„A tartalom központi kérdés”
Aszenov Aszen V., az Eduweb Multimédia Rt. vezérigazgatója
Az idei hannoveri CeBIT kiállításon, a világ vezető nemzetközi informatikai és távközlési vásárán vehette át márciusban az Eduweb Multimédia Rt. vezérigazgatója, Aszenov Aszen V. a European Multimedia Associations’ Convention (Európai Multimédia Szövetségek Konvenciója – EMMAC) által évente kiadott European Seal of Excellence in Multimedia (Európai Kiválóság a Multimédiában Díj) aranyfokozatát. A magyarországi e-learning szolgáltatók közül az Eduweb Multimédia Rt. kapta meg elsőként a rangos elismerést. Az ötven százalékban az Antenna Hungária tulajdonában lévő Eduweb mellett még öt magyar cég kapott díjat: ők ezüstfokozatot hoztak haza.
Antenna: Mit jelent ez az díj? Kik adják? Mit díjaznak?
Aszenov Aszen V.: Az Európai Kiválóság a Multimédiában Díjat a European Multimedia Associations’ Convention nevű szervezet ítéli oda 2001 óta évente. A szervezetnek jelenleg tizenegy ország a tagja, ezekből jelentkezhetnek a díjra bármilyen multimédiás tartalmakat előállító cégek. A zsűribe minden ország tartalomfejlesztéssel foglalkozó cégeket összefogó szervezete – Magyarországon ez a MATISZ, vagyis a Magyar Tartalomipari Szövetség – delegál egy tagot. Az összesítés eredményeként kapnak a helyezettek platina-, arany- vagy ezüstdíjat.
Antenna: Idén hány cég pályázott?
A. A.: Háromszázan indultak, közülük harminchárom cég kapott szavazatokat, s végül négy pályázót jutalmaztak platina-, tizenegyet arany-, tizennyolcat pedig ezüstfokozatú díjjal.
Antenna: Mik a kritériumok?
A. A.: Több csoportjuk van. Az egyik a cég termékei, referenciái, partnerei, múltja, jelenlegi helyzete. A második szempontcsoport a vállalat nemzetközi együttműködései – hiszen ez egy európai díj. A harmadik pedig a cég piaci jövőképe, vagyis milyen piaci jövőt gondol magának. Mindezek alapján szavaz a zsűri.
Antenna: Ezek valóban a legfontosabb szempontok egy cég megítélésénél. Vonatkoztassuk őket a konkrét példára, az Eduwebre…
A. A.: Az Eduweb 2000-ben indult mint a távoktatásra, pontosabban ennek egyik formájára, az e-learningre szakosodott cég. Kezdetben kizárólag az oktatási/tanulási folyamatot támogató szoftverek fejlesztésével foglalkoztunk, vagyis azzal, hogy a valós világbeli oktatási folyamatokat átültettük a virtuális világba. Akkoriban sok ilyen cég indult, mindenki úgy gondolta, hogy ez a korszerű. Ugyanakkor, azt gondolom, hogy az Eduweb jött rá elsőként, hogy technológiát árulni tartalom nélkül nem a megfelelő piaci modell. Ezért kezdtünk 2002-ben tartalmakat fejleszteni – létrehoztunk egy erős tartalomfejlesztő csapatot és 2003-ban lezajlott a stratégiaváltás. Az addigi „szoftver-mint-termék” stratégiát felváltotta a „tartalom-mint-termék”. A szoftvert ekkor már úgy fogtuk fel, mint segédeszközt abban, hogy tartalmakat eljuttassunk valakikhez.
Antenna: Kiket céloztak meg?
