Ködös a tudományos újságírás jövője
Hogy a gazdasági válság a médiát is súlyosan érinti, nem újdonság. A tudományos újságírást azonban saját útkeresése közben érte a krízis, a szegmens még sohasem küzdött ennyi problémával. Mindeközben nagyon is határozott igény van igényes ismeretterjesztő cikkekre és műsorokra.
Amikor a tudomány a 19. században intézményesült, a tudományos tudás elvált a laikustól, és egyre speciálisabb tudományágak jelentek meg, leáldozott a polihisztoroknak. Korábban nem volt ritka, hogy egy tudós több tudományterületen is korszakalkotót tudott alkotni - ilyen volt többek között Leonardo da Vinci és Galilei -, de az utóbbi kétszáz évben már csak elvétve találunk polihisztorokat. Természetes jelenség ez: a tudomány fejlődésével együtt járt a differenciálódás, illetve az egyre nagyobb mennyiségben elérhető információ. A tudósok ma már egy emberélet alatt csak egy szűk területet tudnak követni, nem a tudomány egészét.
A tudományos újságírás azonban polihisztori képességeket vár el az újságírótól. Ő a közvetítő a tudósok és a laikusok között, ő készít a tudományos közlönyökben közölt, bikkfanyelven megfogalmazott publikációkból a nagyközönség számára is élvezhető cikkeket és műsorokat. Ehhez az újságírónak minden tudományterületet ismernie kellene egy kicsit, a nyelvészettől a kvantumfizikáig - ez gyakorlatilag lehetetlen, és ez a tudományos újságírás legrégibb problémája. A másik nagy probléma új keletű, alig másfél évtizede jelentkezett: online médiának hívják, és éppen átformálja a tudományos zsurnalizmust. A legfrissebb gond pedig a gazdasági válság - ami az előző két problémával együtt elég okot adott arra, hogy a tudományos újságírók idei világkongresszusán minden korábbinál pesszimistább jóslatok hangozzanak el.
Híguló szakma
A konferenciát - ami az ötödik ilyen esemény volt az első, 1992-es kongresszus óta - július elején rendezte Londonban a World Federation of Science Journalists, a tudományos magazinokban, műsorokban és rovatokban dolgozó médiamunkásokat tömörítő világszervezet. Több mint ötven ország kilencszáz újságírója vett részt az eseményen, és rögtön az első napon elhangzott, hogy hamarosan négyszázötvennek nem lesz munkája.
A borúlátó mondatot Ben Hammersley, a Wired brit kiadásának szerkesztője mondta, nagy felzúdulást keltve az első, Új média, új újságírás című plenáris ülésen - az új média természetesen célzás az internetre. Hammersley szerint igen káros az a jelenség, hogy blogok ezreiben lelkes amatőrök végzik az online tudományos újságírást, semmibe véve a sajtóműfajokat, sajtóetikát és sajtójogot. A brit szakértő utalt arra is, hogy az online média igényei további kihívások elé állítják az újságírókat. Az ideális tudományos újságíró már nem csupán polihisztor, aki ért választott szakmájához, a tartalomgyártáshoz is, hanem még a webes eszközökben is otthon mozog: alapszinten ismeri a HTML-t, valamelyest ért a fényképezéshez és a videókészítéshez, és így tovább - miközben már a videóvágás önmagában önálló szakma. Természetesen ilyen sokoldalú munkaerőt nem vagy csak igen-igen ritkán találni.
Ráadásul a gazdasági válság a tudományos újságokat sem kerülte el: a hirdetési bevételek estek, Nick Higham, a BBC egyik rendszeres külsőse elmondta, hogy az Egyesült Királyságban egy év alatt 15-40 százalékkal esett a reklám mennyisége a tudományos médiában. Leginkább a drága színes magazinok jártak rosszul, de az ismeretterjesztő tévéműsorok is nehezen tudnak fennmaradni. Ráadásul a válság csak katalizálta azt a folyamatot, hogy az emberek elfordultak a könnyen elérhető és olcsó online média felé.
Hammersley arra is kitért, hogy szerinte a következő években azok az orgánumok fognak fennmaradni, amelyek a minőségi termelésre állnak rá. „Tíz jó oldalt kell írni, nem ezer közepeset" - fogalmazott a Wired szerkesztője. Vagyis nem azok jönnek ki jól a mostani helyzetből, akik kicsit értenek a fotózáshoz, kicsit az újságíráshoz, a videózáshoz és még néhány tudományághoz, hanem azok, akik specializálódtak egy-egy területre. Ezzel összecseng az a trend, amit az utóbbi években meg lehetett figyelni a tudományos sajtóban: egyre inkább eltolódik az arány a külsősök felé, néhány szerkesztő kézben tud tartani több tucat, szűkebb szakterülethez értő szerzőt. A LiveScience-birodalomban - ami négy, viszonylag jól olvasott online újságból áll - például összesen kilenc ember dolgozik belsősként, mindenki más külsős szakértő, aki néha cikkeket ír (az Origo tudomány rovata is hasonló modellel dolgozik).
