Chopin és Rubinstein zongorája
Pleyel zongorák Magyarországon és a világban
Az „Öreg Hölgy" – így nevezi Szilasi Alex zongoraművész az 1880-ban készült, muzeális értékű, máig felülmúlhatatlan hangzású Pleyel zongorát, amelyen gyakran koncertezik, és lemezfelvételeket is készít. A francia Pleyel cég e korból származó hangszereiből mindössze két darab található Magyarországon, az Öreg Hölgy és egy másik, kisebb, nem koncertzongora – mindkettő a fiatal, de már a nemzetközi színtéren is igen neves művész jóvoltából és gondozásában. A Pleyel hangszerek a zongoraművesség Rolls-Royce-ai – vagy még inkább Bugattijai. Chopin, ha tehette, Pleyelen játszott.
A céget Ignaz Pleyel (1757-1831), Joseph Haydn tanítványa és barátja, korának ismert és elismert zeneszerzője és zongoraművésze alapította, aki – miután számos szimfóniát, kvartettet, kvintettet és operát megírt, 1795-ben Párizsban megnyitotta hangszerműhelyét, 1807-től pedig kizárólag a zongorakészítésnek szentelte magát. A mester néhány év alatt Josephine császárné udvari szállítója lett, s zongorái Európa, az amerikai kontinens és a Távol-Kelet országait is meghódították. A Pleyel cég következő tulajdonosa Ignaz fia, Camille volt, akinek zeneszalonjából Chopin elindult a világhír felé. Chopin kötődése a Pleyel zongorákhoz élete végéig megmarad, ő maga és a szakértők szerint zongoraművei a különleges hangzású Pleyeleken szólalnak meg autentikusan. A Pleyel-hangzás szerelmesei között a zenetörténet oly nagyságainak nevére bukkanhatunk, mint Gounod, Saint-Saëns, Massenet, Debussy, Ravel, Grieg, Richard Strauss, Alfred Cortot vagy Arthur Rubinstein. Szilasi Alex egy muzeális, mostanában egy felbecsülhetetlen értékű hangszeren koncertezik és készíti Chopin összes műveinek lemezfelvételeit. Az újonnan készült 280 cm-es koncert-Pleyelek nagyjából harmincmillió forintba kerülnek. Mindegyik egyedi, csak kézzel gyártott, évi három-négy készül belőlük.
A leghitelesebb, ha a zongoraművész Szilasi Alex maga mutatja be a céget és a Pleyel zongorákat:
Szilasi Alex: A Pleyel a legrégebbi zongoragyár Európában. Egészen az 1920-as, 30-as évekig gyártottak koncertzongorákat. A koncerthangszerek ezután háttérbe szorultak, kisebb szobahangszereket készítettek egészen a 60-as évekig, amikor is a Pleyel név és a Pleyel-zongoragyártás gyakorlatilag megszűnt Franciaországban, s Németországban egy másik zongoragyár készített Pleyeleket- tovább vive a nevet. A 80-as évektől azután a franciák fokozatosan visszavásárolták a nemzeti kincsnek, nemzeti szimbólumnak tekintett céget. A gyár Dél-Franciaországban, a Cevennes-hegységben működik körülbelül 80 alkalmazottal, és évente összesen körülbelül ezer hangszert készítenek, de a legnagyobb, 280-as koncertzongorából azonban csak három-négy darabot. A cég feltett szándéka volt, hogy ha mint francia cég újra megjelenik a világpiacon, akkor a csúcsminőségű kisebb zongorák mellett olyan koncerthangszerrel jelenjen meg, ami minden eddigi zongoramárkát felülmúl. A 280 cm-es zongorával ez sikerült is nekik.
Antenna: Egy laikus számára is meg lehet fogalmazni, hogy miben testesül meg a különbség Pleyel és mondjuk egy másik csúcsmárka, a Steinway között?
