Európában most az élen

Kisközösségi rádiók Magyarországon

A rádiózás egyik speciális és különlegesen fontos területe a kisközösségi rádiózás. Az ilyen jellegű magyarországi aktivitás nemcsak regionális, hanem európai szinten is kiemelkedő. A Médiakutató című szakfolyóirat idei őszi számában jelent meg Gosztonyi Gergely tanulmánya a kisközösségi rádiózás aktuális magyarországi viszonyairól. Az alábbiakban a független médiának, illetve a civil kontrollnak ezt a rendkívül fontos területét mélységeiben vizsgáló tanulmányból közlünk részleteket.

A tanulmány pillanatképet ad a hazai kisközösségi rádiós mozgalomról, és – egyebek mellett – bemutatja, hogy a vizsgált körbe tartozó rádiók vezetői, műsorkészítői milyen okokból vágtak bele ebbe a nagy kalandba, milyen anyagi és emberi erőforrásokból gazdálkodhatnak, illetve milyen jövőképpel rendelkeznek. A Médiakutatóban megjelent anyag a Civil Rádiózásért Alapítvány által lefolytatott és a Nemzeti Civil Alapprogram által 2006–2007-ben pályázati úton finanszírozott kutatás összefoglalása, és összesen 34 kisközösségi rádiótól kérdőívekre adott válaszok alapján készült.

A kisközösségi rádiók szerepe

A rendszerváltás után viszonylag hamar megszólaltak Magyarországon az első civil hangok az éterben: a kaposvári ZÖM Rádió és a budapesti Tilos Rádió 1991-es indulásától számíthatjuk a közösségi rádiózás hazai kezdetét. A közösségi rádiókban a műsorokat lelkes önkéntesek készítik ingyen, és a rádió sem a nyereséget hajszolja, a legtöbb helyen még reklámok sincsenek. Szabad, friss, fésületlen hangok jelentek meg az egysíkú médiapalettán, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a médiatörvény1 – ellentétben a legtöbb kelet-közép-európai országgal – háromosztatú médiarendszert állítson fel. A közszolgálati és a kereskedelmi rádiók és televíziók mellett immár legálisan is sugározhattak – és sugározhatnak a mai nap is – a nem nyereségérdekelt, közösségi médiumok, hozzájárulva ezzel a demokratikus folyamatok alakításához. A kezdeti időktől megszólalási lehetőséget próbálnak adni a civil társadalomnak. Ahogy ők fogalmaznak: hangot adnak a hangtalanoknak, azaz azoknak, akiket sem a kereskedelmi, sem a közszolgálati szféra nem tud vagy nem akar befogadni. A közösségi rádiók az elmúlt 16 évben végig azért harcoltak, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is egyenrangúnak ismerjék el őket.

A közösségi média olyan közszolgálati feladatokat is ellát, amelyekre más típusú médiumok – különböző okokból – nem képesek.2 Ezek többek között a következők:

• a tömegkommunikációs eszközökhöz való nyilvános, szabad hozzáférés;
• a helyi ügyekkel való foglalkozás;
• részvételi modell a tömegkommunikációban;
• alulról felépülő interkulturális és nemzetközi megközelítés;
• kulturális önkifejezés és sokféleség.

Annak ellenére, hogy a közösségi médiaszektoron belül számos eltérő modell található meg Európában, az alábbi közös alapelveket és jellemzőket figyelhetjük meg szinte mindenhol:

1. szabad hozzáférés a közösségek számára a tömegkommunikációs eszközökhöz;
2. szólásszabadság és médiapluralizmus;
3. az információhoz való szabad hozzáférés;
4. általános és nemi diszkriminációmentes médiahasználat;
5. a helyi részvétel támogatása;
6. kulturális sokszínűség és a kisebbségek elfogadása;
7. nyitott, részvételre ösztönző szervezet és önmeghatározás;
8. szerkesztői függetlenség;
9. nem nyereségérdekelt jelleg;
10. médiahasználati készségek fejlesztése.

(…)

Európai szinten is kiemelkedő

Magyarországon a helyi és a körzeti, nagy besugárzási körzettel adó közösségi rádiók mellett 2002-től van lehetőség úgynevezett kisközösségi rádiók elindítására is.3 E lehetőség európai viszonylatban is egyedülálló, és Kelet-Közép-Európában a legerősebb nem nyereségérdekelt rádiós szférává avatta a magyart (lásd az 1. képet).4 Viszonylag egyszerű jogi és technikai feltételek mellett ma bárki elindíthatja saját közösségi rádióját. A kisközösségi rádiók lakótelepeken, egyetemeken, kórházakban, kisebb városrészekben jelenhetnek meg, hiszen besugárzási körzetük sztereóban egy kilométer körüli, és kiemelt jellegzetességük a nagyon erős lokalitás.

