való rövid kiszakadás, amit az ember napközben a Képíróban regeneráló, feltöltő jelleggel átélhet, valójában két lépésben zajlik. A zajos belvárosból befordul a meglepően csendes kis utcába, a meglepően csendes kis utcából pedig befordul az étterembe.
Odabent diszkrét fények, diszkrét pincérek, diszkrét, szinteltolással és megfelelő távolságokkal elkülönített asztalok, és nem túl diszkrét árak. A belső térélmény különlegességét a berendezés tökéletes szín- és formaharmóniája és a szellemes szinteltolások mellett vagy inkább azok felett a többi falat teljesen Birkás Ákos-képek adják. Képeket sok étteremben aggatnak az éttermek falára, az esetek többségében elszomorító az eredmény. Itt más a helyzet: A hatalmas akrilok funkciója nem egyszerűen a díszítés, hanem a művészi élmény létrehozása és a tér kitágítása, vagy inkább megteremtése. A Képíróban egyébként a Szépművészeti Múzeumban megrendezett nagy sikerű Monet-kiállítás idején Monet szakácskönyvéből főztek, mostanában pedig rendszeresen tartanak dzsesszesteket.
Szóval még egyszer: belépés, asztalhoz vezettetés, rövidke ücsörgés, étlap. Felismerés: a kultúrára áldozni kell. A szezonális étlapon az olcsóbbik leves „Ánizsos pórékrémleves friss parajjal, lazacgaluskával” 590, a drágábbik, a „Képíró erőlevese szarvasgombás gyöngytyúkquenellelel” 1100 forint. A főételek: 1990 forinttól 3550-ig, desszertek 750-től 2200-ig. Az étlap egyébként is inkább impressziókat közvetít, például az olyan nevek, mint a „Aranymazsolás libamájterine vilmoskörte chutney-val,” a „Legírozott borjúbríz tárkonnyal és marhanyelvvel, vajas tésztában tálalva” (előételek) vagy a reneszánsz zöldségek rizspapírba töltve, balzsamecetes lilahagyma dzsússzal, vagy a rozé kacsamell narancsos Grand Marnier-mártással és burgonyatortával (főételek), vagy a meleg körtetorta Bourbon vaníliamártással, szezámfagylalttal (desszert). A borlapon komoly választék, egyetlen gyenge tétel sem szerepel, az árak sem gyengék – 2100 forinttól 11 ezerig –, de láttunk már jóval gyengébb helyen is jóval drágább borokat.
Az ételek azután kisvártatva érkeznek, a fogások egytől egyig megfelelő ütemezésben, ami komoly odafigyelésre utal, és kiderül: a legapróbb részletek is kifogástalanok, és amit kapunk, az főként a francia és magyar konyha szellemes, igazi ínyenceket is kielégítő ötvözete – megfelelő adagokban.
Mi kell még az élményhez? Készpénz vagy hitelkártya.
Kozma Zsolt
