A házon kívül
Értékteremtés, társadalmi felelősség
Értékteremtés a kultúrában és az oktatásban – ez az Antenna Hungária támogatási tevékenységének elsődleges célja. Rangos kulturális események, maradandó értékek létrehozásán keresztül egy cég gazdagítja a közösséget, országot, régiót, amelyben működik, s emellett természetesen megítélését is árnyalja, és ismertségét is növeli.
Az Antenna Hungária a fentiek jegyében kialakított támogatáspolitikájával alapítása óta, állami tulajdonú vállalatként is a hazai céges kultúrában ma kialakulóban lévő, vállalati társadalmi felelősségvállalásnak nevezett (Corporate Social Responsibility – CSR) szemlélet jegyében folytatta társadalmi tevékenységét. S ahogy azt dr. László Géza, az AH vezérigazgatója a vele készült interjúban (Interjúk rovat) kifejti, a vállalatcsoport privatizációja, az új tulajdonos megjelenésével korántsem csökken, hanem még fókuszáltabbá válik a cég támogatási tevékenysége. A Swisscom ugyanis Svájcban szintén komoly súlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra.
Zene
Az AH a kezdetek óta főtámogatója a hazai zenei élet egyik legrangosabb eseményének, az idén tizenötödik alkalommal megrendezett Zempléni Fesztiválnak. A 2006-ban már a korábbi egy hét helyett két teljes héten át zajló esemény amellett, hogy a komolyzene, a világzene, a dzsessz és újabban a gasztronómia rajongói számára világhírű hazai és külföldi előadók részvételével kiemelkedő színvonalú programokat kínál a zempléni régió városaiban és kisebb településein, a térség számára turisztikai és kereskedelmi szempontból is rendkívül komoly gazdasági jelentőséggel bír. A támogatási struktúrát immár sikerült úgy kialakítani, hogy a szponzorokon kívül a kormányzati-önkormányzati és a helyi gazdasági szféra közösen veszi ki részét az esemény létrehozásából, s emellett a zempléni régióban fellelhető gazdasági, idegenforgalmi, kulturális értékek feltárásából, ismertté tételéből, megőrzéséből. A fesztivál néhány éve a határokon is átível. A fesztivál magyar vendégei ellátogatnak határon túli, szlovák és ukrán településekre, és hozzánk is érkeztek művészek Homonnáról, Beregszászról és más közeli helyekről.
A zene támogatása ugyanakkor nem merül ki a Zempléni Fesztivál programjának szponzorálásában. Az AH egyebek közt az A38 hajón fellépő dzsesszelőadókat, illetve az Operaházat is sok éve támogatja.

Képzőművészet
A komolyzene mellett az AH a művészetek más ágait is támogatja. A vállalat Petzvál József utcai székházában sok éve működik a nagyközönség számára is nyitott Átrium Galéria, ahol kortárs képzőművészek munkáit állítják ki. Az Átrium Galéria sokszínű kínálatában a festményeken, grafikákon, szobrokon, fotográfián kívül a képző- és iparművészet határterületei, például a tűzzománc vagy a patchwork is megjelennek. A vállalat a kiállított művekből minden alkalommal vásárol is egy darabot. A gyűjteményben mára Ágotha Margit, Banga Ferenc, Szabados Árpád, Szemethy Imre, R. Törley Mária és más művészek alkotásai szerepelnek. A kollekcióval azután az épület közös, mindenki által használt folyosóin és reprezentatív tereiben találkozhatnak a székházba látogatók, illetve természetesen az ott dolgozók.
Média, oktatás, könyvkiadás
Az Antenna Hungária több éve főszponzora a Média Hungary szakmai konferenciának. Az évente Tihanyban megrendezett esemény a hazai média szereplőinek, elméleti és gyakorlati szakembereinek legrangosabb találkozója.
A jövőbe való befektetés, a szakmai utánpótlás képzése, a szakemberképzés szintén súllyal szerepel az AH szponzori tevékenységében. A vállalat hosszú távú együttműködésre lépett a Budapesti Corvinus Egyetemmel. Ennek keretében megállapodást kötött az intézménnyel a Bertalan László Társadalomtudományi könyvsorozat megjelentetésére.
Az AH 2003 óta megjelenteti az Antenna Magazint. A negyedéves kiadvány témái a média, az internet, az IT, a tudomány-technika világa, s emellett az AH-tól a fentiekből is láthatóan nem idegen módon komoly súllyal szerepel a kultúra – a képzőművészet, irodalom, színház, zene, film, tánc is.

Múzeum, sport
Az AH a Magyar Posta egyik jogutódja, s ennek jegyében részt vesz a régi postás múzeumi és sportkomplexumok fenntartásában és üzemeltetésében, hozzájárul a Postai és Távközlési Budapesti Sport Alapítvány és a Hírközlési Múzeumi Alapítvány működéséhez, tevékenységéhez.
A témáról a weben:
Zempléni Fesztivál – 2006
Augusztus 11. és 26. között, tehát két héten keresztül újra a zenéé a főszerep Zemplén közel negyven kis és nagy településén. A már tizenöt éves hagyományra visszatekintő fesztivál kínálatában a komolyzenei, világzenei és dzsesszkoncertek, a már szintén több éve jelen lévő gasztronómiai eseményekkel egybekötött zenés és prózai színpadi produkciók mellett idén a korábbiaknál több színházi és táncszínházi produkciót láthat a közönség.
Sok helyszínen több est is a Bartók- és Mozart-évfordulók jegyében telik majd, és operafilmeket is láthat a közönség.
A nyitókoncertet idén is a sárospataki Rákóczi-vár udvarán rendezik 11-én, este 8 órai kezdettel. A Budapesti Akadémiai Kórustársaságot és a Budafoki Dohnányi Ernő szimfonikus zenekart Kocsis Zoltán vezényli majd, hegedűszólót Kokas Katalin játszik. A műsor: Bartók II. hegedűversenye és Kodály Psalmus Hungaricusa.
A két hét programja bővelkedik az olyan zenei csemegékben, mint az Union Rézfúvós Kvnintett, Szakcsi Lakatos Béla és fiai, Miklósa Erika (ének) és Hazardi Miklós (zongora), Geiger György (trombita) és Maros Éva (hárfa), Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon), a Szélkiáltó együttes, a Dés László–Balázs Elemér vezette dzsesszkvartett és más kiemelkedő muzsikusok koncertjei.
A külföldről, illetve a határon túlról érkező vendégek névsora is impozáns: a Mozart „Alla Turca” előadásain az izraeli Sheshbesht és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekart az izraeli David Oded vezényli, a Kolozsvári Magyar Opera szcenikus opera-előadásán Verdi Rigolettója csendül fel, de az érdeklődők több alkalommal hallhatják a tölzi (Németország) fiúkórust, a Ghymes együttest, a Zempléni Harmonikatriót, a Kassai Filharmonikus Zenekart Járay István (USA) vezényletével, és igazi csemegét ígérnek annyi más program mellett a Moszkvai Patriarchátus Kórusának fellépései is.
A tánc kedvelői sem maradnak különleges élmények nélkül: ennek záloga többek között a Budapest Táncegyüttes Csárdás – a kelet tangója című előadása vagy Lippai Andrea fellépése a Danubia Szimfonikus Zenekarral.
Mindezek mellett kirándulások, zenés uzsonnák, fotó- és grafikai kiállítások, zenés kirándulások, borfesztivál, minden éjjel dzsessz – augusztus 11. és 26. között a Zemplénben.