Sz. A.: Igen. Többen kérdezték már ezt tőlem, és olyasmiről kell beszélnem, ami persze teljesen szubjektív. Pleyelen illetve Steinway zongorán egyaránt dolgozom és koncertezem, a különbség nemcsak hangerőben, hangszínben, hanem az egész kezelésmódban is megmutatkozik számomra. Egy nem zenész számára is azonnal feltűnik, hogy az „Öreg Hölgy" mennyivel lágyabb hangzású, mennyivel inkább lehetővé tesz „pasztellszíneket" a játékban. A mai kor zenei dinamikájának és koncertfelfogásának megfelelően a Steinway már nagy koncerttermekre készíti a hangszereket, és arra az igényre, hogy minél kevesebb karbantartási költsége legyen, minél gyorsabban át lehessen állni az egyik zongoristáról a másik zongoristára. A Pleyel és néhány nagy gyár, köztük a Bösendorfer, még most is egyedi gyártású hangszereket készít. A finom hangzásra jellemző, hogy ebben nincs az a fajta kopogás, ami a mai hangszereknél megjelenik, éppen azért, mert be kell tölteniük egy kétezer fős koncerttermet. A régi hangszerek lényegesen kevesebb dinamikai lehetőséget nyújtanak a hangosabb tartományban – a halk tartományban azonban verhetetlenek. Tehát a halk, nagyon halk, a még halkabb, az alig hallható kategória az, amiben a Pleyel egyszerűen egyedülálló.
Ugyanakkor persze nehéz e varázslatos hangzás újbóli bemutatása. A mai koncerttermek miatt is, és azért is, mert olyan decibelkülönbségeket tapasztalunk a XIX. és XXI. századi mindennapok között, hogy ma már az a fajta csend, ami annak idején létezett, szinte elérhetetlen. Az alap zajszintnek, amihez a fülünk hozzászokott, nagyon furcsa, hogy ennyire simán, ennyire tisztán lehet követni azt a játékmódot, amit egy Pleyel biztosít. Chopin egyrészt szerelmes volt a Pleyelbe. Ha csak lehetett, koncerten Pleyelen játszott, és otthonában is két Pleyel zongora állt rendelkezésére. Azt mondta, „amikor jó kedvem van, akkor biztos, hogy a Pleyelt választom". Másrészt gyűlölte is a hangszert, mert az egészen finom hangzástól a zongora hihetetlenül érzékeny. És abban a pillanatban, hogy az ember nagy vehemenciával áll neki játszani, olyan furcsa rezonanciák keletkeznek, hogy elkezd torzulni a hang. Tehát – nem akarom misztifikálni, de – ehhez tényleg egy olyan lelki, fizikai állapot szükséges, egy olyanfajta, hogy úgy mondjam, szellemi relax állapot, ami lehetővé teszi, hogy oldottan játsszon rajta az ember. Lemezkészítés közben, a felvételek alatt sokszor tapasztalom, hogy beindul nálam a XXI. századi reflex, és elkezdem egészen más fizikai módon megszólaltatni a hangszert, ami ilyenkor tiltakozik, nem kéri. Chopin kijelentését én úgy fordítottam le a magam számára, hogy ha jókedvemben találnak, biztos, hogy az imént Pleyelen játszottam. A felvételek, a Pleyel-koncertek után mindig nagyon feldobott vagyok, mert hihetetlen élményt nyújt nekem egy ilyen hangszer.
Antenna: Hol hallhatjuk a Pleyel-hangzást?
Sz. A.: Az idei év második felében és jövőre egy nagy magyarországi Chopin-koncertsorozatra készülök, amelyen, ha nem is az összes helyszínen, de többek között Budapesten és Debrecenben ezen a muzeális, egészen rendkívüli történetű hangszeren játszom majd. A koncertsorozat szorosan összefügg azzal, hogy az összes Chopin-művet lemezre rögzítem, természetesen Pleyel zongorákon. 2010 március 1-jén ünnepeljük Chopin születésének 200. évfordulóját. A megünneplését a magam részéről úgy képzeltem el, hogy hangfelvételen rögzítem Chopin összes művét, és a sorozat, teljességében az évfordulóra meg is jelenik. A felvételek már folynak – természetesen Pleyelen.
Antenna: Csak Magyarországon ad koncerteket a készülő Chopin-összes anyagából?
Sz. A.: Nem, Olaszországban,az „Öreg Hölgy" jelenlegi tulajdonosának, Fabbrini mesternek a hazájában azután pedig Franciaországban, a Pleyel hazájában is, egészen pontosan a párizsi szentélyben, a Pleyel-teremben is játszom majd.