A. A.: Felmértük, hogy a piacon a vállalatoknak – úgy kétszáz fő feletti létszámmal – milyen termékre van szükségük. Így született többek között munkavédelmi tananyag, business-english tananyag, menedzser-alapképzés – ami persze nem jelent átfogó menedzserképzést, hanem ha, mondjuk, egy pénzügyi igazgató szeretné tudni, hogy hogyan működik a HR, megtudhatja ebből az anyagból. 2004-re összeállt egy négy-öt tananyagból álló portfólió, amit sikerült több cégnek eladni. Voltak köztük bankok, biztosítók, de megcéloztunk energiaipari cégeket is.
Antenna: Inkább késztermékek, mint egyedi fejlesztések?
A. A.: Mindkettő. Az említett portfólióval a vállalati piacon mi voltunk azok, akik rendelkeztünk saját, polcról leemelhető termékekkel. Tehát nem csak egyedi fejlesztésekben gondolkodhattunk, hanem elég gyorsan sok helyre tudtunk termékeket kínálni. Így nekünk lett a legtöbb referenciánk a piacon, és ez tovább vitt bennünket, mert ahol eladtunk egy saját terméket, akkor ott nemritkán fejlesztési megrendeléseket is kaptunk. 2004 végére a vállalati elektronikus távoktatási piac domináns szereplőjévé váltunk.
Antenna: A vállalati piac volt az egyedüli terep?
A. A.: Már 2000-től pályáztunk mindenhol, ahol megjelentek állami források. 2000 és 2002 között döntően olyan pályázatokat írtak ki, ahol egy program fejlesztésére állami támogatásokat lehetett kapni. Ilyenkor partnernek kerestünk egy egyetemet, főiskolát vagy valamelyik oktatási háttérintézményt, amely pályázott fejlesztési forrásra, mi pedig a gyártásban segítettük őket. 2003-tól nagyobb mértékben jelentek meg uniós források a magyar köz- és felsőoktatásban, szakképzésben. Az Oktatási Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai Minisztérium és háttérintézményei, alapítványai közbeszerzési pályázatokat írtak ki digitális tartalmak előállítására. Ily módon a központosított források kimentek a piacra. Az Educatio Kht., amely a Sulinetet működteti, több ilyen közbeszerzési (2004. május 1-je óta már EU-s) tendert írt ki, és ezekre mi is jelentkeztünk.
Ma már egyébként egyértelműen látszik, hogy a közbeszerzési pályázatokban azok a cégek vannak előnyben, akiknek van komoly referenciájuk és a piac méretéhez képest komoly tőkéjük.
A cég jelenleg nem csak a vállalati szektorban, hanem az állami megrendelések, a különböző közbeszerzések területén is a legtöbb megrendelést mondhatja a magáénak.
Antenna: A fejlesztések mellett a régi, jól bevált termékekkel?
A. A.: A készen kínált termékeink is egyre színesebbek lettek, mivel mi is tanultunk a megrendelőktől – ez munkatársaink szakmai fejlődésének egyik forrása. Termékeink egy ideje már nem a hagyományos, papír alapú tanagyagok digitalizált változatai, hanem teljesen a digitális médiumokra kitalált eszközök. Összeállításuk nem onnan indul, hogy egy tankönyvet alapul véve felépítünk valamit, hanem teljesen új gondolkodási stratégia mentén dolgozunk. Kollégáink a partnerekkel közösen a fejlesztendő termék adott célcsoportjának megfelelően kigondolnak egy struktúrát, készítik el a forgatókönyvet. Egyes termékeknél intelligens algoritmus alapján programozzák a tananyag „viselkedését” különböző szituációkban. Ezekre épül a termék, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók saját, egyéni tanulási stílusuktól, szokásaiktól, stratégiájuktól függően más-más útvonalat járnak be, más feladatokkal találkoznak.
Antenna: Mekkora a mai magyar piac? Merre látszanak a növekedés irányai?
