Fájlcsereháború

Törvénysértés vagy a szabadság kiteljesedése?

A felhasználók közötti közvetlen, a szigorúan ellenőrzött szervereket megkerülő fájlcserebere, az úgynevezett peer-to-peer szoftverek a pornótól az orvostudományig, a zenétől a mozgóképig forradalmasították az internetes információcserét. Az első népszerű fájlcserélő rendszer, a Napster működését ellehetetlenítő maratoni szerzőijogi persorozatot követően tucatszám jelentek meg a hasonló vagy még szofisztikáltabb rendszerek. Bár a szerzőijog-védők azóta is küzdenek ellene, a fájlcsere népszerűsége töretlen az interneten.

A peer-to-peer (vagy p2p) jelentése egyenlő az egyenlővel: az ilyen típusú fájlcserélő rendszerekben a felhasználó közvetlenül egy má­sik felhasználóval kommunikál: a merevlemezen kijelöl egy olyan könyvtárat, amelyet meg kíván osztani a többiekkel, cserében pedig elérhet és letölthet bármit, amit a közösség hasonlóképp megosztott könyvtáraiban talál. A fájlcsereberét lehetővé tévő szervereken nem tárolódik és nem halad át a letöltött tartalom, ezek csak a felhasználók közti kapcsolatokat teszik lehetővé, ezért a fájlcsere valóban cserebere, nem pedig szimpla letöltés.

A fájlcserélő rendszerek fejlesztői és üzemeltetői ellen mégis világszerte keményen fellépett a kopirájtipar, aminek eredményeképpen tucatnyi szofisztikált, például az anonimitást garantáló fájlcserélő rendszer jelent meg a neten, illetve vannak már olyan rendszerek is, amelyek működéséhez egyáltalán nincs szükség központi szerverre (ilyen például a BitTorrent). A fájlcsereberélő felhasználók közössége nem csak technikailag védte meg magát: több országban alakult a fájlcsere legalizációjáért küzdő „kalózpárt", Magyarországon pedig jogsegélyszolgálatot üzemeltetnek a pórul járt felhasználóknak.

A Napstertől a BitTorrentig

Nem árt, ha a fájlcserét övező viták jobb megértéséhez tisztában vagyunk a technológia történetével, ami jóval az elhíresült Napster-ügy előtt kezdődött. Az internet hőskorában megtűrt szolgáltatás volt a névtelen letöltés. A Napster diadalmenete nyomán azonban a tiltott kategóriába került, aminek következtében a második generációs fájlcserélő rendszerek decentralizáltan, központi szerver és számon kérhető jogi személyiség nélkül, a felhasználók identitását rejtve működnek. A fizetős letöltés ötletétől kezdetben kategorikusan elzárkózó, a fájlcserélőket ellenkampányokkal és büntetőperekkel terrorizáló szórakoztatóipar ma már támogatná a legális - tehát fizetős - megoldásokat, a közönség viszont, a legális online tartalomdisztribúció elkésett megjelenése miatt rákapott a kalózkodásra.

A világ első, átütő sikert arató fájlcsereszoftverét egy 17 éves kollégista, Shawn Fanning készítette 1998-ban, az mp3-láz csúcspontján. Az mp3 olyan tömörített digitális zenei formátum, amely lehetővé teszi, hogy az interneten könnyen mozgatható méretű fájlokba csomagoljuk a zenét érzékelhető minőségromlás nélkül. A digitalizált, tömörített zenét eleinte kézen-közön kiírt CD-ROM-okon, letöltést kínáló szervereken, kérészéletű weboldalakon csereberélték a fiatalok. Fanning a cserebere megkönnyítésére egy hét alatt írta meg azt a programot, amely lehetővé tette, hogy a felhasználók a neten keresztül közvetlenül hozzáférjenek az egymás számítógépein elhelyezett mp3 fájlokhoz, és onnan közvetlenül letölthessék azokat.

A szoftvert Napsternek nevezte el, és felrakta az internetre: néhány napon belül 15 ezer példányban töltötték le, egy év múlva pedig már 40 millió felhasználója volt, anélkül hogy bármilyen formában reklámozta volna. A korábbi megoldásokhoz képest a szoftver legnagyobb újítása az volt, hogy a felhasználók nem egy központi szerveren osztották meg állományaikat, hanem a saját gépükön: a központi szerver csak információt szolgáltatott arról, melyik fájl hol, kinek a merevlemezén található.

