Akkor és most
Belgo Belge, Brüsszel
Persze úgy lenne elegáns, de nem azért mentem Brüsszelbe, hogy éttermet teszteljek. Hanem azért teszteltem brüsszeli éttermet, mert Brüsszelben voltam. Étterem pedig van ott bőven. De hogy melyikbe kell menni…
Azt kell mondanom: aki enni szeret, az megvehető. Már amikor másodszor elmentem a Belgo Belge-be, láttam, hogy megismer a kedves pincérlány és a fiú is, akivel első alkalommal hozták a fogásokat. Aztán a sejtés bizonyossággá vált: egy nagy salátát kértem előételnek, és utána marhafilét, mire a lány azt mondta: „Az két komoly étel… Persze maga a múltkor is két desszertet evett, úgyhogy biztosan meg tudja enni.” Tehát tényleg megismert. És ezzel elkezdődött megvásárlásom második, mindent eldöntő köre. (Mert ugye jólesik az embernek, ha figyelnek rá – és ezt teljes természetességgel, és nem tolakodóan fejezik ki?) Mindenesetre a salátát a kedves pincérlány ajánlására Szent Jakab kagylóra változtattam – és utólag rettentően hálás voltam a tanácsáért.
Az első kör természetesen az első látogatás volt – akkor hétköznap este kis társasággal, most vasárnap, egyedül. Akkor vadpástétom volt az előétel fenyőmaggal, kis balzsamecetes pirítós kenyérrel, könnyű leveles salátával. Most az említett, csodálatosan lágy Szent Jakab kagyló az egyik oldalon langyos sajtszósszal, a másikon meleg hagymalekvárral. Akkor a fasírthoz hasonló húskenyér követte, aromás füvekben bővelkedő mártással. Most marhafilé (rozéra sütve kértem, a sok lehetséges közül zöldbors-mártással), mellette párolt zöldségek, és persze sült krumpli – bár angolul French fries a neve, a belgák elvitatják a dolgot a franciáktól.
Akkor és most: két desszertet ettem – először az étterem specialitását, a Coupe Belgo Belge házi fagylalt-összeállítást, ami a spéculoos nevű helyi jellegű, karamellre hasonlító gombócból, cseresznye- és valódi karamellfagylaltból állt kevéske eper-, valamint valamilyen savanykás, lime- és mangógyanús öntettel a tányér szélén. Azután jött egy öblös pohárnyi sabayon, vagyis édes fehérbor, tojás sárgája, cukor és talán kevéske vanília frissen, kézi habverővel felvert habos keverékét. A főételekhez a ház könnyű francia vörösborát ittam, a desszert után kapucsínót. Mindezt elképesztő odafigyeléssel, diszkréten, tálalásban és kiszolgálásban igényesen, karakteresen, de mindenféle sallangtól teljesen mentesen kerítik az ember elé.
Ez volt tehát a két kör, amikor megvettek. Nemcsak az ételek és a kiszolgálás kedves otthonosságával, hanem a hely oldott, kellemesen eklektikus, enyhén art decós, a mennyezeten barokkba oltottan modern enteriőrjével, ami a jóérzés-keltés mellett tökéletesen kifejezi a Belgo Belge filozófiáját: hagyomány szellemesen modernítva. Az árak nálunk viszonylag magasnak, Brüsszelben kifejezetten moderáltnak számítanak. A tökéletesen megbízható étlapon az előételek mellett 4 és 10,5 euró közötti, a főételek mellett 10 és 17 euró közötti árakat láttam, a desszerteket 5-6 euróért adják. A hely láthatóan nagyon népszerű – pontosan érthető, miért. Pedig nem lehet könnyű kilátszani a brüsszeli étterempiacról, mert már az alapszínvonal is szívfacsaróan – helyből nézve persze örömtelien – magas. A Belgo Belge nem elegáns luxusétterem, hanem átlagemberek számára megfizethető, otthonos hely – hagyományosan igényes közegben, jó ételekhez és profi vendéglátáshoz szokott publikum számára…
…A második kör után is voltam már ott – éppen ez dőlt el a „mindent eldöntő” második körben. Hogy ide visszajárok majd, ha Brüsszelben leszek.
A témáról a weben:
