Műtárgyválasztás érzelmi alapon
Kortárs képzőművészet Iker Bernadett ajánlásával
Névjegy: Iker Bernadett a budapesti Bölcsészkaron pszichológiából szerzett diplomát 1993-ban, amelyet közgazdász diplomával egészített ki. 1997-ben alapította meg a Next Consulting humánerőforrás-tanácsadó céget, amelynek nyolc éve tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Hazai és kelet-közép-európai projekteken dolgozik. A Ludwig Múzeum Baráti Körének tagja, két gyermek édesanyja.
„A képzőművészet iránti érdeklődés a gyerekkoromban kezdődött. Nagyon jó kézügyességem volt, szerettem rajzolni, festeni, szépen csomagolni, rajzszakkörökre, rajzversenyekre jártam. Az is fölmerült bennem, hogy a képzőművészeti szakközépiskolába jelentkezem, a szüleim azonban ezt nem támogatták. Végül gimnáziumba mentem, aztán a bölcsészkarra pszichológia szakra. A pszichológia szak épülete az Izabella utcában volt, a Képzőművészeti Egyetem közvetlen közelében. Mivel a rajz és a kortárs művészet iránti érdeklődésem megmaradt, az öt év során a »szomszédba« is bejárogattam, nézelődtem, ismerkedtem. Abból a tehetséges évfolyamból, amellyel különösen összebarátkoztam, úgy tudom, például Kentaur vált igazán ismertté, a többiek valahogy eltűntek. Rögtön az egyetem után még nem volt pénzem arra, hogy műtárgyakat vásároljak, bár most már azt is tudom, hogy nincs feltétlenül szükség sok pénzre ahhoz, hogy festményekhez jusson az ember.
Az első festményt nyolc évvel ezelőtt vettem, amikor megalapítottam a cégemet, s be kellett rendeznem az irodát. Igényes vagyok a környezetemre, szeretem szépítgetni, s úgy tapasztalom, ez azokra is jó hatással van, akik belépnek hozzánk. Egyszer betévedtem a Bem rakparton lévő képzőművészeti galériába, ahol megvásároltam egy sorozatot Matzon Ákostól, és alkudoztam Konok Tamás képeire, amelyek nagyon tetszettek, de akkor túlságosan drágának találtam, s nem vettem meg.
Döntő lökést az adott, amikor elkezdtem személyesen megismerni művészeket. Nekem fontos, hogy megismerjem az alkotót és az alkotást együtt. Érzelmi alapon döntök és vásárolok, nem „nevekre” vadászom. Ezért is jobban szeretem a műtermeket, mint a galériákat, amelyek számomra kicsit személytelenek.
Egyre több művésszel ismerkedtem meg. Radák Eszterhez például az egykori főnököm, Heit Gábor által szervezett ArtSafarin jutottam el. Eszterrel összebarátkoztunk, azóta is állandó kapcsolatban vagyunk. Az ő festményei a kedvenceim. Az a pozitív és optimista életérzés, amit a képei árasztanak, nagyon közel áll hozzám, azt gondolom, hogy a festményei engem is kifejeznek. Klimó Károlyt szintén Heit Gábor közvetítésével ismertem meg. Záborszky Gábort egy közös ismerősünk ajánlotta a figyelmembe, az ő képeiben a megmagyarázhatatlan finomság ragadott meg. Konok Tamáshoz végül egy másik galériás révén vezetett az út. Egyszer csak elhatároztam, hogy El Kazovszkijt mindenképpen meg kell ismernem. Azt gondoltam, hogy egy fejvadász cégnek ez a feladat nem okozhat problémát, az irodában az egyik kollégám segítségével kutattuk fel az elérhetőségét. A művészekkel kialakult kapcsolatokat őrzöm és ápolom, illetve folyamatosan nézelődök, így újabb és újabb alkotók is közel kerülnek hozzám. Azt gondolom magamról, hogy a saját értékrendem szerint tudom szelektálni az információkat, mégis el kell ismernem, hogy a marketing valamilyen szinten befolyásol. Akiről többet hallok, többet látom a képeit, annak könnyebben beleszeretek a műveibe.
A galériákkal kapcsolatos tapasztalataim vegyesek. Nagyon jó emlékként maradt meg bennem például Buczkó György üvegszobrának megvásárlása. Sokat jelentett, hogy a galériában magát a művészt is megismertem, több munkája közül választhattam, és beleszerettem a sajátos humorába. Más galériákban nemcsak a személytelenséget éreztem problematikusnak, de egy olyanfajta »dörzsölt« stílust is, ami nekem egyáltalán nem szimpatikus.
A munkámból kifolyólag állandóan azt figyelem, kinek mi a motivációja, mivel szeretne foglalkozni, mi mozgatja az életben. Az ember természetesen magán is megvizsgálja ugyanezeket a dolgokat. Számomra komoly motivációt jelent az életben és a munkában a fizikai és tárgyiasult környezet, illetve a szociális környezet. Erős bennem az empátia, fontosnak tartom például, hogy aki az irodámba belép, ne egy hivatalban érezze magát. Otthon is képek vesznek körül. Tehát az én személyes motivációm részei a festmények, a művészekkel való kapcsolattartás, a kiállítások és a képzőművészeti szaksajtó figyelése is. Amikor a Ludwig Múzeum átköltözött a Művészetek Palotájába, és eljutott hozzám a Baráti Kör felhívása, emiatt döntöttem a támogatásuk mellett. Hasznosnak és érdekesnek tartom ezt a támogatási formát, amelynek révén a múzeum mindennapi életébe is jobban bepillantást nyerhetek. Mint rendszeres múzeumba járó, művészetbarát embernek, aki tanácsadóként dolgozik, föltűnik, hogy a múzeumi szférában egészen másképpen működnek a folyamatok, mint az üzleti világban.
Úgy látom, hogy míg az üzleti életben nagyon egyértelmű elvárások alakulnak ki egy-egy céggel, illetve vezetőkkel, munkatársakkal kapcsolatban, a múzeumi intézményrendszerben hiányzik az egyértelmű elvárások megfogalmazása. Mintha a célok meghatározásával és kitűzésével lenne a probléma, s ennek hiányában soksok ember rengeteget dolgozik nagyon kicsi hatékonysággal. Érdekes számomra a művészek világa, amely szintén hatással van a múzeumok működésére.
Legnagyobb szomorúságomra a művészek között ugyanúgy megvannak a presztízsharcok, intrikák, mint az üzleti életben, csak nincsenek úgy becsomagolva. Az üzletemberek hamar megtanulják a diplomatikus kom munikációt, a művészek között azonban az érzelmek összecsattannak. Természetesen a képzőművészetben is igen nagy jelentőséget nyer az a képesség, hogy ki hogyan tudja menedzselni magát, illetve megtalálni a megfelelő menedzserét, galériását. Akár az üzletben, úgy a művészetben is jobban érvényesül az, aki ennek a képességnek a birtokában van.”
Spengler Katalin