A kisközösségi rádiókra vonatkozó frekvenciagazdálkodási szabályok miatt elvileg nem limitált e rádiók száma, és az is látható, hogy a beadott pályázatok száma viszonylag konstans (évente körülbelül 30 darab kisközösségi rádiós pályázat érkezik, bár 2006-ban visszaesés volt megfigyelhető). A kisközösségi rádiós pályázatokat minden évben két alkalommal lehet benyújtani: tárgyév március és szeptember 1-jén, és az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) 60 nap áll rendelkezésére a pályázatok elbírálására.

Ebben a szférában a helyiek készítik a műsorokat, azaz arról szólnak, ami őket valóban foglalkoztatja. Nem háromfejű borjúkról, hanem a helyi focimeccsről, nem plasztiksztárok életéről, hanem a saját mindennapjaikról szólnak a műsoraik. A többi rádiós pályázathoz képest a pályázati lap kitöltése jóval egyszerűbb, a megfelelő frekvenciát díjmentesen jelölik ki, és azért sugárzási díjat sem kell fizetniük a rádióknak. Ráadásul a működéshez feltétlenül szükséges adóberendezés árát később pályázatban vissza lehet igényelni. A cél tehát a következőkben foglalható össze: sok, kis, helyi, közösségi rádió létezésének esélyét megadni országos szinten.

Honnan tudják?

Miért indít valaki kisközösségi rádiót, és honnan szerez tudomást a lehetőségről? A beérkezett válaszok alapján jellemzően három fő forrásból hallottak a kisközösségi rádiós formátumról: egy másik (legtöbbször közösségi) rádióban dolgozó ismerőstől, a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének közösségi rádiózást népszerűsítő programjain vagy az ORTT honlapjáról. Az „egyéb” kategória igen változatos képet mutat: volt, aki a helyi polgármesterek találkozóján szembesült a lehetőséggel, de volt, aki a Magyar Rádió egyik műsorában hallott róla.

Rövidülő átfutás

Egy ötös skálán a frekvenciapályázat megírását a közepesnél kicsit nehezebbre értékelték a megkérdezettek.

Az évek során a később pályázó rádiók esetében a pályázat beadásának és a műsorszolgáltatási szerződés megkötésének időpontja között eltelt idő lerövidült. A „pionír” rádiók esetében ez az időtartam sok esetben meghaladta a másfél évet, ami egy önkéntes alapon működő szervezet esetében nagy valószínűséggel jelenti a stáb teljes újraszervezésének szükségességét. Ezt a felmérés visszaigazolta az első induló rádiók (például Triangulum, Berzsenyi) között. A résztvevők igénye természetesen az, hogy minél kevesebb idő teljen el a fent említett két időpont között, de mivel tisztában vannak (vagy a folyamat során tisztában lettek) az állami szervek működésének jellegzetességeivel, ezért a legtöbben el tudnak fogadni egy négy-öt hónapos átfutási időt. Ennél hosszabb időt azonban sem megérteni, sem elfogadni nem tudnak a rádiósok.

Kik, milyen célokkal?

Az egyes rádiók elindításában egy és 40 közötti számú ember vett részt, és a rádiók 94 százaléka egy kis csoport együttműködésének következménye. „Egyemberes rádió” ugyanis mindössze kettő akadt a felmérésben részt vevők között, azaz elmondható, hogy a hazai kisközösségi rádiókat – a pályázati kiírás szellemének megfelelve – valóban kisebb, de több emberből álló közösségek indítják el.

A rádióalapítás céljainál több rádiónál is megfigyelhető, hogy nem egy jól meghatározott célcsoport igényeit akarták kielégíteni, hiszen volt olyan rádió, amely három-négy válaszlehetőséget is megjelölt (lásd az 1. ábrát). A válaszok összesítése után látható, hogy jellemzően négyféle típusú rádiót vizionáltak maguk elé az alapításkor a kisközösségi rádiósok:

1. lakóhelyi közösség fórumaként működő rádiót,
2. kulturális célt szolgáló rádiót,
3. korosztályi célcsoportnak szóló vagy
4. a vételkörzetben élő hallgatók általános tájékozódási igényeit szolgáló rádiót.

A résztvevők többségének volt korábbi rádiós tapasztalata (77%), és érdekes lehet, hogy harmaduk valamilyen kereskedelmi rádióban dolgozott korábban. Huszonhét százalékuk dolgozott más közösségi rádióban a saját rádiója elindítása előtt, míg a kalózrádiós múltat mindössze három rádiós említette.

Technikai feltételek, pénz és adottságok

A kisközösségi rádió indításához azonban az embereken kívül szükség van technikai eszközökre is. A rádiók legtöbbje alapszintű stúdiótechnikával és egy stúdióval indult (56%), de volt, ahol semmiféle saját műszaki eszközzel nem rendelkeztek az induláskor (15%), valamint olyan is akadt, ahol magas szintű stúdiótechnikával és egy stúdióval kezdtek (15%). Több stúdióval mindössze három rádió indult (9%), ebből az egyiknél egy egyetem segített az indulásnál, a másik kettőnél helyi vállalkozók. A műszaki eszközöket nagyrészt saját erő felhasználásával szerezték be (56%), míg a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete az esetek hét százalékában segített a műszaki eszközök beszerzésében. Kiemelendő, hogy 14 százalékban a rádiók adományba kapták, míg tíz százalékuk pályázati úton szerezte be a szükséges berendezéseket. A rádiók beindításához szükséges összes pénz igen nagy eltéréseket mutat (lásd a 2. ábrát): volt, ahol a saját bevallásuk szerint 5000 forintba, míg volt, ahol 16 millió forintba került az indulás (egy egyetem esetében).

A kutatás arra is kiterjedt, hogy a kisközösségi rádiósok miért éppen ezt a speciális rádiózási formát választották, és miért nem egy nagyobb vételkörzetű helyi, nem nyereségérdekelt vagy kereskedelmi adó indításába vágtak bele. A válaszok jelentős megosztottságot mutattak (lásd a 3. ábrát), de a legtöbben az egyszerűség miatt választották ezt a formát. A válaszadók majdnem 30 százaléka azonban kereskedelmi rádiót indított volna saját bevallása szerint, ha a megfelelő anyagi fedezet a rendelkezésére áll. Az egyéb kategóriát választók közül egy kisközösségi rádiós így indokolta meg a választásukat:

„Az emberek számára ez egy új típusú rádió, még a mai napig igazán el se tudják képzelni, hogy mit jelent a kisközösségi rádió. Szerettünk volna megmutatni egy olyan rádiót, ahol megszólal a Manci néni és a Pista bácsi, anélkül hogy médiasztár legyen, anélkül hogy nem tudnak szépen beszélni, anélkül hogy félnének megmondani a véleményüket…”

Elsősorban kultúra

A rádiók műsorai főleg kulturális profilúak (25,4%), amitől nem sokkal maradnak el a közéleti témák (16,1%) és az általános tájékozódást elősegítő műsorok (16,1%). Feltűnő, hogy kisebbségi, vallási és szociális műsorok viszonylag kis számban készülnek a rádióknál. Azon műsortípusok közül, amelyeket rádiós formátumoknak szoktak nevezni, mindegyik megtalálható a hazai kisközösségi rádiós palettán. Kiemelhető, hogy e rádiók hírműsorai főleg helyi híreket sugároznak. A rádiók majdnem 12 százaléka készített már rádiójátékokat, és majdnem tíz százalékuk sugározza azokat a hanganyagokat is, amelyeket a hallgatóik küldenek el számukra, ezzel is erősítve helyi jellegüket. Érdekes azonban, hogy két olyan formátum is erőteljesen megjelenik a rádióknál (a kívánságműsor és a slágerlista), amelyet nem a közösségi, hanem a kereskedelmi rádiókkal szokás azonosítani. E két műsorformátumra vonatkozó számok elemzése során nem szabad megfeledkeznünk arról a fentebb már ismertetett adatról, hogy a kisközösségi rádiók 28 százaléka jelölte meg a közösségi rádióalapítás okaként, hogy nem volt elég anyagi forrása kereskedelmi rádió indítására. (…)

A fenti témák részletesebb kifejtése, illetve Gosztonyi Gergely tanulmányának a műsortípusok (zene-szöveg arány) szerinti megoszlásra, a rádiók jövőképére és számos más nagy fontosságú részletre kiterjedő tárgyalása a Médiakutató 2007. őszi számában olvasható.

Szöveg: Gosztonyi Gergely

1 Az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról.

2 Kivonat: Sajtóközlemény – Az európai közösségi média teljes elismertséget kíván magának (2006. július 13.), lásd http://www.civilradio.hu/dinamikus/File/Download/sajtokozl_brusszel.doc (utolsó letöltés: 2007. július 22.).

3 Lásd http://ortt.hu/palyazatok/7/1149557330helyi_radio_20030716.doc (utolsó letöltés: 2007. július 22.).

4 Magyarországon a kutatás időpontjában összesen 242 rádió szolgáltatott műsort, ebből 62 tartotta közösséginek magát (50 darab kisközösségi és 12 darab úgynevezett „nagyközösségi” adó).