Nyitás után
Körkép Albániáról
Ismét beigazolódni látszik, hogy a turista manapság nagyobb biztonságban érezheti magát a közhiedelemmel ellentétben a hivatalos szervek által úti célként nem javasolt országokban, például Líbiában, Szíriában, Libanonban vagy akár Albániában, mint például Londonban vagy New Yorkban. Aki pedig nekivág Albániának, egyszersmind időutazáson is részt vesz...
Szkandertől az orvelli diktatúráig
Ha albán történelmi személyeket kell felsorolni, két név valószínűleg sokaknak beugrik: az egyik Szkander bég, akinek a XV. század közepén csaknem egész Albániát sikerült felszabadítania az előző évszázad vége óta ott uralkodó törököktől. Az ország elleni újabb török hadjárat kezdetén, 1466- ban a keresztény hitre tért Szkander hiába kérte a pápa és a keresztény Európa segítségét, az albánok Dobójának vagy Zrínyijének hadserege elvérzett a túlerőben lévő török sereggel vívott harcban. 1467-ben a törökök ismét elfoglalták az ország nagy részét.
A másik nagy név Enver Hodzsa, aki „hardcore-kommunistaként” vonult be a történelembe, és akinek majdnem sikerült megvalósítania az orvelli totális diktatúrát. Hodzsa partizáncsapatai gyakorlatilag külső segítség nélkül szabadították fel Albánia területét a második világháborúban. Pártfőtitkárként először jugoszláv segítséggel látott hozzá az ország újjáépítéséhez, de hamar szakított Titóval – mert félt, hogy Tito célja az ország bekebelezése –, majd 1961-ben Hruscsovval is. Hodzsa hatalmas nehézipari létesítményeket kezdett létrehozni – az örökséget Albánia a mai napig nyögi. A szénben és vasércben nem éppen gazdag országban számos alacsony hatásfokú és már akkor is elavult technológiájúnak számító kohó, erőmű, gyár, ipari létesítmény épült. A hetvenes években az ország az utolsó szövetségessel, Kínával is szakított, mivel az ázsiai ország nyitni kezdett más országok felé. Ekkortól indult el itt a teljes bezárkózás és önerőre támaszkodás politikája, a totalitárius rendszer legsötétebb napjai is a hetvenes-nyolcvanas évekre tehetők, a titkosrendőrség besúgóhálózata igencsak hatékonyan működött. A pártfőtitkár – sztálini mintára – betiltotta a vallásgyakorlást, a legtöbb templomot leromboltatta vagy átalakíttatta (például tornateremmé).
Bunkerek, karók, piramisok
A diktátor ellenségképet is kreált népe számára – gyakorlatilag minden külső ország ellenségnek számított, de legalábbis gyanús volt –, ennek mementója az a közel egymillió betonbunker, amelyeket főleg az ország határai mentén – sokat közülük közvetlenül a tengerparton – sebtében, néhány év alatt építettek. Albánia ebben a tekintetben (is) világrekorder, hiszen gyakorlatilag minden családra jut egy bunker. Ezek közül a nagy parancsnoki bunkereket ma elsősorban termények tárolására használják, a többi üresen áll, s lassan enyészik. Az ellenség – főleg az amerikai ejtőernyősök – fogadására állították továbbá a százmilliónál is több kihegyezett légvédelmi karót.
Él az özvegy
Hodzsa a fáraók pédáját követve épült, piramisszerű nyughelye Tirana központjában ma is üresen áll, a vezér sohasem pihent itt, de legalább a piramis lejtős csillagszárait a gyerekek csúszdának használhatják. Albánia abban is világrekorder, hogy az 1985-ben elhunyt Hodzsa születésének 80. évfordulójára – 1988-ban – felavatott aranyszobrát két és fél évvel később, az albán többpártrendszer megjelentével már le is döntötték. Érdekesség, hogy él még Hodzsa özvegye is, akit közel hetvenévesen 1990-ben 14 év börtönre ítéltek, de 1997-ben szabadult.