Mivel az átlagos személyi számítógép kapacitása ekkoriban már lehetővé tette egész albumok a neten is továbbítható méretű mp3 formátumba tömörítését, az online zenecserebere korábban nem látott mértéket öltött: az ezredfordulón becslések szerint már 60 millióan használták a Napstert. A fájlcsere egyre növekvő népszerűsége végül kiverte a biztosítékot a nagy lemezkiadóknál, amelyek a Recording Industry Associaton of America (RIAA) nevű er­nyőszervezeten keresztül ellentámadásba len­dültek, és maratoni szerzői jogi persorozattal jogilag és gazdaságilag ellehetetlenítették az időközben céggé alakult Napster működését.

A zeneipar ellenállása és a Napster bukása „evolúciós forró pontot" hozott létre a fájlcserélő technológia fejlődésében, és nagyon rövid időn belül több száz hasonló elven működő fájlcserélőprogram jelent meg a neten: Anonymous­Napster, MyNapster, BeNapster (BeOS-hoz), WebNap (web alapú Napster), GTK-Napster, iNapster, Knapster (Linuxhoz és FreeBSD-hez), JNapster (Java), Hackster, Wrapster, MacStar, Macster Rapster (Machez), Riscster (Risc OS-hez), TekNap (Unixhoz), Swapoo (játékokhoz), Lightshare, Aimster (az AOL Instant Messengeren keresztül), BigRedH, BitchX (Unixhoz), Carracho, CuteMX, UMX (Unixhoz), Cybertropix, DFSI, FileFury, File Navigator, FileSwap, FileTopia, Gnapster, Gnutmeg, Hotline, iMesh, Jungle Monkey, Konspire, Lopster, MojoNation, OpenNap, SongSpy, és így tovább.

Míg a Napsterben elvileg csak mp3 formátumú fájlokat lehetett csereberélni (bár a fájlkiterjesztést megváltoztatva ez kijátszható volt), az újabb és újabb fájlcserélő programok hamarosan minden fájltípus kezelésére alkalmassá váltak, és képesek folytatni a megszakadt letöltéseket is. A „második generáció" legnépszerűbb alkalmazása a 2000-ben debütált Gnutella volt, amely, a Napsterrel ellentétben, már nem rendelkezik jogi személyiséggel vagy központi szerverrel. A Gnutella decentralizáltságának fő előnye a felhasználók szempontjából az, hogy a megosztott tartalom nem kontrollálható, szűrhető egy központból, és a rendszert sem lehet felszámolni a megosztott tartalmakat katalogizáló központi szerver leállításával.

A hasonló elven működő, második generációs fájlcserélő rendszerek - mint például a Kazaa, a Soulseek vagy a Morpheus - működése már nem akadályozható a központi szerver lekapcsoltatásával, így a RIAA kénytelen volt új taktikát választani, és egyenként lenyomozott fájlcserélő-felhasználókat perelni tömegesen.

A multinacionális kiadóktól független zenekarok és előadók köreiben ugyanakkor egyre népszerűbbé vált az internetes megjelenés, mert kiugrási és alternatív disztribúciós lehetőséget látnak a fájlcsereberében. Radikális fájlcserepárti aktivisták szerint valójában ez a kiadók és a közös jogkezelésre épülő kopirájtbiznisz baja az internettel: úgy vélik, a zene „termelő" és „fogyasztó" között megvalósuló „e-kereskedelme" megszünteti a drága CD-ből származó profitból élő apparátus viszonteladói, ízlésmanipulátori helyzetét.

Kétségtelen, hogy a zeneipar bizonyos szereplői több esetben is dokumentálhatóan manipulálták a fájlcserélő rendszereket. Eminem 2002-ben megjelent albuma, a The Eminem Show már a hivatalos bemutató előtt megjelent a fájlcserélő rendszereken, és a zenéjét töltögetőket korábban veréssel fenyegető művész interjúiban csereberére buzdította rajongóit. Hamarosan kiderült, hogy marketingtrükk volt a pálfordulás: a zenész kiadója szórta tele rontott minőségű mp3-felvételekkel a netet, hogy lejárassa a fájlcserebörzéket, és ily módon is felhívja a figyelmet az eredetire. Ehhez hasonlóan járt el Madonna kiadója a 2003-ban megjelent American Life című lemezzel: a fájcserélőkön szétszórt rontott fájlok végén az énekesnő dühös kiabálása volt hallható: „Mit gondolsz, mi a francot csinálsz?"