Hammersley-ék szavait óriási vita követte: az online média a konferencián részt vevő képviselői közül többen felszólaltak, védték a civil újságírást, vagyis gyakorlatilag azt mondták, nem baj, hogy hígul a szakma. A Guardian munkatársa pedig egyenesen azt állította, a minőségnél fontosabb, hogy az olvasó úgy érezze, kapott a cikktől valami hasznosat. A vita végigkísérte a konferenciát, de a nagy szakmázás végén nem született konszenzus: a rendezvény tanulsága az volt, hogy a szakmai útkeresés és a válság együtt nagyon ködössé tette a tudományos zsurnalizmus jövőjét. Majd a következő, 2011-es kairói konferencia idején okosabbak leszünk.
Igény, az volna rá
Valamilyen jövő azért biztosan lesz, mert a tudományos cikkekre és műsorokra nagyobb az igény, mint valaha - legalábbis ez derült ki a Nature magazin egy 2008-as összeállításából. A lap a Pew Research Center elemzőcéget idézte, ami készített egy átfogó felmérést az amerikai média helyzetéről. Ebben szerepel többek között az, hogy a hírek iránt érdeklődők a neten az időjárás után legtöbbször tudományos, egészségügyi és technikai témákra, kérdésekre keresnek rá, és csak ezután következik a politika és az üzlet.
Ehhez képest azonban az amerikai média elhanyagolja a tudományos témákat. A Nature cikke az amerikai kábeltévék műsorrendjét is vizsgálta, sokkoló eredménnyel: öt óra műsorfolyamból a tudomány és technológia átlagosan alig egy percet kap. A Pew Center felmérése is hasonlóra jutott: a hetvenes évek közepén még 4-6 százalék volt a tudományos hírek részesedése a teljes műsoridőből, 2001 vége óta azonban két százalék alá csökkent az arány. Nyilván ebben az is szerepet játszik, hogy az online média is magára vállalt ismeretterjesztési feladatokat, de van itt még egy tényező, amiről ritkán esik szó: a nagy olvasói igény ellenére a legtöbb rádió, tévécsatorna és portál mostohán kezeli a tudományos témákat - valószínűleg azért, mert ezekre nehezebb hirdetést szervezni, ugyanakkor macerásabb feldolgozni ezeket, mint például a bulvártémákat.
Magyarországon is hasonló problémákkal küzd a szakma. „Azt látom, hogy az embereknek elegük van a politikából, és nagyon szívesen fogyasztják a tudományos cikkeket, műsorokat" - mondja Palugyai István, a Tudományos Újságírók Klubjának elnöke. „Sokan mondják egy híradót látva, hogy inkább átkapcsolnak a National Geographicra. Ugyanakkor a tudományos újságírás még nincs az őt megillető helyén. Lassan javul csak a helyzet, a Népszabadságban például csak nyár óta van mindennap tudományos cikk, az Index pedig tavaly létrehozott egy önálló tudományrovatot. De például a vidéki sajtó szinte teljesen érdektelen."
Jellemző hazai probléma még, hogy a magyar kutatóintézetek és egyetemek többsége rosszul vagy egyáltalán nem kommunikál az újságírókkal (különösen a vidéki intézmények), illetve hogy a külföldi témák sokszor angol nyelvű cikkből fordítva, hozzáadott érték nélkül jelennek meg. „Hihetetlen fejlődést hozott és hoz majd itthon is a civil újságírás, de tartok attól, hogy a rosszfajta copy-paste zsurnalizmus terjed majd el" - fogalmaz Palugyai, aki szerint a hírügynökségi átvételek és a fordítások csak kötelező körök, amik mellett mélyebb, olvasmányos elemzéseket is kell az olvasónak adni.
Mert az olvasó jellemzően olyan felnőtt ember, aki a tudományokra vonatkozó ismereteit általános iskolai és középiskolai tanulmányai alatt szerzi, utána viszont nem részesül szervezett továbbképzésben. A sajtó feladata, sőt felelőssége, hogy alaposan, megfelelő kontextusban tájékoztassa ezeket az olvasókat a tudomány újabb eredményeiről, és hogy megvédje őket az áltudományok különböző megnyilvánulási formáitól. Sose volt ez még olyan nehéz, mint most.
Szöveg: Stöckert Gábor
