Az idők felett
A melki apátság
Fenséges – ha nem pontosan ez, akkor valami ehhez hasonló, mondjuk magasztos, bámulatra méltó vagy valami ebbe a jelentéskörbe tartozó jelző jut eszébe jó eséllyel az utazónak, ha az A1-es autópályán Bécstől Linz, Salzburg vagy München felé autózva, úgy hetven kilométer után észak (jobb kéz) felől először megpillantja a Melki Apátságot.
Bár a Szent Benedek rendi apátság 1989-ben ünnepelte alapításának kilencszázadik évfordulóját, ha valamit nem sugall a XVIII. században barokk stílusban átépített és kiegészített, elhelyezkedésével és méreteivel is lenyűgöző épületegyüttes, az az, hogy mindez műemlék. A műemlék ugyanis a múltról szól, Melk csodájának pedig éppen az a lényege, hogy egészében és minden részletében is az idő felettiség, a múltat a jelennel és a jövővel összekötő folytonosság érzetét árasztja.
A Duna völgye fölé magasodó apátság alapítása II. Leopold (1075-1095), „Ostarrichi,” vagyis Ausztria egykori uralkodójának érdeme. Ő adományozta 1089-ben családja addigi székhelyét a Szent Benedek rendnek. A tájat uraló, ugyanakkor a természetes környezet és az ember által épített nagyszerű alkotás tökéletes illeszkedését bemutató komplexum mai formáját jórészt 1702 és 1736 között nyerte el Jakob Prandtauer építőmester tervei alapján. Jakob mester nem érhette meg az építkezés befejezését, 1726-ban bekövetkezett halála után tanítványa és unokaöccse, Joseph Munggenast felügyelte a munkálatokat.
Az apátságban jobbára ma is a kezdetektől az apátságra ruházott funkcióknak megfelelően folyik az élet. A komplexum külső szemlélők elől elzárt részében szerzetesek imádkoznak és dolgoznak. A házban iskola, nyilvános gimnázium is működik, öszszesen több mint 30 osztályban közel 900 tanulót oktatnak itt. A látogatók számára nyitott helyeken, az épületek folyosóin, udvarain, a könyvtárban, a kiállításokon vagy a parkban – ez utóbbi önmagában is megér egy melki kirándulást – sétálva minden lépésnél tapasztaljuk, hogy a múltból fennmaradt elemek teljesen természetes módon keverednek és harmonikus egészt alkotnak a mai világ tárgyaival és tudásával. Ez általában is igaz az épületek belső tereire, tárgyi világára és a komplexum infrastruktúrájára, de a nemrégiben megnyílt új kiállítás szobáiban barangolva érezhető talán a legerőteljesebben az a nyitottság, amivel Melk a világ felé fordul. A kiállításon ez az apátság történetét feldolgozó, létezésének spirituális alapjaival megismertető hi-tech megoldásokban, fényinstallációkban, hologramokban mutatkozik meg. A hi-tech 7-800 éves tárgyakkal, többek közt egy hatalmas, XIII. századi feszülettel, kódexekkel, kegytárgyakkal tökéletesen szervesülve hozza létre az élmény teljességét. (S ha már a technológia magasfokú alkalmazásánál tartunk, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni az apátság web-site-ját – www.stiftmelk.at, ahol többek között virtuális túrát tehetünk az épületek egy részében, és tetszésünk szerint a tárgyakra közelítve körpanorámás képet kapunk a helyiségekről.)
Egy Melkről szóló beszámoló sokszáz oldalon sem lenne teljes, de egy rövid írásból sem maradhat ki a könyvtár. A mintegy százezer tételt – köztük hétszázötven, 1500 előttről származó nyomtatott munkát, 1700 kötetet a XVI. és 4500-at a XVII. századból – számláló, bámulatos gazdagságú könyvtár ihlette Umberto Eco a Rózsa neve című, 1980-ban megjelent, világsikert aratott regényét. A könyv alapján készült, bár ahhoz képest kifejezetten szerény próbálkozásnak mondható, azonos című film szintén világsiker lett. A Baskerville-i Vilmos (Sean Connery) tudós-szerzetes nyomozásának történetét elbeszélő novícius neve Adoso von Melk, vagyis Melki Adoso – Christian Slater 16 évesen játszotta el a szerepet.
Az A1-esen autózva, a melki elágazásnál tehát érdemes engedni a látvány csábításának. És az is valószínű, hogy ha az utazó egyszer enged, akkor még többször visszatér ide. Alkalmasint úgy, hogy eleve ide indul majd, s eltölt néhány napot az apátság lábánál elterülő, mesebelinek tűnő kisvárosban.
Kozma Zsolt