A fájlcserélő-technológia fejlődésének kö­vetkező lépése a digitalizált zeneszámoknál is nagyságrenddel nagyobb, gigabájtos méretű fájlok mozgatását igénylő filmcserebere lehetőségének megteremtése volt, amihez a szélessávú internetelérések terjedése 2000-től már elegendő sávszélességet nyújtott. A Kazaa és a hozzá hasonló fájlcserélők problémája az, hogy a szélessávú szolgáltatók többsége gyors letöltést és lassú feltöltést nyújt, ráadásul minél népszerűbb egy fájl, annál többen próbálják meg letölteni, tovább csökkentve a rendelkezésre álló sávszélességet. A 2002-ben megjelent BitTorrent ezzel szemben szétosztja a népszerű fájlokat a rendszerbe csatlakozott felhasználók gépein, így minél sikeresebb egy fájl, annál gyorsabban tölthető le.

A BitTorrentet alkotója eredetileg Linux-szoftverek továbbítására szánta, ám gyorsan rákaptak a tévé- és mozifanatikusok is; jelenleg több mint húszmillióan használják elsősorban mozgóképes állományok megosztására. Az internetforgalom-elemzéssel foglalkozó CacheLogic szerint ez a program az egész internet adatforgalmának harmadáért felelős. A BitTorrent abból a szempontból is nagyon érdekes, hogy a DVD-méretű filmek mellett lehetővé teszi rögzített televízió-műsorok csereberéjét is, így gyakorlatilag on-demand televíziózásra nyújt lehetőséget, mivel a népszerű tévéműsorok az első sugárzás után néhány órával már hozzáférhetők a rendszerben.

A multinacionális kiadók ellentámadása ezúttal sem maradt el: a RIAA után a nagy hollywoodi filmstúdiókat tömörítő Motion Pictures Association of America (MPAA) is fellépett a fájlcserélők ellen.

A zeneipar mára már felismerte, hogy legális letöltési lehetőségek hiányában a felhasználók egyre szofisztikáltabb fájlcserélőket fejlesztenek és használnak. Ezért többéves késéssel ugyan, de megjelentek a legális - tehát fizetős - zeneletöltési lehetőséget kínáló szolgáltatások, mint az iTunes vagy az MSN Music, illetve a legális szolgáltatásként újraélesztett Napster, amelyek ma már számukra jóval kedvezőtlenebb feltételek mellett kénytelenek versenyezni a jogdíjmentes letöltéseket kínáló fájlcserélőkkel, mint ha öt-hat éve, a fájlcserélők megjelenésével egyidejűleg teremtették volna meg az online tartalomdisztribúciónak a jogtulajdonosok számára is elfogadható lehetőségeit.

Magyar csaták

2002-ben több népszerű magyar digitális zenei portál is megszűnt annak következtében, hogy a nemzetközi gyakorlathoz igazodva a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége is fellépett az engedély és jogdíjfizetés nélküli internetes zeneszolgáltatás ellen. Az mp3portal.hu webmesterénél házkutatást tartott a rendőrség, miután nem engedelmes­kedett a szerzőijog-védők felszólításának. „A Mahasz nagyra becsüli érdeklődését a zene iránt, ugyanakkor megállapította, hogy ön a tagjaink tulajdonában álló hangfelvételeket engedély nélkül többszörözte, illetve szolgáltatja az interneten" - áll abban a levélben, amelyet több magyar fájlcserefórum és zenés weboldal üzemeltetője is megkapott.

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) mint a hangfelvétel-előállítók ér­­dek­védelmi szervezete több tucat, Magyar­országon működő hangfelvétel-előállítót képvisel és a hangfelvétel-előállítók jogainak érvényesítését látja el, részben egyes jogok közös jogkezelése keretében, részben a hangfelvétel-előállítóktól kapott meghatalmazás alapján. E feladat részeként figyelemmel kíséri az interneten megjelenő tartalmakat, és eljárást indít minden olyan esetben, amikor jogsértő módon használnak fel hangfelvételeket.

Első lépésben csupán figyelmeztetik a célkeresztbe került webmestereket: amennyiben a címzett eleget tesz az oldal eltávolítására vonatkozó felszólításnak, a vélelmezett jogsértés következmények nélkül marad. A makacskodás viszont rendőrségi feljelentést von maga után: ez történt az mp3portal.hu üzemeltetőjével is, aki nem ismerte el a törvénysértést, mondván, hogy az ő oldalán csak linkek szerepeltek a letölthető zenékre. A vá­ci illetőségű Pintér Zsolt (alias mp3pintyo) lakásán kisvártatva házkutatást tartott a rendőrség, és az internetszolgáltatójánál is át­vizs­gálták a számítógépeket. A vitatott státusú weboldal ezután annak ellenére eltűnt az internetről, hogy 250 ezer látogatója korábban havi 3 millió oldalletöltést generált.

