Markáns, merész, motivált
Kortárs képzőművészet Pados Gábor ajánlásával
Névjegy: Pados Gábor a szombathelyi székhelyű Írókéz Kft. társtulajdonosa. 1991-ben alapított papírírószer nagykeres-kedelmi vállalata mára országos hálózattal rendelkezik, s az iparág legnagyobbjai közé emelkedett. A cég kortárs művészeti kollekciója Irokéz Gyűjtemény néven 2001-ben mutatkozott be a Műcsarnokban. Pados Gábor a budapesti acb Galéria és a szombathelyi Irokéz Galéria egyik alapítója és társtulajdonosa.
„A kortárs képzőművészettel Szarka Péter képzőművész barátom révén kerültem kapcsolatba. Együtt nőttünk föl Szombathelyen, s természetesnek tűnt, hogy miközben ő a Képzőművészeti Egyetemre járt, majd az Újlak Csoport egyik alapító tagja lett 1989-ben, én is csatlakoztam a társaságához, figyelemmel kísértem a munkájukat, az akcióikat. Megismerkedtem a csoport művészeivel, eljártam az egyestés kiállításokra először az Újlak mozi romos épületébe, majd a Tűzoltó utcai gyárépületbe, ahová a mozi lebontása után költöztek át. Abban az időben ezek a képzőművészeti estek fontos eseménynek számítottak, általában több száz fős közönség jelent meg, bár nem nyomtattak meghívókat. Az Újlak Csoport kiállításaira olyan installációk és más művek készültek, amelyek az adott tér és az adott pillanat lehetőségeivel éltek. A művészek gyakran alkalmaztak efemer, hamar megsemmisülő anyagokat, például jégből készítettek szobrokat. Nemcsak ezek, de a maradandóbb anyagokból létrehozott, ám nehezen megőrizhető művek többsége is sajnos tönkrement. Ami megmaradt, az viszont jórészt az Irokéz Gyűjteménybe került. Az első képet Szarka Pétertől vásároltam 1991-ben. Nem a műgyűjtés szándékával forogtam az „újlakosok” között, mégis úgy alakult, hogy kisebb-nagyobb baráti támogatásainkat honorálva, Pajor Zsolt barátom, üzlettársam és én a kilencvenes évek legelejétől kezdve gyakran kaptunk tőlük műveket: Ádám Zoltántól, Farkas Gábortól, Komoróczky Tamástól, Ravasz Andrástól kerültek hozzánk képek. A külső szemlélő számára kollekciónk a tudatos műgyűjtés eredményének látszik, mert nagyon határozott arculatot mutat, holott még akkor sem gondoltunk arra, hogy ez egy gyűjtemény, amikor már legalább ötven műtárgy volt a birtokunkban.
A művészeti közéletben gyűjtőként akkortól kezdtek számon tartani, amikor a kilencvenes évek közepén feloszlott az Újlak Csoport, és megalakult az U.F.F. Galéria, ahol elsősorban az „újlakosok”, illetve az utánuk következő generáció állított ki. A galériát működtető alapítvány támogatása révén újabb műtárgyakhoz jutottunk, akkoriban kerültünk kapcsolatba Braun Andrással, Haffner Lászlóval, Horváth Tiborral, Korodi Jánossal, Németh Hajnallal, Szigeti Andrással, Szűcs Attilával, Uglár Csabával. Később megszűnt az U.F.F. is, az én ismeretségi köröm, tájékozottságom a kortárs magyar képzőművészetben azonban folyamatosan bővült, szélesedett. Máig is csak olyan művészektől vásárolunk, akiket személyesen, közelebbről ismerünk.
Az Irokéz Gyűjtemény műtárgyak csoportjából akkor vált ténylegesen gyűjteménnyé, amikor 2001-ben felkérésünkre két professzionális szakember, Szoboszlai János és Szőke Katalin felmérte és katalogizálta az egy évtized alatt felhalmozott műveket. Korábban a műtárgyakat mindenféle rendszer nélkül az irodáink és a lakásaink falain, helyiségeiben Szombathelyen, Veszprémben és Budapesten tároltuk. 2001-ben kiadtunk Szoboszlai János és Szőke Katalin által szerkesztett és menedzselt katalógust az Irokéz Gyűjteményről, és kiállítást szerveztünk először Szombathelyen, majd Fabényi Júliának köszönhetően a Műcsarnokban Budapesten. Létrehoztuk a gyűjtemény weboldalát (www.irokezcollection.hu), melyen folyamatosan megtekinthetők az azóta szerzett műtárgyak is. A kollekció elnevezése a cégünk nevének egy játékos variációja, de sokan érzik úgy, hogy a gyűjtemény arculatában van valami az irokéz indiánokra jellemző vadságból, ezt vállalom is. Nem érdekelnek a langyos dolgok. Szeretném megőrizni az Irokéz Gyűjteményt olyannak, amilyenné kezdettől fogva formálódott. Nem mérlegelem azt, hogy egy-egy műtárgy, amelyet megvásárolunk, jó befektetésnek bizonyul majd vagy sem. Úgy vélem, hogy amennyiben a mi kollekciónk értékes lesz valaha, akkor éppen attól lesz értékes, hogy az az Irokéz Gyűjtemény. A már fölsorolt »újlakos« művészek pályáját folyamatosan követi a gyűjtemény, de fiataloktól is vásárolunk. Tavaly nyáron szombathelyi galériánkban az új szerzeményeink között mutattuk be Bodó Sándor, Csáki László, Előd Ágnes, Kovách Gergő munkáit. A kollekcióban a kortárs magyar művészet szinte minden médiumtípusa föllelhető az olajfestményektől a videókon és a számítógépes nyomatokon át a szobrokig, installációkig, összesen mintegy 200-250 műalkotás. Nagy gondot jelent számunkra a tárolás, hiszen sok nehézséggel jár a szokatlan anyaghasználatú, szokatlan műfajú, sérülékeny műtárgyak megőrzése.
Szoboszlai Jánossal és Szőke Katalinnal az együttműködésünk olyan jól alakult, hogy miután a két művészettörténész egyéves chicagói vendégtanári tartózkodása után visszatért Budapestre, 2003-ban megalapítottuk az acb Kortárs Galériát. Nem sokkal ezután Szombathelyen az egyik üzletünk fölötti hatalmas padlástérben létrehoztuk az Irokéz Galériát is, amely nonprofit módon működik a városi önkormányzat támogatásával. Az Irokéz Galéria tavasztól őszig üzemel, mivel a helyiség nem fűthető, évente négy-öt kiállítással. Mire Szoboszlai Jánossal megismerkedtem, már több mint egy évtizede közelről figyeltem a kortárs képzőművészeti szcénát – múzeumokat, galériákat, művészeket, kurátorokat –, s egyedül őbenne láttam olyan erőt és energiát, ami meggyőzött arról, hogy érdemes ezzel a területtel foglalkozni. Természetesen az acb Galéria létrehozásában az is motivált, hogy időközben a műgyűjtés személy szerint nekem nagy szenvedélyemmé vált. Őszintén bevallom, büszke vagyok arra, hogy van egy kortárs műkereskedelmi galériám. A galéria révén számos fiatal művészt és sok műgyűjtőt ismerhetek meg. Az acb Galéria tevékenysége, melyet teljes körűen Szoboszlai János irányít, magáért beszél. A harmadik éve működő galéria komoly sikereket könyvelhet el, s joggal reménykedhetünk benne, hogy néhány év múlva nem csak önfenntartó, de üzletileg is nyereséges lesz.”
Spengler Katalin
