Interjú Rácz Márton karmesterrel a fertőd-eszterházai Esterházy-kastélyban megrendezett Haydn-koncertsorozatról
A Műemlékek Állami Gondnokságának Zeneigazgatójával, Rácz Márton karmesterrel beszélgettünk, aki egyben a nyár elejétől ősz elejéig tartó, nagyszabású, 52 koncertből álló eszterházai koncertsorozat művészeti vezetője.

Antenna: A koncertsorozat idén indult, és a tervek szerint ön évente rendezi majd meg.
Rácz Márton: Igen. Egy régi álom valósult meg. Sikerült megteremtenem a lehetőséget, hogy május 25-től szeptember 17-ig az egész nyár folyamán heti három koncert – pénteken, szombaton és vasárnap – reprezentálja Eszterházán a múlt, Haydn és kora zenei életét.
Antenna: A koncertek Haydn életművének, tevékenységének jegyében zajlanak?
R. M.: Nyilvánvalóan, hiszen az Esterházy-kastélyt leginkább pompakedvelő Esterházy Fényes Miklós és a bő három évtizeden át, 1760-tól 1790-ig ott élő és alkotó Joseph Haydn neve fémjelzi. A koncertsorozat elsődleges célja Joseph Haydn műveinek, művészetének a lehető legszélesebb körű bemutatása. Ugyanakkor a kor jellemző zeneművészetét is szeretnénk feleleveníteni, hiszen Eszterházán nemcsak Haydn-műveket játszottak az operaházban, hanem a korszak összes olasz és osztrák, morva zeneszerzőjének operáit is. Virágzó kultúrközpont volt tehát Eszterháza. Egy zseni ottléte határozta meg, de az egész környék és az egész korszak reprezentáltatta magát ezen a helyen. Ennek megfelelően állítottam össze a programot.
Antenna: Miben emelkedik ki Haydn a korából? Mi tette kora zsenijévé?
R. M.: Ahogy általában tudjuk, hogy mi választja el a jó mesterembert a nagyon tehetséges embertől, ugyanúgy meg lehet különböztetni a nagyon tehetséges embert a zsenitől. Egy életmű, amely teljesen zárt, teljes egész. Haydn zenéjének hatása máig megmutatkozik a világ zeneművészetében, máig zeneileg és esztétikailag egyaránt hatást gyakorol ránk. Kiváló példa a különbségre a „két Haydn". Joseph Haydn testvére, Michael – idén emlékezünk halála 200. évfordulójára – kiváló zeneszerző és rendkívül érdekes személyiség volt. Korai művei, oratóriumai, szimfóniái alapján a zenetudomány szerint sokkal nagyobb ígéret volt, mint Joseph. Ám a zseni mégis Joseph Haydn volt. Talán a hely, vagyis Fényes Miklós és Eszterháza által nyújtott lehetőség, a „genius loci", valamint rendkívüli tehetsége együtt tette Joseph Haydnt Joseph Haydnná.
Antenna: Ötvenkét koncert. Mi a válogatás alapja?
R. M.: Nem szeretem a „válogatás" kifejezést. Számomra ennek a helynek az a legfontosabb üzenete, hogy olvasztótégelynek kell lennie. Találkozási pontnak, lehetőségnek arra, hogy mindenki, aki Haydnnal komolyan foglalkozik és Haydn művészetét a saját művészete szempontjából fontosnak tartja, az záros határidőn belül meg tudjon jelenni Eszterházán. A historikus és a modern hangszeres előadásmód egyaránt adekvát. Nem szabad semmifajta döntést hozni arról, hogy ki ért jobban Joseph Haydn művészetéhez, a klasszikus módon közelítők vagy a mai, kortárs értelmezők. Próbáltam úgy összeállítani a műsort, ezt az ötvenkét koncertet, hogy egyenlő arányban jelenjenek meg benne modern hangszeres előadók és régihangszeresek. Nem hinném, hogy bármifajta minőségbeli különbséget lehetne tenni, mondjuk, a Keller Quartett vagy a Salamon Quartet művészete között.
Antenna: Idén ötvenkét koncert, jövőre és azután pedig a folytatás. Meddig szólnak előre a tervek?
R. M.: A tervek fókuszában természetesen a 2009-es Haydn-év, Joseph Haydn halálának kétszázadik évfordulója áll. Ez az idei Mozart-évhez mérhető évforduló lesz. A világon, de legalábbis Európában mindenütt készülnek rá, Ausztriától Magyarországon át Nagy-Britanniáig. A központ ugyanakkor nyilvánvalóan Bécs, Kismarton és Eszterháza lesz.
Antenna: Tervezi 2009 után is meghosszabbítani a programokat Eszterházán?
R. M.: Szeretném, de a jelenlegi körülmények között igen nehéz konkrét tervezésről beszélni. Egy példával tudnám ezt szemléletessé tenni. Nemrégiben megkérdezték tőlem, milyen a kapcsolatunk Kismartonnal. Természetesen nagyon jó, és folyamatosan egyeztetünk az idei és a várható programokról. Ugyanakkor nagyon nehéz egyenrangú partnerként megnyilvánulni egy olyan helyszínnel, amely pontosan tudja a 2009-es év költségvetését. Az osztrák minisztérium megszavazta, elfogadta a 2009-es év költségvetését Kismartonban, tehát ők már tudják, hogy mit és mennyiből csinálnak majd...