A legtöbb magyar webmester az első figyelmeztetés után felhagy a vitatott szolgáltatással: az mp3portal példáján okulva önként, első felszólításra bezárt egy hasonló oldal, az mp3market is, amelynek üzemeltetői egy esetleges perben esélytelennek érezték magukat. A zene- vagy filmletöltéseket kínáló weboldalakkal szemben a valódi peer-to-peer fájlcsereközpontok működtetői azonban nem adták meg magukat ilyen könnyen.

Amint arról az Index a közelmúltban több ízben beszámolt, az üzletszerű CD-másolók és kalózszerver-üzemeltetők mellett a DC++ fájlcserélő rendszerek (az úgynevezett hubok) üzemeltetőit és felhasználóit is kalózoknak tartja a közös jogkezelő szervezetek (az EJI, az Artisjus, a Filmjus, a Hungart és a Mahasz) által létrehozott ernyőszervezet, a ProArt.

Pedig a p2p (peer-to peer) elven működő fájlcserélőkön csereberélt digitális tartalmakat - a warez (ftp) szerverekkel ellentétben - nem a szolgáltatást nyújtó szerverekről (az úgynevezett hubokról), hanem egymás számítógépeiről töltik le a felhasználók. A lebukott zugmásoldák és warezterjesztők esetében a szerzői jog megsértése miatt rendre meg is születnek az elmarasztaló bírósági ítéletek, ám a fájlcsereközpontok ellen indított eljárások bűncselekmény hiányában a vádemelésig sem jutnak el.

Így történt ez az Elite DC++ Hub esetében is, amelyet 2006 elején lefoglaltak, majd bűncselekmény hiányában visszaszolgáltattak, de üzemeltetőinek azóta is ultimátumszerű, a fájlcserélő szolgáltatás felfüggesztésére vonatkozó felszólításokat küld rendszeresen a rendőrhatóság ­- mind ez idáig eredménytelenül. Az Elite Hub üzemeltetőit védő ügyvéd, dr. Dallos Zsolt szerint a hatályos magyar törvények szerint nincs is tényleges jogalapjuk ezeknek az eljárásoknak, egyetlen céljuk a fájlcserélők megfélemlítése és a jogilag nehezen támadható tevékenység de facto ellehetetlenítése. Az Elite-hez hasonló a Diablo DC++ Hub története is: a fájlcsereközpontot futtató szer­verből 2005. június 21-én vitte el a rendőrség a merevlemezt, miután a XV. kerületi rendőrség a ProArt feljelentése nyomán nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a szerzői jog megsértése miatt. A feljelentésben többek között az állt, hogy az adott IP-címről szerzői jogvédett anyagokat engedély nélkül, anyagi haszonszerzés céljából terjesztett az üzemeltető, akinél a szerverlefoglalással párhuzamosan házkutatást is tartott a rendőrség, és tanúként előállították, kihallgatták a XV. kerületi rendőrkapitányságon.

A Diablo Hub 2005-ös bezáratásáról sajtótájékoztatón számolt be a ProArt: az Index akkori tudósítása szerint „az elmúlt héten le­­vadászták a Diablo nevű DC-hubot is üzemel­tető társaság két warezszerverét, ami miatt a hub Magyarországon lehúzta a rolót". Dr. Nemessuri Péter, a Diablo Hub üzemeltetőjének jogi képviselője szerint viszont a hub a lefoglalás után néhány napon belül újra működött, és nemsokára kiderült az is, hogy üzemeltetőjének semmi köze nem volt az ugyanazon a szerverfarmon hosztolt warez ftp-szerverhez, ezért a rendőrség szétválasztotta a két ügyet.

A hub lefoglalt merevlemezéről igazságügyi szakértői vélemény készült, amely szerint „az adathordozón bűncselekményre utaló adatot nem volt lehetséges megállapítani", ezért Lévai Zoltán, a hub üzemeltetője és moderátora 2006. január 23-án visszakapta a lefoglalt eszközt, az illetékes ügyészség pedig, „mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és a további eljárástól sem várható eredmény", március 27-én meg is szüntette a nyomozást. A ProArt panaszt terjesztett elő az ügyészség határozata ellen, de a Fővárosi Főügyészség június 19-én ezt is elutasította.