Piramisjáték
A kilencvenes éveket a pártok megjelenésén, a demokratikus választásokon kívül a gazdaság további hanyatlása jellemezte. Virágzott a feketegazdaság, gombamód szaporodtak el a magas kamatot ígérő befektetési alapok, piramisjátékok. Ezek összeomlása vezetett az 1997-es vlorai zavargásokig, amelyek azután kiterjedtek a többi nagyvárosra is, s az egész országban eluralkodott a káosz. A rendhatalmi szervek és az államapparátus széthullott, az emberek egy része fosztogatni kezdte az üzleteket, hivatalokat, szállodákat és a fegyverraktárakat, a lakosság felfegyverkezett. A rend csak egy jó fél évvel később, 1997 őszére állt helyre. A dolog ellentmondásossága, hogy míg több tízezren az összes megtakarításukat – becslések szerint kb. egymilliárd dollárt – elvesztették, addig a befektetési alapok szervezői hatalmas vagyonokra tettek szert a piramisjátékból.
Koszovó
Az 1997-es jugoszláviai konfliktust követően a koszovói albánok is elérkezettnek látták az időt az önrendelkezésre. A jugoszláv/szerb hadsereg pedig csak a pillanatra várt, hogy beavatkozhasson. A háborúban több tízezer albán és jugoszláv katona és civil vesztette életét, s megindult a menekültáradat az albán területek felé. Mára a helyzet konszolidálódott, bár az albán–koszovói határ mindkét oldalán még mindig előfordulnak kisebb megmozdulások, robbantások.
Nyitva tartás
A jelen már távolról sem ennyire szomorú. Albánia ma nyitott, demokratikus országnak tekinthető, gyors iramban modernizálódik, próbálja behozni évtizedek- évszázadok lemaradását. Emellett rengetegen dolgoznak külföldön, ők nyáron többnyire hazalátogatnak, s ilyenkor Tirana utcáin tömegével látni olasz, francia, német, osztrák, svájci, belga, holland, svéd rendszámú autókat. Minden második család – illetve többnyire csak azok férfi tagja – külföldön keresi kenyerét. Az ország lakossága egyébként 3,5 millió, ám nagyjából kétszer ennyi albán a határokon túl él: a koszovói, macedón, montenegrói, valamint nyugat-európai albán kisebbségek létszáma meghaladja a 6 milliót.
A feketegazdaság máig nagyon jelentős, sok az engedély nélküli építkezés, fekete vállalkozások, csempészések, az adófizetési fegyelemről pedig már ne is beszéljünk. Egész Albániában feltűnő, hogy gyakorlatilag 1-2 kilométerenként talál az autós benzinkutat, ha jóhiszeműek akarunk lenni, azt mondjuk, hogy ők is kényszervállalkozók... Utak is épülnek, van már 35 kilométer autópálya az országban, de összességében az országot járva napi 30-35 kilométer/óra átlagsebességnél többel még nem nagyon lehet kalkulálni. Albánia világrekorder az egy főre jutó Mercedesek számában is, mintha az összes nyugati hetvenes-nyolcvanas években gyártott Merci Albániában telepedett volna le.
Foci és dominó
A legnépszerűbb sport Albániában is a foci, a vendégmunkásoknak köszönhetően gombamód nőnek ki a földből a világítással is rendelkező műfüves focipályák, ahol főleg tétre menő – legtöbbször pénzre – meccsek folynak. Népszerű még a biliárd, egy-egy rozzant asztal minden településen akad. Az öregek legfőbb szórakozása pedig a dominó: teraszok asztalain, padokon, papírdobozokon – egyszóval bárhol – játsszák, különlegessége, hogy az albán dominó 28 darabból áll, és nincsen benne se hetes, se nyolcas.
