Maximalizálás, bővítés, hatékonyság
Dr. Jürg Rötheli a Swisscom AG Kapcsolt Vállalkozások üzletágának vezérigazgatója, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke
A svájci vállalatcsoport jelenleg állami többségi tulajdonban van, de felmerült privatizációjának lehetősége. Emellett a cég nemrégiben új stratégiát hirdetett meg…
Antenna: A Swisscomnál az Antenna Hungária privatizációja utáni vezérigazgató-váltást követően új stratégiát tettek közzé a Swisscom AG számára. Tudna nekünk részletesebben beszélni a Swisscom új stratégiájáról?
Jürg Rötheli: A Swisscom 2006-os vállalati stratégiája három pillérre épül. Az első pillér a következőket foglalja magába: a meglévő alapvető üzleti tevékenység maximalizálását, ezen túl az ügyfélhűség erősítését, és mindezek mellett a hatékonyság további javítását.
A második pillér a bővítés, vagyis a meglévő alapvető üzleti tevékenységek számának növelése. Végül, de nem utolsósorban, a harmadik pillér a terjeszkedés, ami alatt azt értjük, hogy a vállalatcsoport mind a hazai, mind a külföldi piacokon terjeszkedni kíván.
A célunk, hogy egy a mostaninál is hatékonyabb szervezetet hozzunk létre, amely a szolgáltatások teljes spektrumát kínálja, és amely az ügyfeleink, a dolgozóink és a részvényeseink megelégedésére egyaránt szolgál.
Antenna: A Swisscom állami többségi tulajdonban lévő cég. Privatizálásának kérdése nemrégiben felmerült Svájcban. Amennyiben megindul a privatizáció, negatív hatással lesz ez a Swisscom hazai üzletmenetére?
J. R.: Ellenkezőleg! A Swisscom támogatja a privatizációs folyamatot, és esélynek, hosszabb távon pedig szükségszerűségnek is tekinti. A vállalatcsoportnak elegendő mozgástérre van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon bel- és külföldön, szomszédos és új üzletterületeken tovább fejlődhessen. Állandó tapasztalatunk, hogy bár egyre több az ügyfél, egyre csökken a forgalom. Ezért van szükségünk további piacokra. Emellett kifejezetten problematikusnak tartjuk a szövetség (szabályozó hatóság, törvényhozó és főrészvényes) különféle szerepeinek összefonódását és az ebből eredő érdekütközéseket.
A privatizáció kérdését éppen most vitatják meg a svájci parlamentben, és lehetséges, hogy a végső döntést a svájci lakosság népszavazáson fogja meghozni. Akárhogyan is végződik a vita, a Swisscom minden esetben el fogja fogadni a politikai döntéseket. A szövetségi tanács 2006–2009-re szóló új célkitűzéseivel pillanatnyilag olyan keretfeltételek állnak fenn, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy rövid és középtávon, bel- és külföldön célokat érjünk el és tovább fejlődjünk.
Antenna: Mennyire játszanak fontos szerepet a Swisscom kapcsolt vállalkozásai a Swisscom nemzetközi stratégiájában?
J. R.: A Swisscom Csoport eddigi egyetlen nagyobb külföldi felvásárlása az Antenna Hungária.
A Swisscom kapcsolt vállalkozásai (Swisscom Related Businesses) mellett más, a Swisscom Csoportba tartozó vállalatok is folytatnak nemzetközi tevékenységet. Itt például a Swisscom Fixnet és a Belgacom International Carrier Services közös vállalatára gondolok, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a nemzetközi nagykereskedelmi távközlési piacon erősítsük versenyképességünket, és célzottan kihasználjuk az ebből eredő szinergiákat.
A Swisscom Eurospot, a Swisscom AG 100%-os tulajdonú leányvállalata a vendéglátásban a vendégek és az ügyfelek számára nyújtott nagy sebességű internet és további kommunikációs szolgáltatások vezető európai szolgáltatói közé tartozik.
A Swisscom Csoport tevékenységei jelenleg elsődlegesen a hazai piacra irányulnak. A cégcsoport azonban külföldön is új piacokat kénytelen és fog is szerezni. A Swisscom különböző területei vizsgálják a külföldi növekedési lehetőségeket. A Swisscom Related Businesses e területek egyike. Egy másik ilyen terület a Swisscom Solutions, amely a nemzetközi tevékenységeket folytató vállalati ügyfeleket mindenre kiterjedő szolgáltatásaival külföldre is el fogja kísérni.
Antenna: A Swisscom és az AH: Magyarországra az új technológiák vagy új stratégiák szempontjából kísérleti területként tekint az anyacég?
J. R.: Nem, Magyarország számunkra semmiképpen nem „kísérlet”, sem pedig „kísérleti tesztpiac”. A digitális műsorszórás területén szeretnénk eljuttatni az Antenna Hungáriához a Swisscom átfogó know-how-ját, de az előnyök, a tanulás kölcsönös: mi is profitálhatunk az Antenna Hungária tapasztalataiból.
Antenna: Véleménye szerint az AH stratégiájának, szervezeti felépítésének és a róla kialakított képnek igazodnia kell a Swisscom általános filozófiájához?
J. R.: Az Antenna Hungária a Swisscom 100%-os tulajdonú leányvállalata, és ennek megfelelően kell vezetni. Emiatt szükséges bizonyos kiigazítás, például a pénzügyi vezetés területén. Figyelembe kell azonban venni, hogy Magyarországon más keretfeltételek érvényesülnek, és nem vihető át az Antenna Hungáriára a körülmények megvizsgálása nélkül minden Swisscom-szabvány. Egyelőre az Antenna Hungária arculatában sem tervezünk változtatásokat. Rövid és középtávon a márkanév átalakítása vagy új márkanév létrehozása nem merült fel.
Antenna: Előrejelzése szerint mikor fog megvalósulni Magyarországon a digitális átállás? 2012-t reális határidőnek tartja?
J. R.: Azzal a feltétellel, hogy a szabályozó hatóság a közeljövőben meghozza a szükséges döntéseket, reálisnak tűnik számomra 2012.
Antenna: Az AH felvásárlása óta csaknem egy év telt el. Melyek a vállalattal kapcsolatos első benyomásai és tapasztalatai?
J. R.: Az Antenna Hungária az analóg rádiós és televíziós műsorszórás területén jó pozícióval rendelkezik. A vállalat jó kiindulóhelyzetben van ahhoz, hogy a digitális műsorszórásra való áttéréskor Magyarországon vezető szerepet játszhasson. Különös örömet okozott számomra az Antenna Hungária lelkes munkatársaival való számos találkozás, valamint a lenyűgöző főváros megismerése.