Ezzel azonban nem lett vége az ügynek: 2006. június 14-én a hubszervert hosztoló Datanet Kft. értesítette Lévait, hogy a ProArt az úgynevezett értesítési és eltávolítási eljárás keretében felszólította a szolgáltatót, hogy távolítsa el a szerverét vagy az azon futó „illegális hubot", ellenkező esetben teljes felelősséggel tartoznak „az azon tárolt jogsértő tartalomért". „Mivel a Datanetnek a nyomozás során kiadott szakértői véleménnyel igazolni tudtam, hogy a hub futtatása nem illegális tevékenység, nem tettek eleget a felszólításnak" - mondja Lévai. A hub azóta is működik, az üzemeltető szerint naponta több mint húszezer felhasználó látogatja, nemzetközileg is a legnagyobbak között tartják számon.

Szinger András, az Artisjus jogásza szerint az ügy során a ProArt által két ízben is becsatolt igazságügyi szakértői véleményekből kiderült, hogy a hubhoz történő csatlakozás, hozzáférés kötelező feltétele volt meghatározott mennyiségű adat megosztása: a feljelentés időpontjában a belépés feltétele 1 GB adat megosztása volt, akkoriban 5-10 ezer felhasználó csatlakozott egy időben, összesen közel 200 TB-nyi tartalmat, többnyire jogvédett filmet, zenét megosztva. Tehát a jogosultak engedélye nélkül tettek hozzáférhetővé védett szerzői műveket.

A Diablo Hub elleni nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntető kerületi ügyészség szerint viszont mindez önmagában kevés a törvényes vádhoz: a nyomozóhatóság ellenőrizte Lévai bankszámlaforgalmát, ami alátámasztotta az üzemeltető állítását, hogy a fájlcsereközpont működtetéséből semmiféle jövedelme nem származott.

A szerzői jogról szóló törvény alapján ugyanis természetes személy a műről magáncélra másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja - ez az úgynevezett szabad felhasználás. Tehát a bűncselekményt csak az követheti el, aki a másolatot pénzért adja közre, „és még ha tényként fogadjuk el, hogy a szerveren döntően szerzői jogvédelem alatt álló műveket osztottak meg, a nyomozás akkor sem tárt fel olyan bizonyítékot, hogy ez bárkinek a jövedelemszerzését vagy jövedelemfokozását szolgálta volna, tehát hogy a művek megosztása túllépte volna a szabad felhasználás kereteit" - áll az ügyészség nyomozást megszüntető határozatában.

Miután az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást, az Artisjus szerzői jogvédő iroda pótmagánvádlóként lé­pett fel a hub üzemeltetőjével szemben. A vád­­indítvány szerint a nyomozás során a szer­zői jog­védők által felkért igazságügyi szak­értő közjegyző jelenlétében, felhaszná­ló­ként lépett be a hubra, és ott jogvédett zene­­számokat meg­osztó fel­használókat azo­­no­sított (IP-cím alapján) a büntető­jogi felelősség meg­állapításának reményében. A bi­zo­nyí­ték­ként csatolt jegyző­könyv szerint a vizs­­gá­ló­dás idő­­­pontjában a Diablo Hubhoz csat­lakozott fel­használók szá­ma 5543 személy volt, a meg­­osz­tott tartal­mak között 2735 pél­dányban szerepel­tek a Zanzibár, 3898 pél­dányban a Hooli­gans, 2223 példányban a Cotton Club Singers, és 2858 pél­dányban a Kispál és a Borz együttesek szer­zőijog-védett felvételei mp3 formátumban.

Az Index cikksorozata nyomán a közös jogkezelő szervezetek elmondták, hogy a legnagyobb magyar fájlcsereközpontok ellen két éve zajló büntetőeljárások a házkutatások és szerverlefoglalások ellenére mind ez idáig nem hozták meg az általuk remélt eredményt: magyar bíróság még nem mondta ki soha, hogy fájlcserélő rendszer üzemeltetése vagy használata a szerzői jogi törvénybe ütközik. A ProArt jogértelmezése szerint azonban ez ennek ellenére így van: Szűts László, a szervezet elnöke szerint a fájlmeg­osztás a szerzői jogi törvényben szabályozott „nyilvánossághoz való közvetítést" jelent, tehát a jogosultak engedélye nélkül törvénybe ütközik. „A fájlcsere aktív, megosztási cselekményét mentesítő szabad felhasználási szabály ugyanis nem létezik a magyar szerzői jogi törvényben" - fogalmazott a szerzői jogvédő szervezet elnöke.