Turisták, nyelv, szokások
Az albánok nagyon kedvesek a turistákkal. Habár Albánia egyelőre Európa legszegényebb országa, igen ritkák a turisták sérelmére elkövetett bűncselekmények, s mindenfelé sok rendőrt is látni.
Mivel az alsóbbrendű utakon viszonylag ritka az útirányjelző tábla, és az országról jó felbontású térkép nem nagyon készült az utóbbi évtizedben, az utazó gyakran szorul a helyiek segítségére, akik nagyon kedvesen, szívélyesen megmutatják az útirányt (a térképet azonban jobbára hiába mutogatjuk). Némi csalódás azért érheti az embert: a reggelinél gyanúsan sokat ígért a pincér, mindenre rávágta: „Jo”, miközben hevesen bólogatott. Csakhogy a „jo” albánul azt jelenti, hogy „nem”, a bólogatásszerű fejmozdulat pedig – néhány más balkáni néphez hasonlóan – szintén a „nem” kifejezésére szolgál. Az albán nyelv egyébként egészen speciális eredetű, semmilyen nyelvrokona nem ismert. Nyelvileg ez a dunántúlnyi ország is megosztott, északon a gegek, délen pedig a toszkok laknak, a két nyelvjárás annyira eltérő, hogy nehezen értik meg egymást.
Az ország vallási tekintetben sem egységes, nagy része muzulmán, az északi részen azonban túlnyomóan római katolikusok élnek.
Teréz anya
Az albánok büszkék a Szkopjében született, de albán származású Agnes Gonxha Bojaxhiura, vagyis Teréz anyára: október 19-e Teréz anya napja, mely hivatalos nemzeti ünnep Albániában.
Vérbosszú
A hegyek között, az Albán-Alpokban még napjainkban is előfordul a vérbosszú. A hegyekkel elzárt világban az adott törzs becsülete mindennél fontosabb, vér vért kíván, nem vonható felelősségre, aki halállal büntet. A vérbosszú természetesen férfiak előjoga, az 1900-as évek elején volt olyan terület, ahol a férfiak negyede-harmada áldozatául esett ennek a különös és kegyetlen tradíciónak.
Vadászat dinamittal
Albániában talán az utazó számára legszembetűnőbb probléma a környezetvédelem hiánya: rengeteg a szemét, s a szegénység miatt egyelőre teljesen elfogadott a környezet pusztítása is, a fakivágás, fagyűjtés, orvvadászat és -halászat (ez utóbbi kedvelt eszköze mai napig a dinamittal történő halászat).
Emlékek, tengerpart, hágók
Mivel Albániáról meglehetősen negatív a világban kialakult kép, ma még alig látogatja turista a természeti látnivalókban és műemlékekben igencsak bővelkedő országot. Pedig kedves, barátságos emberek, gyönyörű hegyi táj, tengerpart, sok nemzetközileg védett történelmi városmag és vár (Berat, Gjirokaster, Kruje), és jelentős római kori emlékek (Apollónia, Butrint) találhatók az országban. Igaz, a műemlékek többségét sajátos módon lehet látogatni: nyitva tartásuk változó, belépődíj ellenében csak néha kap az ember egy fecnit, amit a látogatás végeztével általában visszakérnek... Sajnos a belső hegyvidéket, hágókat egyelőre csak terepjáróval – néhol még azzal sem – lehet bejárni, de aki teheti, nem kifejezetten luxusutazásra vágyik, és van benne némi kalandvágy, annak érdemes nekivágnia egy komoly túrának Szkander bég, Enver Hodzsa, Teréz anya és napjaink népszerű focistái, a Kuqi testvérek hazájának.
Tóth András
A témáról a weben:
A legteljesebb magyar nyelvű, Albániáról szóló oldal: www.alban.hu
Albánia a Startlapon: www.albania.lap.hu
Angol nyelvű portál: www.albanian.com
