Hangtompított csúcsragadozók
Tom Clancy és a káoszelmélet
Aki szereti a titkosügynökös történeteket, de röhögnie kell James Bond abszurd akciójelenetein, túlvezérelt pompáján és a gázos beszólásokon, autentikusan épülhet be az amerikai elhárításba a Chaos Theory segítségével.
Vannak azok a furcsa akciójátékok, ahol nem feltétlenül az ellenfél halomra mészárlása a legcélravezetőbb haladási irány, a Tom Clancy nevével eladott sorozatok például régóta az agyasabb stratégiákat fémjelzik. Míg a Rainbox Six a kommandósok csapatmunkájába vezeti be a lőfegyver-orientált játékosokat, addig a Splinter Cell a láthatatlan magányos hősöknek állít emléket.
A biztonsági kamerák vágóképeiről kicsusszanó titkosügynök, Sam Fisher bőrében immár harmadszor kell az amerikai kormány kisiklott piszkos politikai manipulációi után takarítani. A közeli jövőben játszódó történet az USA, Észak-Korea és Japán közötti információs hadviselés epizódjaira épül lineárisan, bár relatíve sok variációs lehetőséggel. Clancy neve garancia kellene, hogy legyen a feszes sztorira, ám a legtöbb részlet a küldetések előtti eligazításból derül ki, ezt pedig általában továbbpörgeti az ember.
Egy ember és a kése
A hátulnézetből irányított Fisher elsődleges fegyvere a meglepetés. A virtuális kém minden küldetés előtt egyéni fegyverzettel látható el, mégis puszta kézzel a legjobb. A hátulról fojtogatás a sláger, s ugyan ez késsel a kézben történik, torkot vágni mégsem szokott. Az eszméletlenre szorongatás mellett ugyanolyan hatékony és emberséges a hátba rúgás vagy a tarkón ütés is. Azért ha már késsel a kézben rohangászik, a mezei leszúrás is a palettára került, bár vér itt sem folyik. A végeredményt tekintve nincs jelentősége, hogy kiütjük vagy megöljük az ellenfelet, gondolom, csak a pacifisták kedvéért került bele az opció.
Aki játszott az előző két résszel, rutinosan fogja kilövöldözni a lámpákat és kapcsol át éjjellátásra vagy hőkamerára, amíg a gonoszok vakon pörögnek a gardróbban. Hasznos taktika a brutálisabb fajtából a közvetlen közelről fejbe lövés, ahogy azt a gengszterfilmekből is megtanulhattuk. Ezenfelül legfőképp zárak feltörésével, számítógépek hekkelésével, szellőzőnyílásokban kúszással, illetve biztonsági kamerák elkerülésével lehet elütni az időt.
Lehetőségek tárháza
Sikerült kicsit lazábbra venni a játékot, ami jelentősen növelte a felhasználó szabadságfokát. Nem muszáj például minden hullát sötétbe rejteni, illetve a riasztó felvijjogása sem jelent azonnali kudarcot egy küldetésben. Zárt ajtóhoz érve a kód keresgélése helyett hekkeléssel, illetve a nyers erő fitogtatásával is fel lehet oldani a szituációt.
A küldetések végcélja különböző, tetszés szerinti stratégiákat követve is elérhető. Ezalatt szintén a játékos válogathatja meg, mennyi kiegészítő feladatot teljesít, s ha egyet sem, akkor sincs tragédia. Szerencsére 2005-ben már nem divat az „addig nyomom újra és újra a pályát, míg rá nem jövök, hogyan tudok átmászni az elektromos kerítésen” mentalitás.
Ez egyben könnyítést is jelent, hiszen közepesen figyelmetlenül is lezúzható a játék, ami nem feltétlenül hátrány. Olyan lélegzetelállítóan realisztikus tájakon és hihető környezetben zajlik a történet – Szöul utcáin, japán teaházban, világítótorony tövében –, ami önmagában eléggé leköti a játékost. Az árnyékok játéka már az első pályán letaglózza a szemlélőt, pedig ez később csak fokozódik.
A játékos lekötésén fáradoznak még a közepesen fejlett mesterséges intelligenciával vezérelt zsoldosok is. A kilőtt lámpákat és a nyitva felejtett ajtókat bizony észreveszik, és bizalmatlanul a helyszínre igyekeznek, elvétett távcsöves puskás támadást követően lebuknak vagy kibukfenceznek a tűzvonalból. Ellentámadásnál igyekeznek fedezéket keresni, nagyobb mennyiségben pedig halálosak lehetnek annak ellenére, hogy a sötétben ácsorgó játékost szinte egyáltalán nem veszik észre.
Hőkamerás fogócska
Rengeteg újítást préseltek a dobozba, így az egyjátékos üzemmódon felül léteznek két embert igénylő közös küldetések, és továbbfejlesztették a kémek a zsoldosok ellen többjátékos üzemmódot is. A co-op (vagyis ha partnerrel játszunk) gyakorlatilag megegyezik a mezei játékkal, azt leszámítva, hogy haverunk bevonása új perspektívákkal bővíti a stratégiát. Kár, hogy összesen négy küldetést lehet így végigvinni.
Az online négyjátékos üzemmód az igazi csemege, ami nagyságrendekkel lassabb és komplexebb egy Doom típusú vagdalkozásnál. Igazi vadászat igazi emberekkel: míg a kémeknek számos feladatot kell teljesíteniük különböző helyszíneken, a katonáknak ezek kivédését kell elősegíteniük.
A szinte folyékony karakteranimációk megfejelve Amon Tobin atmoszferikus, cselekménykövető aláfestő zenéjével felejthetetlen vadászattal boldogíthatják a szombat estére otthon maradtakat.
Rádi Gábor