A. A.: A hazai piac 2000 óta folyamatosan nő, de a vállalati területen ez nem tud nagyon látványos lenni. A vállalati szektorban óvatos becslésem szerint 2006-ban nem több, mint egymilliárd forintot költenek ilyen tananyagokra. Jelenleg nem lehet megbízhatóan mérni ezt a piacot, mert sem a vállalatoknál, sem máshol nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok arról, hogy elektronikus tananyagokra mennyit költenek. A digitális tananyagokat ebből a szempontból együtt kezelik a hagyományosakkal. Bonyolítja a helyzetet, hogy bár Magyarországon is, mint mindenhol Európában, az Európai Unióban, a cégek által minden alkalmazott után fizetett szakképzési hozzájárulás egy részét az adott vállalat fordíthatja saját dolgozói képzésére, a hatályos hazai törvényi szabályozás szerint ezeket az összegeket nem lehet direkt módon elektronikus távoktatási tananyag beszerzésére fordítani, hanem csak kontaktórák alapján lehet elszámolni. Az egész elszámolási rendszer nehézkes. Ráadásul utólag is elbírálják, hogy az, amit a cég elköltött, elszámolható-e az adott célra vagy nem. Ha megváltozik a törvényi háttér, akkor nyilván nőni fog a piac.

Antenna: Napirenden van a törvényi környezet változása?
A. A.: Mindenki átlátja a helyzetet, és azon dolgozik, hogy megváltozzon, de hogy ez mikor történik meg, azt nem lehet megmondani. Természetesen, ha a jövőben is ilyen sikeresek akarunk lenni és a piaci trendeket továbbra is inkább irányítani és nem követni kívánjuk, nem várhatunk. Éppen kiépítünk egy új szolgáltatást, nevezetesen a vállalati oktatási outsourcingot. A meglévő tananyagaink, tapasztalataink és a kidolgozott módszertan alapján azt kínáljuk a vállalatoknak, hogy az oktatás bizonyos területeit helyezzék ki hozzánk. „Outsource-oljuk ”az adott területet. Ez egy nagyon összetett szolgáltatás és a megrendelőink igényei alapján alakítjuk, s az e-learning módszerek mellett tutorokat és szervezőket alkalmazunk. Ügyfeleink minden esetben egy komplett oktatási terméket kapnak, amely egy konkrét igényt elégít ki. Ez a szolgáltatásunk két hónapja indult – ebben is elsők vagyunk.
Antenna: És az állami megrendelések?
A. A.: A vállalati mellett a másik nagy piac, az állami megrendelések évről évre nőnek. 2001-ben egymilliárd forint jelent meg forrásként. Azóta az összeg folyamatosan nő. 2005-ben hárommilliárd forint körül alakult, ennyi idén is biztosan lesz, de akár a négymilliárdot is elérheti. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül 2007 után pedig még nagyobb források mutatkoznak. A tartalom most központi kérdés szerte az unióban, ezen belül Magyarországon is. Összességében tehát, a vállalati és az állami szektorban együttesen 2006-ban négy-ötmilliárd forint a piaci volumen.
Antenna: Ebből az Eduweb mennyit hoz el?
A. A.: Üzleti súlyának megfelelően egy jelentős részét, a piac 20-25%-át mondhatja a magáénak, és a célunk az, hogy ezt legalábbis megtartsuk a jövőben is.
Antenna: Hány nagyobb cég osztozik a piacon?
A. A.: 2000-ben, amikor az Eduweb indult, még nagyon sok szereplő volt. Azóta az akkori „kicsik” egy szűk köre „megnőtt”, a kisebbek közül pedig sokan alvállalkozóink és beszállítóink lettek. Megjelentek a „multik”, akik kizárólag a szoftvermegoldásaikkal vannak jelen, tartalomfejlesztéssel nem foglalkoznak. Vagyis a piac letisztult. Ma jellemzően két-három-négy cég bizonyos ciklikussággal jelenik meg főszereplőként az oktatási tartalomfejlesztési piacon. Ebben a szűk csoportban az Eduweb van jelen a legstabilabban. Az EU-csatlakozás nyomán a tartalompiacon ugyanakkor már megjelentek a külföldiek is, akik általában partneri kapcsolatok kiépítésére törekednek és így hozzák be a termékeiket Magyarországra.
Antenna: Hogyan került a képbe az Antenna Hungária mint tulajdonos?
A. A.: Az Eduweb indulásakor felmértük a piacot, megnéztük, kiknek vannak hozzánk hasonló ambícióik, kik mozognak a távoktatás e specifikus formája vagy mondjuk úgy, hogy technológiával segített oktatás területén. Jelentkeztünk az AH-nál mint frissen alakult, kis cég, amelyik szolgáltatásokat és szoftvert kínál, és szüksége van egy technológiai partnerre, akinek az az érdeke, hogy a technológiáját a mi tartalmunk segítségével jobban el tudja adni. Szerencsés volt ez időpont, mert akkoriban az Antenna Hungáriában éppen kezdtek kiépíteni egy portfóliót, amihez tartalomszolgáltató partnerekre volt szükségük. 2003-ra jutottunk el odáig, hogy mivel az AH akkori stratégiájába teljesen beleillett egy ilyen típusú befektetés, szakmai befektetőként belépett az Eduwebbe, és ma 50 százalékos tulajdonosa a cégnek. Így lettünk az Antenna Hungária Csoport tagja.
2004-ben az Eduweb elkezdte keresni az interneten kívüli technológiai megoldásokat, azt hogy hogyan alkalmazhatók a mobil és a televíziós technológiák oktatási tartalmak közvetítésére. Kézenfekvő lett a 100 százalékban AH-tulajdonban lévő Antenna Multimédiával való közeledés, és 2005 májusában az Antenna Multimédia beolvadt az Eduweb Távoktatási Rt.-be. Így született meg az Eduweb Multimédia Rt. két üzletággal, a távoktatási, illetve a digitális televízió és az IT technológiai.
Antenna: Említette, hogy külföldi cégek jelennek meg a magyarországi e-learning piacon. Az Eduweb törekszik külföldi piacokra?
A. A.: Igen, két területen. Az egyik az EU-s projektekben való részvétel. A különböző EU-s programok keretében, mint például a Leonardo vagy az IST, rendszeresen pályázunk forrásokra. Ezekhez külföldi (jelenleg francia, finn, lengyel, portugál, szlovák, görög, svéd, brit, olasz, bolgár) cégekkel, egyetemekkel, intézményekkel, szervezetekkel, tudományos akadémiákkal partnerségben dolgozunk ki projekteket. Ezt a tevékenységet 2003-ban kezdtük, és három év alatt négy sikeres pályázattal dicsekedhetünk. Ebben az évben 15 résztvevővel 9 országból elindult a LOGOS projektünk 3,6 millió eurós költségvetéssel, amelyben legnagyobb örömömre a két kulcsszereplő az Eduweb és az Antenna Hungária. A projekt keretein belül egy egyedülálló oktatási megoldást dolgozunk ki, amely az IP, a DVB és a mobil technológiákat egyesíti. A projekt az Eduweb üzletágai és az Eduweb–Antenna Hungária közötti óriási szinergikus lehetőségek kihasználásában az első jól időzített lépésünk. Három év alatt 8-10 projektjavaslatot dolgoztunk ki és nyújtottunk be az EU-bizottsághoz. Az 50%-os nyerési arány ezen a területen rendkívül jó eredmény.
A külföldi megjelenés másik módja a közvetlen üzleti kapcsolatok kialakítása, aminek nagyon komoly lökést adott a most elnyert díj. Európán kívül ugyanakkor Ázsia, ezen belül Délkelet-Ázsia piacaira törekszünk bejutni. Ebben a régióban rendkívül komoly technológiai fejlődés van folyamatban, egyes országokban éves szinten 30-35%-os növekedést mutat az IT-piac. A technológia fejlődése pedig már rövid távon is öncélú és értelmetlen az elektronikus tartalomipar és tartalomszolgáltatás fejlődése nélkül.


